Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » A szabadság korlátozása?

A szabadság korlátozása?

Figyelt kérdés

Manapság ránk akarják erőltetni a különböző béklyókat. Alaptörvénybe iktatták, hogy az anya nő, az apa férfi. Korlátoznak bennünket mindenben. Szerintem az emberiség már áll olyan szinten, hogy ne kelljen mindenben korlátozni, mert ez gátolja a fejlődésünket, kibontakozásunkat is. Már Russo is megmondta, hogy vissza a természethez! Legyen joga, minden férfinak és nőnek, kicsinek és nagynak, embernek és állatnak, ott végezni a szükségleteit, ahol éppen kedve van. A kormánynak azt kell biztosítani, amire az emberek igényt tartanak, és biztosítani ehhez, a megfelelő feltételeket. Ezért indítványoznám, hogy hozzák vissza a szarlapátolók szakmáját! Ezzel csökkentenénk a munkanélküliséget is, vissza térne az ember természetes állapotához, a csatorna rendszerek terhelésén enyhítenénk, csökkentenénk az élővizek szennyezettségét, nem kellene 8-10 liter ivóvizet elpazarolni az elavult angol wc-k miatt, az ürülékből hasznos, vegyszer nélküli komposztot gyárthatnánk, és a szarlapátolóknak köszönhetően az utcák talán tisztábbak lennének mint most, hiszen ők az emberek, állatok után egyaránt össez gyűjtenék a terméket. Manapság sokszor kutyagumiba lép az ember, hiszen hiányzik a szakma, ami tehetne ez ellen, mert kiszorította a sok divatszakma.

Az embereknek is kényelmesebb lenne, ha nem kellene illemhelyeket keresgélniük, hiszen bárhol könnyíthetnének magukon. Követve a fejlett nyugati világot, sőt megelőzve egy lépéssel őket, ugyanis Hollandiában férfiaknak pisisarkok vannak létrehozva néhány utcában. Megelőzhetnénk őket azzal, példát statulálva, hogy mi, férfiaknak és nőknek, gendereknek és állatoknak, kicsiknek és nagyoknak, kis dolguknak és nagydolguknak szabad utat engedünk! Bárhol, bármikor, akkor is ha nagy!

Kérlek szavazz te is, ha támogatod az ötletemet :)

Ha elég támogatás lesz mögöttünk, akkor petíciót nyújtunk be kormánynak



2021. ápr. 15. 13:02
A kérdező szavazást indított:
Vissza a szarlapátolókat!
Angol wc...
20 szavazat
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
90%
Na végre egy értelmes kezdeményezés itt! 🤣🤡🤪
2021. ápr. 15. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

Te leszel a Sz@rlapátolók Nemzeti Szövetségének elnöke.

De te nem sz@rt, hanem pénzt fogsz lapátolni.

Amúgy szerintem bevezethetnéd azt is, hogy bárki, még egy nem nő- nem férfi is(??), bárhol pisiljen, vagy kakáljon. Az Andrássy út közepén is. Aki mást akar, jöhet a pelus, de engedhetnénk mindjárt a gatyába is...😂😂

2021. ápr. 15. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim válasza:
100%
Javaslom, hogy a kérdést felvető legyen a lapátolási miniszter!
2021. ápr. 15. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:
Ez igazán megtisztelő lenne! Félek nem lennék méltő viszont a pozíció betöltésére. De gondom lesz rá, hogy lelkiismeretes, megfelelő személy töltse be a tisztséget, ugyanis a korrupció, a sikkasztás nem engedhető meg egy ilyen fontos, mindenkit érintő ügyben.
2021. ápr. 15. 13:21
 5/18 anonim ***** válasza:
4# hát az biztos, az én sz@romat senki se lopja el, mert...😠😠😠😂😂😂
2021. ápr. 15. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Ez természetes. Ezért fogom nagy gondossággal kiválasztani a felelős embereket a magas pozíciókba! Későbbi projektként tervezem (ha már így szoba került, minden aggodalmat szeretnék megszüntetni), hogy aki megteheti és igénye van rá, igényelhet magán szarlapátolókat is, és az nem a közösbe megy.
2021. ápr. 15. 13:27
 7/18 anonim ***** válasza:
86%
És mi lesz a pisivel??
2021. ápr. 15. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim válasza:
Az adófizető állampolgároknak sok pénzébe kerül a termék gyártása, amiből megint csak az állam, és szolgáltató cégek fognak profitálni. (Kisebb munkanélküliség, több munkavállalótól beszedett adó, bio komposzt magasabb ára, kisebb környezetszennyezés, kevesebb költség a csatornavizek tisztítására) Mit tudnál az emberekhez, mint termékgyártókhoz visszaosztani?
2021. ápr. 15. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
16%
Azt az egyet nem tudom rólad megállapítani, kedves kérdező, hogy most téged kényszerítenek az orbánszopásra, vagy tényleg ennyire ki vagy éhezve erre a műveletre, hogy önként és dalolva?
2021. ápr. 15. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:

#7 a pisit elnyeli a föld, és komposztnak nem megfelelő.

#8 pont ez a lényege az indítványnak. Mivel most rá vagyunk kényszerítve, hogy a terméket elpazaroljuk, és szennyezzük a vizeinket, ezzel a megoldással, a termék hasznos célra lenne fordítva, és a megspórolt összegeket más területekre (pl egészségügy, oktatás vagy csak fő csökkentésre) lehetne fordítani.

2021. ápr. 15. 13:40
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!