Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Magyarországon miért divat...

Magyarországon miért divat politikai hívőnek, fanatikusnak lenni?

Figyelt kérdés

Semmi probléma nincs azzal, ha az embernek van egy értékrendje, ami mellett kiáll és ami alapján támogat egy pártot.

Tegyük fel hogy valaki azt mondja hogy: "Egyetértek azzal, hogy nem szükségesek Európába bevándorlók, ellenzek többnyire minden Európán kívüli bevándorlást. Ezek közül főleg az illegális, papírok nélkül érkező bevándorlókkal van problémám, úgy gondolom hogy őket semmiképp nem szabad beengedni az országba, még akkor se ha állítása szerint üldözik, hisz - pont amiatt hogy papírok nélkül érkezik - nem tudhatjuk hogy igazat mond-e. Ugyanakkor gazdasági értelemben liberális vagyok, egyetértek azzal hogy aki tehetségének és tudásának hála magasabb fizetést kap, ne adózzon arányaiban többet, támogatom az egy kulcsos adót. Ezen felül egyetértek azzal, hogy a családokat egyszeri lakhatási támogatással kell támogatni ( CSOK ), illetve azzal hogy az vállaljon gyereket, aki megteheti, ezt pedig adójóváírással kell támogatni, nem pedig kézhez kapott összegben, mint az MSZP alatt volt. Számomra ezek alapján az ideális választás a fidesz."


Na mármost, én nem ez vagyok, nem ezzel értek egyet és nem támogatom a fideszt. De ha Kiss Pista ezt mondta volna, én azt mondanám hogy "teljes mértékben igazad van, állj ki amellett amiben hiszel, még akkor is ha én teljesen másként vélekedek a helyzetről".


A probléma ott kezdődik, amikor elkezdik a rossz intézkedéseket megmagyarázni, hogy ez nekünk igenis jó. Példák következnek:


1: internet adó melletti kiállás. A mai ember túl sok időt tölt az internet mellett, igenis meg kell adóztatni.


2: vasárnapi boltzár melletti kiállás. Az embereknek jó a vasárnapi boltzár, igenis legyenek otthon, a családjukkal, a természetben, stb, ne vásároljanak ( ill. dolgozzanak állandóan ).


3: 400 óra ( 300+100, hisz ne felejtsük el hogy az "önkéntes" része csak 100 órára vonatkozik ) túlóra, miszerint igenis jó nekünk ha többet tudunk dolgozni akkor, amikor a munkáltató akarja. És ne panaszkodjunk, mert több munka több pénz.


4: az oktatás központosítása ( KLIK ), miszerint igenis jó, ha állami tananyagot adnak, nem kell ekkora függetlenség az iskoláknak.


5: igenis jó, ha nem hallgatják meg az ellenzéket és lekapcsolják a mikrofonjaikat beszéd közben, mert csak hazudnak és provokálnak.


6: a gyenge szakszervezetek jók, mert amúgyse a dolgozók érdekét nézik ( érted... A szakszervezet nem a dolgozó érdekét nézi... )


7: jó hogy kormánypárti ( fideszes ) emberek nyerik a közbeszerzéseket, mert legalább a magyar emberek zsebében landol a pénz ( igaz hogy abból te mint átlag magyar semmit nem látsz, max amikor adóként befizeted, de az országnak jó ha Mészáros és Tiborcz nyeri a közbeszerzéseket ).


És még estig lehetne sorolni. Pedig ez már fanatizmus, amikor minden intézkedés mellett kiállnak. És ilyen minden oldalon van, anno az MSZP-nél is volt, most a fidesznél is van. De miért divat nálunk a politikai fanatizmus, miért jó politikai hívőnek lenni?


2018. dec. 13. 15:05
 1/3 anonim ***** válasza:
Mert a magyarok jólétgyűlölők.
2018. dec. 13. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nem olvasom végig a leírást mert a kérdés alapján ez is egy "fújfidesz" kérdés.

A kérdésre válaszolva nem divat. Arra szavaznak az emberek akivel a legtöbb esetben egyetértenek. Tehát nem mindenben.

2018. dec. 13. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Nem vagyok sem hívő, sem fanatikus.

Nem is vagyok különben 'Fideszes', csupán azért szavaztam rájuk, mert egyetértek néhány fontos politikai nézetükkel és az ellenzék soraiban nem találtam ezekre törekvést.


Sorban

1, Elleneztem az internetadót.

2, Elleneztem a vasárnapi boltzárat

3, Az a véleményem, hogy túlórára gazdaságot nem lehet alapítani, ez csak és csupán kevesek számára lesz lehetőség, vagy teher, de a melós is kereshet havi hatszázezret, ha akar és lesz szerencséje ilyen céghez kerülni. Ha nem akar, akkor keres nyugisabb helyet. Elvben ellenzem, de lehet, hogy BMW-nek kezdetben szüksége lesz erre, hogy felfuttassa a termelést. A legtöbbünket nem érinti, mert a túlóra drága mulatság, különösen az adóterheivel.

4, AZ oktatást nem árt sztenderdizálni. Az elit iskolák úgyis megoldják, hogy elit legyen a képzés, ez a vacakabb népiskolák számára ad egy garanciát, hogy valamennyire értékelhető legyen az oktatás színvonala.

5, Nem tudom, milyen esetről van szó, van egy házszabály, amit be kell tartani az ellenzéknek is a Parlamentben.

6, Sajnos a szakszervezetek nálunk gyengék, de ez még a Kádár érában alakult így és nem tudott megerősödni azóta sem, pedig volt baloldali kormány, de eszében sem volt a dolgozók képviseletét felemelni. ennek a kormánynak sincs ilyen törekvése, bár a bérek alakulásában mégis a mostani vezetés tett komolyabb lépéseket, ellentétben a korábbi kormányokkal.

7, Engem nem érdekel, hogy melyik érdekszféra jut munkához, aminek elvégzésével kereshet.

Korábban a baloldaliak nyerték a pályázatokat, most meg a jobboldaliak, nem érint és nem is érintett soha ez a dolog. Nem szép, és nem is volt szép egyik brancstól sem, de úgy látszik ez van, ez volt, volt kitől tanulni az eljárást, mert a Gyurcsány sem a Mc Donaldsban szedte össze hamburgerek árulásával a milliárdjait, meg a Botka sem a Rolexgyűjteményét.


Nem szeretem a kormánypropagandát, de a legfontosabb a számomra, hogy nem árasztanak el néger, meg arab muszlim terroristákkal, akikkel igazságtalanul kivételeznének nálunk a liberálisok, mert miért érne többet egy arab, vagy egy néger csavargó, mint a magyar és csak arra a támogatásra látom őket jogosultnak, amit a magyar csöves is megkap.

Nem többre.

2018. dec. 13. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!