Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Sértettek! Mennyi idő mulva...

Sértettek! Mennyi idő mulva hallgattak ki mégegyszer titeket?

Figyelt kérdés

Olyan emberekhez szól a kérdésem, akik már tettek a rendőrségen feljelentést.


Ez úgy szokott történni, hogy bemegy az ember feljelentést tenni, amit panaszfelvevő rendőr vesz fel és, ha nem utasítják el, akkor megkapja egy nyomozó az ügyet aki nyomoz az ügyben. Amikor megkapta az adott nyomozó az ügyet, akkor szinte mindig úgy van, hogy a nyomozó kihallgatja a sértettet, ami amikor a nyomozó megkapta az ügyet onnantól kb 1 héten belül meg szokott történni. Egyszerűen fogalmazva a sértettet beidézik ,aki másodjára megy be, mert kihallgatják, ez szokott a feljelentés után nem is soká megtörténmi, kb egy héten belül.


Aki már tett feljelentést, utána mennyi idő mulva hívtak be titeket kihallgatni a feljelentéstől számítva? Hamar, tényleg kb egy héten belűl?


Mert tőlem 140 ezer forintot lopott el egy vezető biztonsági őr. Rendőrt hívtam, aki jelentést készített utána bent gondolom, másnap meg feljelentést tettem a rendőrségen. És már ott megtudtam, hogy nem utasították el, mert a panaszfelvevő parancsnoka elolvasta és ügyszám alapján iktatták is, már akkor elkértem és ideadták az ügyszámot. Ez volt még július 25-én ez a feljelentés.

Azóta semmi, nem jelentkeztek, hogy kihallgatnak, tehát eddig nem hallgattak ki.


Ezért kérdezem, hogy titeket tényleg a feljelentéstől számított kb 1 héten belűl kihallgattak?



2019. szept. 2. 12:16
 1/2 anonim ***** válasza:

Minek írsz ilyen hosszú kamu szöveget? Úgyse olvasom el. Bőven elég lenne a kérdés is.

Neked ebből mi hasznod? Áruld már el.

2019. szept. 2. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

"Ez úgy szokott történni, hogy bemegy az ember feljelentést tenni, amit panaszfelvevő rendőr vesz fel és, ha nem utasítják el, akkor megkapja egy nyomozó az ügyet aki nyomoz az ügyben."


Nem minden esetben. Valamikor az ügyészségen teszel feljelentést és jobban is jársz vele. Ők jobban látják, hogy ennek van e jogi értelme. Utána tovább működik a nyomozó hatóságának és utána hívnak be egyszer. Többször nem fognak, kivétel, ha valami nagyon komoly ügyről van szó. És ha lezárult a nyomozás akkor az ügyészség vissza kapja az eredményt és dönt arról, hogy perre megy vagy sem. Ha igen akkor az ügyészség is befog téged hívni, azután meg a bíróság is.

2019. szept. 4. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!