Senki nem utál vagy ellenez annyira egy libertariánus nézetet, mint egy másik libertárius ember?

Én is egyfajta libertáriusnak nevezném magam államjog szempontjából, valamint társadalom terén is ezeket az eszközöket érzem a leginkább közel magamhoz. Azon belül is a klasszikus (jobboldali) libertarianizmussal értek egyet, ami a 18. és 19. század klasszikus liberálisainak államelméletét és politikai filozófiáját követi. De a gazdaságpolitikai és szociálpolitikai elképzeléseim nem egyeznek a főáramú klasszikus libertariánusok laissez-faire elképzeléseivel.

Én klasszikus értelembe vett, jobboldali libertariánus államelmélettel szimpatizáló emberként, úgy gondolom, a konzervativizmus természetes szövetségesünk mind a szélsőbaloldali, kommunista totalitárius rendszerekkel, mind a szélsőjobboldali és náci totalitarianizmussal, mind pedig a manapság egyre inkább a fejét fel-felütögető modern liberalizmussal és kulturális progresszivizmussal szemben, melyek gyakran megtagadják a saját gyökereiket, s "aktív szabadságra", valamint a haladásra, a tolerancia és a kulturális/társadalmi egyenlőségre hivatkozva feláldozzák a valódi, szó szerinti szabadságot, miszerint az állam nem avatkozik bele az egyének magánéletébe és nem korlátozza azoknak a szabadságjogait. Nyilván más-más okokból, de hasonló megfontolásból mindezen elképzeléseket elvetjük. Én magam is úgy szoktam meghatározni, hogy a klasszikus (jobboldali) libertarianizmust és a hagyományos konzervativizmust egyesítem a politikai nézeteimben, bár én a gazdaság terén szociális vagyok. De nem vagyok baloldali libertárius, mivel társadalmilag és kulturálisan továbbra sem vagyok progresszív vagy modern liberális, hanem az eredeti értelmezésnél maradtam meg. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a sima, nem libertárius konzervatív/konzervatív libertárius klasszikus (jobboldali) libertarianizmus is szorosan rokoneszme a konzervativizmussal, csak előbbi kulturális kérdésekben változó (bár többen a mai, modern világ kérdéseinek értelmezésében valamennyire a jobboldal felé hajlanak, de nem erősen) és az állam terén minarchista, utóbbi pedig kulturális kérdésekben egyértelműen konzervatív, jobboldali, az állam terén pedig korlátozóbb, de a legtöbb esetben továbbra sem autokrata. Gazdasági téren szakítottam a hagyományos, jobboldali libertárius elképzelésekkel, mivel úgy gondolom, hogy egy potenciális laissez-faire kapitalizmusból kialakuló monopolkapitalizmus esetén az állam helyét a mamutvállalatok vennék át, s hajlamosabb vagyok a szociális (bizonyosfajta nem-kommunista szocializmusok) elképzelésekkel egyetérteni, de továbbra sem akarom teljesen felszámolni a piaci szabadságot.

Mégis vannak olyan libertáriánusok, akik egyáltalán nem értenének velem egyet. Sokan vannak, akik kulturálisan progresszívek, de továbbra sem akarnak "aktív szabadságjogokat", kvótákat, kötelező érzékenyítéseket és hasonlókat, így nem értenének velem egyet abban, hogy a konzervativizmussal rokoneszmék lennénk. Én is inkább a klasszikus, jobboldali libertarianizmust nevezném a konzervativizmus szövetségesének és nem általánosságban a libertarizmust. Megint mások abszolút elleneznek bármiféle szociális vagy szocialista elképzelést, akár piaci szociális/piaci szocialista, s azt a libertarianizmus elárulásának tartják. Vannak olyanok is, akik pont, hogy - szerintem és a klasszikus libertariánusok kb. 80-90%-a szerint valóban radikálisan - elárulták a libertarianizmust az intervancionizmus elfogadásával, s így neolibertáriusokká lettek. Utóbbiakat tényleg a legtöbb libertárius nem tekintené valódi libertariánusnak, ebbe beleértve a libertárius szocialistákat és a konzervatív libertáriusokat is. Alapvetően én a gazdasági kérdéseket leszámítva a saját álláspontom gondolom a leginkább libertáriusnak, hisz ez áll a legközelebb a 19. és 20. századi államelméleti és társadalmi elképzelésekhez, de minden más libertárius is meg van győződve róla, hogy a saját értelmezése a helyes. Épp azt tartom libertárius (és liberális) értéknek, ha el tudjuk fogadni egymás nézeteit, nem akarunk mások felett pálcát törni és nem hiszünk a kényszerben, valamint bármilyen téren a nem közvetlenül ártó szabadság korlátozásában. A libertárius szocialisták egyenesen odáig mennek bizonyos esetekben, hogy azzal vádolják a jobboldali libertáriusokat, hogy ellopták a jelzőt, hisz eredetileg a munkásmozgalom anarchista vagy minimális államhatalmat támogató áginak volt ez a megnevezése. Ebből annyi valóbban igaz, hogy eredetileg a libertarianizmus az anarchizmus fedőneve volt Franciaországban a cenzúra miatt, de a valóságban sokan voltak, akik egyfajta mutualisták voltak közülük, s nem a kommunista vagy vörös szocialista anarchizmust vallották.

Szerintem mi vagyunk az a politikai ideológia, ami még irányzaton belül is rendkívül megosztott. Én senkinek a libertáriusságát nem tagadom, egy kivétellel, s abban nem ismerek pardont: ez pedig az állami beavatkozás a civil szférába, továbbá az erős állam vagy korlátozás támogatása. Aki ilyen nézeteket vall, annak sem tagadom a gondolat- és szólásszabadsághoz, továbbá a gyülekezési szabadsághoz és szervezetalapításhoz való jogát, de ebben az esetben már nem libertariánus.

Mit gondoltok? Bárki írhat véleményt!