Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ügyvéd nélkül milyen büntetésr...

Ügyvéd nélkül milyen büntetésre számíthat a férjem?

Figyelt kérdés
Június első hetében betört hozzánk két cigány, miközben épp itthon voltunk. Csak az udvaron voltak, és a műhelyéből pakolták kifelé a szerszámokat amikor a férjem észrevette őket. Azonnal menekülni próbálták, de csak az egyiknek sikerült elfutnia, a másikat elfogta a párom. Hirtelen felindulásból megverte. Az álla tört el, és néhány bordája. Ezután mi hívtuk a rendőrséget, akik 10percen belül megérkeztek a mentőkkel együtt. Ekkor a férjem is bekisérték a rendőrségre, ahol több mint 3óran át tartott a kihallgatás. Még aznap elfogták a másik betörőt is, aki azt állítja, hogy csak azért járt az udvarunkon, mert mi hívtuk oda dolgozni. A lopási szándékot nem sikerült bizonyítani, mert nincs nyoma erőszakos behatolásnak (nyitott kapun jöttek be), és nem is tűnt el semmi, persze csak azért, mert a férjem megakadályozta őket. Mindezek után vádat emeltek a férjem ellen és, jövőnapban lesz a tárgyalás. A férjem nem akar ügyvédre költeni, mert szerinte az igazság a mi oldalunkon áll, és nem ítélhetik el.

jún. 27. 09:34
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
69%
Ott a pont!!!!
jún. 27. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
100%

A veszélyhelyzet alatt csak külön működési rendben működtek a bíróságok. Voltak tárgyalások, de gyakorlatilag mégsem. Ha szükséges volt akkor csak telekommunikációs úton hallgatták meg akit kellett.

De egy ilyen ügy nem az.

A veszélyhelyzet alatti szabályok betartása érdekében a bíróság az alábbiak azerint járt el:


“Ha az eljárási cselekményen történő személyes megjelenés a járványügyi szabályok megszegésével jàrna, a bíróság fő szabály szerint az eljárási cselekmény elvégzését elhalasztja”


Tehát be sem tehette oda senki a lábát.

jún. 27. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
57%

Sajnos ez nem így működik, hogy "a törvény a mi oldalunkon áll".

A cigányok tagadnak mindent, a férjed jobban teszi ha egy jó ügyvédet fogad. És persze nyilvánosságra is lehetne hozni az esetet.

Amúgy a legrosszabb esetben is max pénzbírság lesz vagy pár hónap felfüggesztett. Lecsukni nem fogják. Csak az igazságérzete sérül és a hite.

Nálam is volt hasonló történet, elmarasztalással.

jún. 27. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
45%

Hát ez kellemetlen....főleg az utóbbi évek hasonló eseményeinek utóéletéből tapasztalva. De jól tette, hogy elverte...

Itt kéne fogadni ügyvédet, különben simán kihozzák, hogy jajj hát megélhetési bűnözés, meg jajj kisebbség, stb. Főleg ha már eleve azzal kezdték, hogy nem találtak nyomot (el se hiszem, a tárgyakról nem vettek ujjlenyomatot, meg a műhelyről?), valamihez csak hozzá kellett nyúlniuk, ha az szerepel, hogy pakolták ki a szerszámokat....


A kaput pedig ezentúl sose hagyjátok nyitva, akkor se ha épp kint vagytok a kertben!!!



#kib@szottliberalizmus

jún. 27. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
56%
Kamu egy kis körítèssel.
jún. 27. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
21%
Utolsó, miből gondolod, hogy kamu?
jún. 27. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
14%

"Utolsó, miből gondolod, hogy kamu?"


Onnan, hogy orbán-hívő!

jún. 27. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
67%
Onnan gondolja, hogy feljebb le van írva
jún. 27. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
100%

Mivel a súlyos testi sértés büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés, ezért a védelem nem kötelező, hivatalból nem kap védőt, csak ha kéri.


Ha azt vallja, amit itt írt akkor el fogják ítélni, de nem az aránytalanság miatt (ez a fogalom a jogos védelemnél már nem létezik), hanem azért mert nem a javai védelmében, hanem utólag, a már elfogott tolvajt verte meg bosszúból. Ha én lennék a védője, nyilván valami olyasmi védekezés lett volna célszerű, hogy a tolvaj nem csak lopni akart, hanem rá is támadt.

jún. 27. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
100%

Onnan!!!

“ A lopási szándékot nem sikerült bizonyítani, mert nincs nyoma erőszakos behatolásnak ”


Aztán meg írja a kérdező, hogy megvolt a tárgyalása a betörőknek.


Tárgyalás csak akkor van - ami a veszélyhelyzet alatt egyébként nem is volt😀- ha a rendőrség a betörést megalapozottnak tartotta, gyanúsítottként hallgatta ki a betörőt, sőt az ügyész is megalapozottnak tartotta és tovàbb vitte az ügyet a bíróságra. Ezáltal a lopási szándékot egyértelműen megállapította a rendőrség meg az ügyészség is.

jún. 27. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2020, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!