Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Ez felér egy beismerővel?

Ez felér egy beismerővel?

Figyelt kérdés

Ha valakit "tanúként" idéz a rendőrség és amikor hallgná kifele a nyomozó, ugye közölni is kell előtte, hogy a tanú nem tagadhatja meg vallomását, kötelező a lelkiismerete szerinti igazat mondani, különben rendbírsággal sújtható.

Azonban mégis van néhány ok, amiért megtegadhatja, pl, ha magát vagy családtagjait bűncselekmény elkövetésével vádolná.


Ha a nyomozóhatóság tudja, hogy a tanú követte el a bűncselekményt, mely miatt "ismeretlen tettes" ellen folyik nyomozás, de a rendőr tanúkénz hallgatja ki azt akire azt hiszik, hogy ő volt, azt azért teszik, mert nincs bizonyíték.


Amikor viszont a tanú azt nyilatkozná, hogy igen megtagadja tanúvallomását, mert nem szeretné, ha őt vádolnák meg és nem tesz vallomást.


Ekkor egyből gyanús lenne a nyomozónak, hogy nincs miről beszélni, a tanú követte el, mert megtagadta a vallomást, azzal az indokkal, hogy nem akarja önmagát, családtagját bűncselekménnyel vádolni? Ekkor meg is gyanusítanák?

Ez felér egy beismerő vallomással?



2020. jan. 26. 11:27
 1/10 anonim ***** válasza:
Rosszul tudsz dolgokat. Ha a nyomozó tudja, hogy a tanú követte el a bűncselekményt akkor nem tanúnak hívják be, hanem gyanúsítottként. A tanú és a gyanúsított különböző és különböző jogszabály van rá a kihallgatás során.
2020. jan. 26. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Nekem mondod:)


Csak amit nem tudok, azt kérdezem meg.

2020. jan. 26. 13:24
 3/10 anonim ***** válasza:

Külön kell választani azt hogy a "tanú" a magatartásával, vagy hogy nem tesz ilyen indokkal amit mondtál vallomást és ezzel megerősíti a gyanút hogy ő vagy rokona a tettes - meg azt hogy az ügyben a hatóságnak ezt bizonyítania kell.

Vagyis hiába lesz nyilvánvaló a rendőrnek hogy azért nem tesz vallomást mert azzal magát mártaná be - ettől még kell bizonyíték ahhoz hogy bűnösnek mondják ki.

Hiszen lehet hogy csupán más dolgot nem akar nyilvánosságra hozni amiben vétkes és nem az adott ügyben.

Pl. nem tesz vallomást mert akkor el kellene mondania hogy éppen a nejét csalta vagy valahol illegális szerencsejátékban vett részt vagy éppen narkóztak a haverjaikkal, akiket így bemártana. Közben meg biztos benne hogy az adott ügyben nem fogják elítélni mert nincs ellene bizonyíték.

2020. jan. 26. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Az idézett tanúnak, ha a rendőr azt mondja, hogy nem tud újat mondani, itt van minden bizonyíték ellene, közbe pedig nincs, az idézett megijed és ténylegesen bevallja, hogy ő tette, gondolván, a hatóság már mindent tud róla. Szerintem.
2020. jan. 26. 13:48
 5/10 anonim ***** válasza:
És természetesen a tanú menjen ügyvéddel ugye levike?
2020. jan. 26. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Nem hiszek neked kérdező. Ha csak azt kérdezted volna, amit említesz, azt nem lehet ilyen röviden.

Amit te leírtál, az egy a témát nem ismerő ember fantáziálása. És kinek ne tetszene a saját elképzelése?

A beismerő vallomás elég egyértelmű. Beismerem, hogy én követtem el a fent nevezett... stb. stb. Ettől beismerő, különben nem. Legfeljebb zavaros. De akkor majd rákérdeznek ismét.

Attól nem kell tartanod, hogy a bíróság is kombinál. Nem, ők tájékozódnak és döntenek. Ha nem elég az információ a döntéshez, tovább kutakodnak.

2020. jan. 26. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Ügyészasszony szerint a tanú menjen ügyvéddel?


Hát... Azt döntse el a tanú.

Van olyan aki mivel tanúként idézik, így meg sem fordul benne, hogy ügyvéddel is lehetne menni, van aki tudja, de nem költ rá, van aki viszont kéri, hogy menjen el vele ügyvéd és vállalja ennek költségeit, de utóbbi ritka. Komolyabb ügyben gyakrabb szerintem.


Egyébként nem szabályszerű, ha valakit úgy hallgatnak ki tanúként, hogy tudják ki az elkövető, már úgy értem, ha bizonyíték van ellene és úgy hallgatják ki tanúként, ugyanis ha bizonyíték van ellene, akkor haladéktalanul meg kell gyanusítani és gyanusítottként kell kihallgatni, mert különben a hivatali visszaélés bűntettét követné el a nyomozóhatóság tagja vagyis a kihallgató. Nem jól mondom? Tudom én... De még mindig vsn amit tudni szeretnék mert érdekel a téma és van amit nem tudok, azt megkérdezem.

2020. jan. 26. 18:19
 8/10 anonim ***** válasza:
Könyvelő irodánk van. Rengeteget voltam az évtizedek alatt a rendőrségen. Sose kellett ügyvéd, mert tanúként vagyok jelen.
2020. jan. 26. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
A tanúvallomás - közlekedési szabálysértési ügyekben is - azzal a formulával szokás megtagadni, hogy az "magamra vagy hozzátartozómra terhelő lenne". Igen, a tanút ezután ott helyben meggyanúsíthatják. Ezután tiltakozhat a gyanúsítás ellen, jegyzőkönyvbe bekerül, majd megtagadhatja a tanúvallomást is (indokolnia nem kell).
2020. jan. 29. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Rosszul tudjátok!

Igenis létező rendőrségi eljárás, hogy először tanúként idéznek valakit be, hogy aztán meggyanusíthassák.

De!

1., Kihallgatásra ügyvéddel megyünk!

2., Amennyiben nem, kérhetjük a válaszadást írásban is!

Ha komoly, nagy súlyú ügyről van szó, egy percig se habozzunk, éljünk a lehetőségeinkkel, gondoljunk csak a soroksári futónő gyilkossági ügyére, ahol a férjet akarta a rendőrség meggyanúsítani! Hajlamosak vagyunk mindent elbagatellizálni, de egyszer esik, ami esik...

2020. febr. 23. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!