Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mi az az öröklési bizonyítvány?

Mi az az öröklési bizonyítvány?

Figyelt kérdés
Miskolc közelében élő nagyobbik testvérem kapott egy hivatalos levelet az itteni, budapesti illetékes közjegyzőtől, miszerint nyilatkozzon, kéri e az öröklési bizonyítvány kiadását.Mi az az öröklési bizonyítvány?Annyit tudok, hogy elvileg akkor állítják ki, ha nincs mit örökölni illetve ha az elhunytnak külföldön vannak vagyontárgyai.Nos édesapámnak inkább adósságai voltak illetve maximum pár ezer ft értékű cafetéria képezheti az örökségét.Ami aggaszt, hogy én és a velem élő testvérem még nem kaptunk semmiféle levelet(pedig most 3 hete írtam egy levelet a közjegyzőnek, hogy lesz-e hagyatéki tárgyalás, mert előtte nekem meg a testvéremnek bekell jelentenünk időben a hiányzásokat legalább két héttel), én attól félek, hogy mivel 1-1 hányadban birtokolok egy lakást, ami mindig is az enyém volt, amióta csak ide költöztünk, kötelezhetnek arra, hog eladjam a lakásomat, hogy annak egy részével feleljek apám adósságáért.Igaz lehet?Visszalehet utasítani az "örökséget"?lleték köteles a bizonyítvány kiállítása?Köszönöm előre is és bocsánat a "hülye" megfogalmazésért.Egyébként erre nem tért ki az ügyvéd, amikorkérdeztem, elvileg nem tehet senki semmit a lakásommal, de azért tartok egy kicsit.

2017. máj. 28. 11:32
 1/4 anonim ***** válasza:
2017. máj. 28. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Senki sem fog kötelezni a lakásod eladására, egyszerűen lemondasz az öröklésről, ha túl sok az adósság.
2017. máj. 28. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, ha jól értelmezem, akkor ez az öröklési bizonyítvány azt jelenti, hogy kik-ki milyen hányadban "örökölne"? Vagyis ettől függetlenül még lehet hagyatéki tárgyalás.Jól gondolom?
2017. máj. 29. 10:31
 4/4 anonim ***** válasza:
Jól, én is így értem!
2017. máj. 29. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!