Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » A rendőrségen ciki volt egy...

A rendőrségen ciki volt egy régi ügy nyomozóját megkérdezni, hogy megismer-e vagy nincs vele probléma?

Figyelt kérdés

Ma voltam a városi kapitányság bűnügyi osztályán folytatólagos kihallgatáson egy 2019-es sátorlopási ügy miatt. Ez a 3.kihallgatás volt, mert meggyanúsítottak még 4 looáskísérlettel ill rongálással.


Kihallgatás közbe bejött egy fiatal nyomozó, aki mondta nekem, hogy jónapot, üdvözlöm. Mondtam neki, hogy viszont jó napot és kérdeztem, hogy megismer, ön az a nyomozó aki két és fél éve idézett tanúként, ön foglalkozott azzal az üggyel amikor 2018 nyarán az egyetemeől pénz tünt el, de azt hitték én voltam és az ön kollégája tanúként hallgatott ki az ügyben. Azt mondta, igen már találkoztunk, megismer. Aztán kiment. Lehet gondolja, hogy már megint mibe keveredtem, hogy a kollégája irodájába találkoztunk. Gondolom mikor eljöttem beszéltek a hátam mögött, hogy az a másik már tanúként régen kihallgatott most meg egy másik ügybe gyanúsított vagyok. Hát égett az arcomról kicsit a bőr.


Viszont nem gond, hogy azt a másik nyomozót, aki bejött, kérdeztem, megismer-e, meg, hogy engem már ők tanúként kezeltek egy 2018-as ügybe?


Csak azért kérdezem, hogy nem gondolnak-e a hátam mögött nótórius bűnözőnek, mert nem vagyik az. Befejeztem azt az életet.



2021. febr. 22. 15:09
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy csak udvariasságból mondta, hogy megismer a sok száz, ezer ember közül, akikkel azóta találkozott.
2021. febr. 22. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Tudtam hogy tőled nem szabadulunk meg levike... de örülök higy a sátorozási ügyből halmazat lesz.
2021. febr. 22. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Ügyészasszonynak mindenki rendes, hibátlan, aki rendőr. A rendőrökre, soha senki nehogy bántó szavat mondjon, mert akkor összdől a ház:D.


Egy hete nem tettem frl kérdést ebbe a kategóriákba. Már jön a kötekedés.


Elhiszed nekem, hogy egy kicsit sem érdekel, hogy halmazat meg ilyenek???

A bíróság lefolytatja a bizonyítást majd és felment bizonyíték hiányában. Az a lényeg.

2021. febr. 22. 17:31
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Abba sem fog felmenteni a bíróság, ahogy jelen eljárásod alatt sem.
2021. febr. 23. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Te azzal vagy elfoglalva, hogy valóban megismert-e a másik nyomozó az előző ügyed miatt, nem pedig azzal, hogy hogy keveredtél már megint lopásügybe.

És igen. Aki téged kérdezett, és aki bejött, miután elmentél, egyeztetik

az információikat, azt is, hogy a kihallgatás alatt akkor és most hogyan viselkedtél, stb. Ez természetes, ez a munkájuk, te pedig a munkájuk "tárgya" vagy.

Ne érzékenykedj. Te tehetsz arról, hogy ilyen helyzetekbe keverted magad.

Szurkolok neked, hogy sikerüljön kilábalni ebből az életvitelből.

2021. márc. 14. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!