Végrehajtás államisítva lesz?




válasza:Jogállamban a bírósági ítéletek (közjegyzői döntések) végrehajtásának államosítása fel sem merülhet.
Hoz egy döntést az egyik államhatalmi ág, az igazságszolgáltatás. Majd a másik államhatalmi ágnak, a végrehajtó hatalomnak alárendelt szerv (pl. NAV, vagy egy külön erre a célra felállított szerv) hajtja végre a másik hatalmi ág ítéleteit? Ilyen elképzelhetetlen. Nyilván nem történhet meg ilyen, az eddigi tapasztalatok alapján az átlag polgár el sem tudja képzelni, de mi lesz, ha egyszer olyan kormány kerül hatalomra, amelyik fúj a bíróságokra? Majd úgy döntenek, nem hajtják végre a bírósági ítéleteket, ezzel diszkreditálva a bíróságokat a polgárok szemében.
A jelenlegi rendszer, bár recsep-ropog, alapvetően alkalmas a céljának betöltésére. Egyetlen másik opció van, a végrehajtásnak a bírósági szervezetbe való integrációja, de ahogy #4 is írta, gyakorlatilag jelenleg elképzelhetetlen a mostani végrehajtók és alkalmazottaiknak a bírósági szervezetrendszerbe való integrálása, új emberek bevonzása, a jelenlegi bírósági titkárok munkájának bővítése pedig még ennyire sem lehetséges.
# 10
A törvényszéki végrehajtó jogköreit nem az önálló bírósági végrehajtók, hanem a NAV vette át.




válasza:Miért, ha Pistát elítéli a bíróság lopás miatt, az ő ítéletét nem a Belügyminisztériumnak alárendelt büntetésvégrehajtás hajtja végre? :D
Értem, hogy mit akartál mondani, de szerintem pont a te érveid szolnak amellet5, hogy miért kell államosítani a rendszert...
Nonszensz, hogy magánemberek hülyére keresik magukat a végrehajtáson...




válasza:#12 A lopás miatt elítélt Pistával szemben az állam és büntető hatalma áll. A bírósági végrehajtás során két magánjogi szereplő áll egymással szemben.
Tedd azt, amit az átlag, az áldozatszerepet imádó magyar honfitársunk soha, és képzeld magad a végrehajtás kérő helyébe. Pista meglopott téged, a börtön mellett a bíróság pedig megítélte a polgári jogi igényt is, azaz az ellopott vagyon visszafizetését is a részedre. Nem fizet. Kire bíznád ezután szívesebben a téged jogosan megillető pénzed visszaszerzését? Brutálisan leterhelt állami bürokratákra, akik szépen eltologatják az aktád balról jobbra, majd jobbról balra (ez persze így sarkítás, de minden sztereotípia negyede igaz) vagy olyan tapasztalt szakemberekre (jelenlegi öbv. és alkalmazottjai), akik anyagilag is érdekeltek a te sikeredben?




válasza:13#
Volt végrehajtási ügyem végrehajtást kérőként...
Bírósági papírom van róla, hogy a végrehajtó három évig két gyufaszálat nem tett keresztbe az ügyemben....
Kis értékű követelés volt, nyilván nem éri meg neki...
Végül kártérítési pert is nyertem ellene...
Ennél szerintem a NAV jobban csinálná...




válasza:A NAV - nak (vh. szakterületnek) van elég dolga így is.... a tényleg rájuk tartozó behajtásokkal is.
Nem kell még az ÖBV munkáját is rájuk testálni.




válasza:ÖBV = Önálló bírósági végrehajtó.
A lényeg az "önálló" szón van.
Ők a polgárjogi követeléseket hajtják, a NAV pedig azt, ami az államnak jár.
Még véletlenül sem fogják összefésülni őket, a NAV nem fogja a Ptk-t lapozgatni, van azon kívül is bőven dolga.
Ha változtatnak is rajta, maximum azt tudom elképzelni, hogy a bíróságok égisze alá vezénylik be őket, hogy legyen egy "ellenőrző" szervük, és egyes végrehajtóknak ne kenőpénzért lehessen csak dolgozniuk.
"Mi lesz a végrehajtásban dolgozó adminisztrátorokkal? Vagy az irodai dolgozókkal majd?"
Törvényszéki végrehajtások NAV-nak történő átadásakor felajánlották, hogy menjenek át a NAV-hoz. Aki élt vele, az ment, aki nem, megoldotta máshol a megélhetését.
Valószínűleg ugyanez lesz, majd az átveszi őket, aki alá bevezénylik az ÖBV-ket.




válasza:Elvileg így is a bíróságok felügyelik őket, de van elég bajuk, nem tudnak mindent számonkérni.
Én is úgy képzeltem a NAV alá vezénylést, hogy erre létesítsenek egy külön alosztályt.
A rendszer legnagyobb baja, hogy profitalapú. A kisemberek ügyei nem számítanak. Egy anyagilag pártatlan hivatalra lenne szükség, amelynek jól megfizetik a dolgozóit.




válasza:17-es!
Látszik, hogy nem vagy tisztában bizonyos dolgokkal.
El nem tudom elképzelni, hogy a NAV alá egy polgárjogi követelés végrehajtását betolják. Mekkora butaság már ez?
A NAV az állam végrehajtó szerve. Tehát az államnak járó tartozásokat hajtja végre, azt nem, hogy Pisikének, vagy X banknak, vagy bármilyen más szolgáltatónak Józsika mennyi pénzzel tartozik.
Mi köze hozzá? Semmi...
A törvényszéki követeléseket is azért tolták a NAV alá, mert azok is az államot megillető tartozások. Tehát a költségvetésbe folynak be, nem máshova.
Az önálló bírósági végrehajtók a Vht. alapján dolgoznak, azok a szabályok vonatkoznak rájuk, a NAV pedig az Avt. alapján hajt végre.
"A rendszer legnagyobb baja, hogy profitalapú. "
Mégis milyen legyen, ha "önálló" bírósági végrehajtókról beszélünk? Attól (is) önálló, hogy fenntartja magát, nem pedig az államtól kapja a fizetését. Egyébként a juttatási rendszer sem önkényes, hanem kormányrendelet szabályozza. Attól ő sem térhet el ->
"8/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet a bírósági végrehajtói díjszabásról"
Ugyanez igaz a NAV-ra is. Nekik is kormányrendelet határozza meg, hogy milyen jellegű költségeket mekkora összegben számíthatnak fel a végrehajtási eljárás során és hogy milyen események után.
Ne kezdjük hülyére szétszedni egy évtizedek óta egyébként viszonylag jól működő rendszert csak azért, mert egy valaki közülük kenőpénzért osztotta ki az "álláshelyeket".




válasza:Tisztában vagyok a rendszer működésével. Ismerem a Vht-t.
Nyilvánvalóan át kell alakítani teljesen a jogalszabályi környezetet. A NAV-nál pedig van egy kiépült infrastruktúra, melyet lehet bővíteni.
A jelenlegi rendszer velejéig romlott, egyáltalán nem működik jól. Sőt, esetekben sehogy sem működött.
Emellett nem látom akadályát, hogy a végrehajtás állami szerv hatáskörébe tartozzon. Elvégre egy jogi igénynek tesz eleget, tehát nem elrugaszkodott egyáltalán, hogy szorosabban az intézményrendszer része legyen.
Értem azt is, hogy "önálló" végrehajtók vannak. Talán éppen ez a gond... A profitalapú végrehajtást a kisemberek igényeit le sem sz@rja, ahogy már fent is említettem.
De végülis nem mi és nem itt fogunk erről dönteni.
Magyar Péter megígérte, hogy államosítva lesz a rendszer. Remélhetőleg eleget is tesz majd az ígéretének.
A felhatalmazást megkapta hozzá.




válasza:"A felhatalmazást megkapta hozzá."
Meg.
Csak nem b@ssza el, azzal, hogy olyanokhoz rakja be a végrehajtást, akiknek nem ez a dolguk (NAV), és nem is ehhez értenek, csak azért mert valaki pénzért osztogatta az álláshelyeket.
Az Avt. azért nem a Vht. még ha vannak is esetleges átfedések.
Kapcsolódó kérdések:
Édesapám januárban meghalt, halála után rögtön bejelentettük a nyugdíjintézetnél is a halálát, de ennek ellenére elutalták a 13 havi nyugdíjat és a negyed 14. havit. Az mondjuk már eleve furcsa, hogy ha 13. havi, akkor miért nem jár, hiszen tavaly egész évben élt még...
Rövoden összefoglava helyzetet van egy adósom, aki ellen 2024 márciusában lépett a marasztalási per hatályba 25 millió forint értékben (kamatok, eljrási meg egyéb költségek ebben nincsenek benne) 2024 április áprilisában megkezdte a végrehajtó a végrehajtási eljárást,...
Volt régebben egy parkolási bírságom, ami végrehajtóhoz került. A végrehajtó aztán küldött egy levelet a munkahelyemnek, hogy a tartozást vonják le a fizetésemből. Ma meg is kaptam a tartozás összegével csökkentett fizetésem, csak hogy amikor az megérkezett az eddig...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




