Két világháború közti időszakban mennyire vették komolyan vidéken a felbukkanó gyalogos csendőrpárost első vh. -s fegyverzettel az oldalukon?

Nagy tekintélye volt a csendőrségnek, érdemes volt halál komolyan venni őket.

Ha valaki egy csendőrre kezet emelt, a csendőr köteles volt fegyvert használni. Értsük: nem használhatta a fegyverét, hanem köteles volt használni.

Ezért volt a híres csendőrpofon, már az első szónál szájon vágták a delikvenst, hogy eszébe ne jusson ellenállni.

Egyszer olvastam egy régi vasutas visszaemlékezéseit. A bécsi döntések után a Muravidékre került, egy visszacsatolt területre állomásfőnöknek. A vidék vegyes lakosságú, csak ők voltak ott páran magyarok az állomáson és a vonatra váró, ideges, gyakran ittas helyiek, ingázó munkások gyakran fenyegetően léptek fel a szolgálatukat végző vasutasokkal szemben. Ők persze panaszkodtak a főnökeiknek, sokáig hiába. Aztán egyszer megjelent egy csendőr páros. Csalódottak voltak a vasutasok, a melósok több tucatnyian vannak, mire elég két csendőr?

A melósok el is kezdték "kóstolgatni" az egyenruhásokat. Azok levették a puskát a vállukról, megforgatták a szíjjánál fogva, és megverték az egész társaságot ketten.

Nem olyan hatást kelt, mint manapság, mert most vannak enyhébb kényszerítő eszközök is a rendőröknél, alapesetben könnygáz, gumibot. Régen csak a puskatus volt, tömeg ellen meg a sortűz, és lőttek is. Nem gumilövedékkel...

Pl.: [link]

Komolyan vették, mert katonai erő volt (1881. évi III. törvénycikk első paragrafusa: „A közbiztonsági szolgálat ellátására katonailag szervezett magyar kir. csendőrség állíttatik fel”)

A katonai erő abban különbözik a rendőri erőtől, hogy bármilyen őt ért támadásra halálos választ adhat, míg a rendőri erő csak arányosat.