Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Mi az oka annak, hogy Magyaror...

Mi az oka annak, hogy Magyarországon nincs igény szinte egyáltalán a liberalizmusra és a liberális pártokra?

Figyelt kérdés

Mint tudjuk, a rendszerváltás óta egyedül az SZDSZ volt az egyetlen hazai szabadelvű párt, mely az MSZP mellett 3 ciklusban is részt vett a kormánykoalícióban, ám 2010-ben kiestek és nem sokkal ezután meg is szűnt. De a 2014-es választásokig az egykori főbb tagok által több újabb liberális párt alakult, melyből csak Fodor Gáboré lett valamennyire befutó, de az is csak azért, mert összefogott egykori kormánytársaival és ezáltal sikerült neki 1 helyet szerezni a parlamentben. Ám azóta ők is egyre jobban csúsznak lefele, sok felmérésben még csak az 1%-ot is alig érik el és Fodoron kívül szinte senki sem ismert a pártból országosan. Idén ugyan megalakult a Momentum Mozgalom, amely a sikeres olimpia-ellenes akció után új reményt jelentett sok magyar számára, ám a kezdeti lendület náluk is egyre jobban apad, mert közek fél éves működésük alatt egyre több dologban vallottak liberálisabb elveket (melegházasság, abortusz, kannabisz, stb...).


Én nem feltétlenül vagyok liberális, de úgy gondolom hogy mindenképpen szükség lenne egy ilyen életképes pártra, hisz az ország a Fidesz és a Jobbik által egyre jobban halad jobbra fele ami egyáltalán nem egészséges, pláne úgy hogy EU-tagok is vagyunk!



2017. szept. 23. 18:23
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
74%

A nyugati "liberalizmus" a jóléti társadalmak rákfenéje. Nem a liberalizmus termeli a jólétet (ahogy azt egyesek állítják), hanem a tartós jólét során alakul ki a liberalizmus, ami mint látjuk degenerációhoz vezet.


Magyarországon nincs jóléti társadalom, nem is volt soha, ezért fulladtak be az ez irányú törekvések.

2017. szept. 23. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
16%

Magyar liberalizmus =/= nyugati liberalizmus !


Az SZDSZ el akarta volna adni az összes korházat, ahol megszűnt volna a betegellátás, csak melplasztika lett volna. Ha még egy ciklusig maradnak meg is teszik. Ezért nyugaton kivégzés járna, itthon meg elismerés :Xd

2017. szept. 23. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
100%
Mert a magyar emberek nem liberálisak. A társadalmilag liberálisak aránya olyan 25%. A gazdaságilag liberálisak aránya olyan 1%. A magyar lakosság túlnyomóan társadalmilag konzervatív (kb. 65%) és gazdaságilag szélsőségesen szocialista (kb. 90%). Ezen belül lehet mozogni.
2017. szept. 23. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 Koplárovics Béci ***** válasza:
75%
Szerintem igény az volna rá. Csak Magyarországon azt, hogy "liberalizmus" csúnyán lejáratták, szitokszót csináltak belőle. Így nincs, és nem is lehet sikeres olyan, aki beáll a szó mögé.
2017. szept. 23. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
57%

Magyarországon - ha hiszed, ha nem - liberális demokrácia van. Persze a spektrumon belül nem azonos helyen áll mondjuk az USA-val.


Magyarországon szükség van a liberalizmusra, az egyéni és kollektív szabadságjogokra. A történelem folyamán látható, hogy előbb-utóbb minden erő pórul járt, amely megpróbálta elvenni valamelyiket: törökök, Habsburgok, Rákosiék, Szovjetunió.


Az más kérdés, hogy ami ma liberalizmusnak nevez a mainstream (kisebbségek problémáinak előtérbe helyezése a többségével szemben, ezek erőszakos, kérés nélküli propagálása, tömeges migráció támogatása, drogliberalizáció, genderügyek) annak egy szélsőségesebb válfaja, ami egyáltalán nem egyenlő a liberalizmus általános eszméjével.


Ezekből pillanatnyilag a magyarok többsége nem kér, viszont azt gondolom, az egyéni szabadságjogait sem adná - tehát a liberalizmusra a szó tradícionális értelmében viszont szüksége van.

2017. szept. 23. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
74%
Az előzőhöz hozzátenném még az ideológiai megbélyegzést, a más vélemény elítélését vagy elhallgatását, ami ráadásul nemhogy nem a liberalizmus sajátossága, hanem konkrétan ellentétes vele.
2017. szept. 23. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
16%

"Igen hol lenne nyugat a kínai olcsó áruk nélkül? Hol lenne amerika a szaudi olaj nélkül? Hol lennének a véresgyémántok nélkül?"


Európa és az Egyesült államok már a kínai piac, szaudi olaj és véresgyémántok ELŐTT is meghatározói voltak a világgazdaságnak. Tanulj történelmet kölyök, demagógiából csak a politikusok élnek meg.

2017. szept. 23. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
20%
Ötös történelem emelt érettségim van te proli. Amerika az első és második világháborús hitelekből gazdagodott meg amit európával fizettett ki. Európa pedig a gyarmatokból.
2017. szept. 23. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
24%

Az a baj, hogy Magyarországon jólétre sincs igény. Pedig itt kezdődne a liberalizmus.

Sorban jönnek a hírek, hogy ez kapott 80 milliárdot, Orbántól, az kapott 50 milliárdot, ide elszórnak 200 milliárdot, oda elszórnak 450 milliárdot, a birkák meg csak tapsikolnak hozzá ahelyett, hogy forradalmat robbantanának ki a népnyúzók ellen.


Egy ilyen országtól mit vársz?

2017. szept. 23. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
25%

A liebralisták a nyugati tini szubkultúrában nőttek ki. Gazdag családok füvező, antiszociális gyerekei, akik úg yakarják kivenni magukat a politikából, hogy mindent engednek. Akkor nem kell agyalniuk azon, hogy egy társadalmi folyamat jó-e nekik vagy sem, hiszen mindent szabadnak akarnak a liberalisták.


Viszont ezt nyugaton megtehetik, mert gazdagság van. Itt viszont a szegény embernek nincs ilyen jó dolga. Keleti volt szoci országokban nem is látni libsiket.

2017. szept. 23. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!