Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Sportoltok ebben a melegben?

Sportoltok ebben a melegben?

Figyelt kérdés

Már május végén egy csomó ismerősöm mondta, hogy ő most elengedte a sportot, mert nagyon meleg van, nem bírja. Ebben a kánikulában meg azok is, akik eddig kitartottak. De azért hajnalban, kora reggel, illetve este látok embereket, akik még nem adták fel. Én görkorizom, reggel 5-7-ig járok, akkor még jó idő van, persze így meg délutánra hulla vagyok, dolgozni kéne, de alig bírok gondolkodni.

Nem akarom elengedni, mert félek, hogy ha kiesek a ritmusból, végleg elmarad a mozgás, amit elég nehezen tettem rendszeressé. Ti hogy vagytok ezzel?


jún. 30. 19:04
 1/8 anonim ***** válasza:
90%

"Sportoltok ebben a melegben?"

Értelemszerűen sportolok, hisz a sport az életem alapvető része. Aki már májusban elengedte, annak a tunyasága az élet sok területén gondot okozhat.

14 éves koromban a padláson kezdtem el edzeni, ahol nyáron 10 fokkal melegebb, télen pedig 10 fokkal hidegebb volt, mint a kinti hőmérséklet. Megszoktam a szélsőségeket. Nyilván a mai 42 fok számomra is brutális, de ez van.


"Én görkorizom, reggel 5-7-ig járok, akkor még jó idő van"

Akinek fontos valami, az úgy alakítja a dolgokat, hogy az bármilyen körülmények között beleférjen a mindennapjaiba. Sokan példát vehetnének a hozzáállásodról.

jún. 30. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Igen, ugyanúgy folytatódik az életem mint ha hüvösebb lenne. Nem birok itthon ülni egész nap, van igényem a mozgásra, nekem ez nem egy olyan dolog, ami nyűg. Meleg kicsit leveszi a teljesitményem, de nem baj.
jún. 30. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
30%
Én edzenék (szoktam így nyáron dögmelegben is), csak nem szabad, mert volt egy hete egy kis műtétem, és hagyni kell a heget gyógyulni 10 napig. (Kioperáltak a fejemből egy kis mócsingot.)
jún. 30. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Nagyon jók vagytok :)

Mindenki, akinek említettem, hogy megyek hajnalban, úgy nézett rám, mint valami őrültre :D de én is úgy vagyok vele, hogy ha fontos, akkor oldjuk meg, hogy menjen így is. Tudom magamról, hogy ha kihagyok pár hetet, akkor kuka lesz előbb utóbb az egész, úgyhogy itt most nincs kifogás. Télen se lesz. Kicsit nehéz fél 5kor kelni, de még mindig jobb, mint 40 fokban megdögleni kint.

jún. 30. 21:33
 5/8 anonim ***** válasza:
77%
Bocs 2# vagyok, annyival kiegészíteném hogy 4.20kor kelek hogy elmenjek edzeni, mert akkor még nincsenek sokan a teremben. Rávettem anyát is hogy jöjjön velem és járunk szorgalmasan. Meg persze ha tehetem reggel és este mozgok, mert nem szivatom magam direkt a meleggel, de ha épp rámjön hogy mennék akkor a legnagyobb meleg se àllit meg. Te is jo vagy! Ez jól esett
jún. 30. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
67%

Igen.

A meleg miatt csak az izzadás ami zavar, de az sem az edzés közben, hiszen akkor amúgy is izzadok. Sokkal inkább a mindennapi teendők közben, mint például munka, közlekedés, vásárlás.

júl. 1. 04:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
58%

Igen, bar ilyen szélsőseges időjáráskor konditerembe megyek. Alapból is járok, de most a futasaimat is itt csinálom. Telen amikor tartósabban volt hó ugyanezt csináltam


Várom egy kicsit a lehülést, hogy este ki lehessen menni Dunapartra, de még estr 9kor is 38 fok van

Hajnalban akkor szoktam futni, ha brutal meleg van meg este is és nagyon komoly időzített teljesítmény kell

júl. 1. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
54%
34 fokig mentem a bringával aztán elengedtem
júl. 1. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:

Fiúk, mit sportoltok?

Kérlek titeket, hogy csak fiúk, férfiak válaszoljanak erre a kérdésre. Sportolás alatt fizikai aktivitást érts, ami legalább 2 hetente egyszer megvalósul, viszont rendszeres. Minthogy csak egy opciót tudsz válaszolni, kérlek, azt jelöld be, ami leginkább jellemez...

Lányok, mit sportoltok?

Kérlek titeket, hogy csak lányok, nők válaszoljanak erre a kérdésre. Sportolás alatt fizikai aktivitást érts, ami legalább 2 hetente egyszer megvalósul, viszont rendszeres. Minthogy csak egy opciót tudsz válaszolni, kérlek, azt jelöld be, ami leginkább jellemez...

Szèp nők mit sportoltok? Tanultok vagy dolgoztok?

Esetleg mindkettő:). Èletkort is írjatok légyszives.




Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!