Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ezután köteles az orvosom...

Ezután köteles az orvosom papírt adni, hogy tovább kaphassam a segélyt?

Figyelt kérdés
Tavaly (14 hónapja) volt egy balesetem amikor is el lett vágva az érző ideg a kezemben, így idegösszevarró műtétem volt és utána hónapokig gipszben volt a karom. A mai napig nem érzek vele rendesen, ráadásul mivel évek óta sokízületi gyulladásom is van, így 2 ujjamat még nem sikerült teljesen kinyújtani tornával, tehát szinte használhatatlan a jobb kezem. A MÁK-nál és a Munkaügyön azt mondták, hogy hiába mindez, nem vagyok jogosult csak a szociális segélyre, így azt kapom azóta, de most felül akarják bírálni, péntekig kell bemennem az önkormányzathoz. Ugyan próbálkoztam néhány helyen önéletrajzzal (amit talán bal kézzel el tudtam volna végezni), de nem vettek fel, októberben pedig azt mondták a munkaügyön, hogy ebben az évben már nem is lesz közmunka. Így nincs ledolgozott napom, csak akkor kaphatom továbbra is a szociális segélyt ha az orvos ír igazolást a munkaképesség csökkenéséről. Csütörtökön megyek ahhoz az orvoshoz aki műtött, ha ő látja milyen állapotban van még a kezem, kötelessége lenne adni ilyen igazolást vagy ha nem, akkor hiába van így lerobbanva még a kezem, nekem nem jár semmi?

2014. dec. 8. 19:42
 1/4 anonim ***** válasza:
Nem köteles. Joga van legjobb tudása szerint eldönteni milyen az állapotod.
2014. dec. 8. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Nyilván úgy értettem, hogy ha megvizsgálja és ő is úgy látja, hogy még mindig csökkent képességű a kezem.
2014. dec. 8. 19:54
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Tájékoztatás TELJES hiánya - nem a te hibád.

1) el kell menni a kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szervéhez, KOMPLEX minősítést kell készíttetni (úgy kezdődik, hogy a háziorvosnál ún. "négyoldalas" háziorvosi igazolást kell kérni.


2) bemenni a Járási Hivatalba, ott megigényelni a rendszeres szociális segélyt. Ha az egészségkárosodás legalább 50%-os mértékű - ezt a komplex minősítésen kiállított szakhatósági állásfoglalással lehet igazolni - akkor jár a segély.


Plusz: 2015. 02. 28. után megszűnik ez a segély. Utódja az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás lesz.

2014. dec. 8. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Az ízületeim miatt évek óta injekciózom magam hetente, mivel ez a betegség jelenleg gyógyíthatatlan, de így szinten van tartva, ami azt jelenti, hogy a vérképem jó csak az enyhe könyökízület beszűkülés maradt meg és néha erősebb a fájdalom. Ez és a kezem viszont szerintem közel sem adnák ki az 50%-ot, mivel mikor közmunkán dolgoztam a MÁK-nál, súlyosabb esetekre sem adták meg.
2014. dec. 8. 21:02

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!