Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Büntető ügyvéd, hogy nem...

Büntető ügyvéd, hogy nem tudja a választ?

Figyelt kérdés
Nővérem kapott 3 évet jogerősen csalásért a Budakörnyéki bíróságtól, aztán a Kecskeméti bíróságtól pénzmosás miatt 2 es fél évet. Mind a kettő letöltendő. A BV-nél szerepel a nővérem, viszont ott egy ügyszám alatt van mindkét letöltendő ügye. A 3 éves börtönről megjött a behívója még márciusban, aztán kért halasztást, ekkor küldött a bv egy okyan levelet, hogy a korábbi behívóját tekintse tárgytalannam, nem kell megjelenni adott napon. Közben a másik ügy a 2 és fél éves is jogerős lett, és arról jött behívó, hogy be kell vonulni, viszont a bv-nél ugyanaz az ügyszám van mindkét ügyben. Halasztást kért ebben az ügyben is, ugye ez másik bíróság és itt is engedtek, aztán a bv itt is küldött egy másik levelet, hogy ebben sem kell megjelenni az adott napon. Ez a 2 és fél éves ügy most halasztás elbíráláda alatt van, mert betegségekről adott be papírt nővérem és a Kecskeméti bíróság előtt most halasztó hatályú elbírálás zajlik, amelyben eldöntik, hogy ez ügymen engedik-e a halasztás hoszabbítását. Közben a 3 éves csalási ügyről megjött a behívó, abban az ügyben lejárt a halasztás, tovàbbi halasztást nem engednek, abban vonuljon be. Az ügyvédet felkerestük és azt mondta, hogy ő szerinte mindegy, hogy két külön bíróság jogerősen börtönre ítélte nővérem, a bv-nél egy ügyszám alatt tartják nyilvàn és míg itt a Kecskeméti 2 és fél éves halasztás hoszabbításról nincs jogerős végzés, addig abban az ügyben sem hívhatják be. A bv-nek látnia kell, hogy Kecskeméten még van egy függőben tartó dolog és itt vagy megadják a halasztás hoszabbítást vagy nem és a másik ügyben addig abban sem kellett volna behìvniuk. Írjunk a bv-nek, hogy hibáztak. A ügyvédünk viszont mondta, hogy szerinte ez így van, de nem tudja a pontos választ, ez neki is magas. Mdgkérdezett két bìrót is, akik mindketten ismerősei és azt mondták, hogy a bv addig a másik ügyben sem hívhatja be, mindegy hogy ott nincs halasztás már, míg itt halasztási bírálat van. Ez nekünk nem volt pontos válasz. Hogy lehet, hogy egy ügyvéd nem tud pontos választ, holott szakmája a büntetőjog?

2022. okt. 29. 18:57
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Úgy, hogy nem isten, hogy mindent tudjon.
2022. okt. 30. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Levike, menj inkább börtönbe, és ne halasztgass.
2022. nov. 1. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Miért nem foglalják összbüntetésbe?

A Bvtv 14. § (2) szerint ha nincsenek összbüntetésbe foglalva a büntetések, akkor szabadságvesztésnél először a keményebb intézményben végrehajtandót kell végrehajtani (fegyház>börtön>fogház), ha pedig ugyanolyan intézményben kéne, akkor azt, amelyikből nincs feltételes szabadság. Ez nem dönti el hogy melyiket kell először végrehajtani?

2022. nov. 2. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!