Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Magyarországon az emberek...

Magyarországon az emberek mikor jönnek rá,hogy a rendőrség nem a fideszt szolgálja,hanem az aktuális törvények alapján jár el?Mit gondoltok a Magyar rendőrség helyzetéről?

Figyelt kérdés

Történt ez a dudálós tüntetés pesten, ahol sok ember kapott bírságot. Mindenki már egyből jön azzal a szöveggel, hogy orbán zsoldosai, hogy néznek tükörbe otthon, miközben a nagy kormánypárti szellemi problémákkal rendelkező Bede Zsoltot is megbírságolták, mert fűre lépett. A nagy kormánypártiak pedig azzal jönnek, hogy libsi rendőrök így úgy, és ki kell az ilyen embert csapni a rendőrségtől. Kormányoldalakon folyamatosan szajkózzák, hogy mennyivel jobb ez a rendőrség, mint ami 2006-ban volt, pedig az akkori rendőrökből még mindig vannak akik most is azok, mert ahogy most sem, akkor sem azért ütötték az egyébként több civil autót felgyújtó,rongáló tüntetőket, mert a Gyurcsány azt mondta.

A másik,hogy a kormány folyamatosan hazudik. Rendőrségi fejlesztések így meg úgy,miközben egyre kevesebb fiatal jelentkezik rendőrnek,elvette a fidesz a korai nyugdíjat,az üdülési kedvezményeket,nehezebb szolgálati lakáshoz jutni,a fizetés kevés(161.000 nettó a kezdő rendőrnek)folyamatos leszerelések,de előadja,hogy mennyit fejlődött 2006hoz képest.Rendészeti középiskolába érettségiztem,ahol 22-en akartunk rendőrök lenni,de mindenki szépen lemondott az álmáról,ahogy rájöttek,hogy 2010 óta nem éri meg rendőrnek lenni.Egyedül én mentem tiszthelyettesi iskolába.A képzés első évével végeztem,így most próbaidős rendőr őrmester vagyok.Az iskolában,a kapitányságokon mind azt mondják bolond vagyok-e,meg biztos komolyan gondolom-e.Ha annyira jó minden,akkor miért mondják ezt?Mért akar minden rendőrséghez közeli személy lebeszélni,és soha senki nem mondta még rendőr(toborzó videókat leszámítva,és főtiszteket leszámítva 500ezres fizetéssel)hogy gyere rendőrnek,életpálya,megbecsülés stb. Kiskorom óta szeretném ezt csinálni,de persze kétezres években jobb világ volt.Jelenleg az motivál,hogy sok embernek sikerült segítenem szolgálatom során,de ha családot akarok alapítani,arra 161ezer nem lesz elég.Túlórával úgy,hogy nem vagyok otthon,200-220 nettó.

Folyamatosan olvasom fidesz oldalakon hogy a magyar rendőr nem térdel,megbecsült és jobb 2010 óta annak lenni,de csak azért nem írok az ilyen posztokhoz,mert másnap kirugnának.

Nem akarok senkit sem kormány ellen uszítani,csak egy fiatal srác vagyok,aki csalódott a rendszerben,és nem értem az embereket.Még abban a helyzetben vagyok, hogy remélem a változást, mert csak pár évig tudom ezt csinálni.Még szerettel és becsülettel végzem ezt a hivatást, de nem lehet örökké ezt csinálni. Kiváncsi vagyok más emberek véleményére.



2020. júl. 18. 20:26
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
93%
Máskor fogd rövidebbre, ezt a kutya se olvassa el.
2020. júl. 18. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
92%
Szerintem akkor, amikor a bűnös belátja hogy hibázott és nem kifogásokat keres hogy éppen miért akarják tönkre tenni mert számon kérik rajta a bűneit.
2020. júl. 18. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
82%
Jaj ne, ezt ne. Hadházy dudálós tüntetésén a rendőrök olyan ócskán viselkedtek, hogy a szívem megszakadt! Rossz volt látni hogy viselkednek azok, akiknek szolgálniuk kellene a rendet. Nem elég hogy szétbírságolták ezeket a "nagyon veszélyes" embereket, lekicsinylő, bunkó megjegyzéseket tettek, pofákat vágtak, hepciáskodtak, kötekedtek, az élő fába belekötöttek. Miért nem teccenek a gazdasági bűnözőkkel foglalkozni, akik szégyenérzet nélkül lopják szét az országot? Ja hogy a nyugdíjas dudálót könnyebb megfogni! Ha ebben az országban mindenki a kisebb ellenállás irányába menne, nem lenne kenyér a péknél, nem lenne tanár az iskolákban! Hol voltak a rendőrök amikor a szélsőjobbos "tüntető" csürhét kellett volna megfékezni a Deák téren? Ha nagy volt a mellény Hadházy szimpatizánsaival, miért nem volt nagy velük szemben is? És az az ember még képes volt a védelmébe venni a rendőröket, titeket. Undorító a magyar rendőrség működése, tényleg. 500 ezer bruttó az áratok, fel lehet köpni, alá lehet állni.
2020. júl. 18. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
1%
Szerintem ez a gondolat még a 2006-os események után ragadtak az emberekbe, hogy szerintük az óta is a kormánypártot szolgálják a rendőrök.
2020. júl. 18. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
72%
A Magyar Rendőrség a Fidesz tulajdonát képezi.
2020. júl. 18. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
79%

Romániából (alig várom, hogy végezzek egyetemmel és adózzak, mielőtt ezért kitámadna valaki) vannak tapasztalataim (ami egy igazi rendőr állam), jelenleg Magyarországon élek és rendőr fóbiám van (sajnálom), iskola igazgatót megbüntette 200 000 ft-re azért, mert kilógott az orra a maszkból. Hasonló okokból a metró aluljáróban földre tiportak egy embert. Utcán gyaláztak egy embert azért, mert nem románul beszélt. Én éjjel teljesen üres 1 sávos úton átsétáltam, parkolóból csapatta ki a rendőr, büntetett meg. Másik ember kiment ganyézni, a papírjára annyit írt, hogy mezőgazdasági munkálat miatt megy ki, 500 000 ft-nak megfelelő bírságot kapott. Érettségin (pár éve, mikor érettségiztem) több rendőr volt az iskolában mint tanár és mindenért úgy kötekedtek, mintha ők lennének az atyaúristen. Olyan is történt (nem velem), hogy a rendőrségre bevittek valakit és megverték, utána meg megbírságolták mondva csinált okért. És ezek után jöjjön a hősies rendőri magatartás: utcán hatalmas nagy verekedés van (cigányok), ott a rendőr autó és mikor meglátja, ellenkező irányba kanyarodik. Utcán ugyancsak cigányok ránk támadnak random (lopni akartak), hasonlóan ott a rendőr, nem áll meg, járókelők segítettek. Cigány ellopta ismerősöm telefonját, rendőrök kimentek a helyszínre, annyival zárták le az ügyet, hogy a tettes elfutott.


Amikor valaki VISSZAÉL a hatalmával, azt soha nem felejti el senki. Szerintem ha rendőr vagy, akkor ezt a válladon kell hord :\. Magyarországon kellemes csalódás volt, hogy közterületen ittunk (amit elvileg nem szabad) és elmentek mellettünk a rendőrök, és baxtak ránk (ha megbüntettek volna, jogosan teszik, de azért jól esett). Szóval amit mondani akarok, hogy az emberek a rendőröktől EMBERSÉGET várnak el, azt, hogy ne kizárólag a törvényt tartassák be, hanem vegyék figyelembe azt, hogy tényleg jogos-e az, amiért büntetnek, tényleg ŐRIZNEK ÉS VÉDENEK ezzel? Vagy csak kötekedni akarnak, és találnak valami törvényt, amivel megtehetik ezt? Egy ellenzéki tüntetésen én elnéző lennék, ha nem valami "katasztrófát" kell megakadályozni, azért mert tiszteletben kell tartani a véleménynyílvánítását az embereknek. Tudom, hogy ez rettentően nehéz helyzet, mert a törvény kér egyet, az emberek elvárnak mást, és a lelkiismeret diktál egy harmadik dolgot, de ebből áll a rendőri lét. Sajnálom, ha te ezt a terhet nem bírod, 200 000 nettóért érthető, ha kisebb súlyt várnál a válladra. Azért dolgozunk, és azért adózunk, hogy egyszer több fizetést kaphassatok :).

2020. júl. 18. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
28%
#3 Bevetted az esti kavinton meg a rivót? Mit képzelsz magadról?
2020. júl. 18. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
47%
Van akik tudják,mások meg nem.
2020. júl. 18. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:

5:Pont erről írtam.Tényleg elhiszed hogy az motivál gyerekeket,fiatalokat,hogy a fidesz dolgait intézze?

6:Nem minden pontban világos,hol írsz a román,hol a magyar rendőrökről.Eddig különböző régebbi rendőrökkel járőröztem(mellékesen annyit,régen 10-20-25 éve szolgálók közé rakták a próbaidős rendőröket mint engem,de most az már régi motorosnak számít aki 5 éve ott van ezért hozzájuk osztanak be)és minden címre habozás nélkül mentünk.Felléptünk a cigók ellen is,semmilyen kényszerítő eszközt nem kellett alkalmazni,csak erélyesen,határozottan tisztáztuk vele hogy fejezze be a szomszédja fenyegetését,mert neki nem lesz jó ha visszajövünk,azóta se panaszkodott a szomszéd,hogy bántani akarják.Aki úgy állt hozzám/hozzánk hogy na a b*zi rendőrök,az olyan emberekhez mi is úgy álltunk hozzá.

"Azért dolgozunk, és azért adózunk, hogy egyszer több fizetést kaphassatok :)." Erről annyit,hogy MI IS adózunk ugyanúgy.Ha nem adóznánk,242 nettónk lenne,amivel már lehet magyarországon valamilyen szinten jövőt építeni.

2020. júl. 18. 21:21
 10/21 anonim ***** válasza:
79%
7-es, a 3-as vagyok. Szerencsére nem kell gyógyszert szednem. Amit leírtam, azt sajnos a saját szememmel láttam. Én mindig védtem a rendőröket, mert tudom hogy alapvetően rosszul keresnek és nehéz közegben dolgoznak. De amikor láttam hogy viselkednek azokkal, akik egyébként tényleg minden tiszteletet megadtak nekik, az én szimpátiámat teljesen elvesztették. Az egyik legfontosabb hivatás(nak kellene lennie) a rendőri pálya, elképesztő, hogy ilyen hajlékony gerincű, rosszindulatú emberek felölthetik az egyenruhát. Ha a viselkedésüket nem látom a saját szememmel, nem is hiszem el. Innentől viszont akárki akármit mondhat nekem róluk, nagyon nem fog tudni meggyőzni, hiszen amit láttam, az sajnos elég egyértelmű. Bruttó 500 ezer, ennyi :(
2020. júl. 18. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!