Kezdőoldal » Számítástechnika » Hardverek » Mit tegyek ha bebootol a...

Mit tegyek ha bebootol a Windows 10, viszont az asztalon nem látok semmilyen ikont, illetve fagyogat össze-vissza ha bármire is kattintok és képtelen vagyok bármit is csinálni?

Figyelt kérdés

Úgy kezdődött ez az egész dolog hogy a rendszerben a kurzor akadozni kezdett, kb. 1fps-sel ment 10-15mp-ig, aztán újból normális lett.

Premiere Pro-ban vágtam egy videót, ami befagyott, fehér képernyòvé vált, rákérdezett arra hogy kiléptessen-e belőle, mint ahogy minden alkalmazásnál szokott ugyanebben az állapotban, természetesen igenre nyomtam, nem történt semmi és a feladatkezelőben is képtelen voltam bezárni, sehol és egyben sehogy se ment a program bezárása, be volt fagyva.

Egyből gondoltam egyet, újraindítottam a gépet. Ezt nem kellett volna. Itt ugrott az egész dolog nagyon rossz irányba el, és ez miatt tartok most itt ennél a kérdésnél.

Az van hogy betölt a Windows, viszont nem egészen. Semmit se látok az asztalon (A háttérképemen és a kurzoromon kívül, ezek jók) és a tálcámon sincs egy alkalmazás ikon se.

Amikor megpróbálok bármire is kattintani akkor befagy a rendszer és újratöltődik viszont minden változatlan marad.

AltGr+Delete feladatkezelő megnyitása se megy, aminek pedig örülnék, mivel úgy tudnék valamit csinálni, így viszont az ég egy adta világon semmit sem.

3-szor újraindítom a bootolás közben a troubleshoot felületig, és ott is mindent próbáltam már, legyen az elsőnek ugye a csökkentett üzemmód, ami szintén nem tölt be, ugyanez van ott is sajnos, parancssor (cmd) és még az automatikus javítás. Ezek közül egyik se segített.

Azt hiszem mindent leírtam.

Nem tudom mit tudnék csinálni, azon kívül hogy újratelepítem a rendszert, amit viszont nem nagyon szeretnék, mert videóvágással kapcsolatos klippek maradtak a gépemen, alkalmazások, amiket nem szívesen rakok újra vissza, dehát ha csak ez az egyetlen megoldás maradt, akkor kénytelen vagyok.

Nagyon örülnék ha tudnátok nekem segíteni.

Előre is köszönöm!



2021. márc. 21. 21:31
1 2 3
 1/24 anonim válasza:
40%
újra telepítés a megoldás
2021. márc. 21. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
100%

Ebből mindenképp újratelepítés lesz, de azért magától ilyen hiba nem szokott előjönni.

Én mindenképp csinálnék egy memóriatesztet (Memtest86+ nyugodtan futhat egy éjszakán át), és a HDD-k/SSD-k SMART adatait is kiolvasnám (pl. HDSentinel).

2021. márc. 21. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
81%

Elsőnek is biztonsági mentés, akár klónozod az egész HDD-t/SSD-t.

Korábbról amúgy is vannak rendszeres biztonsági másolataid, ugye?


Biztos, ami biztos, próbáltad ezt is?:

Ctrl + Alt + Delete



Majd amit a 2-es írt. Amennyiben eddig nem derül ki a hiba:


Ha nem tűnik nagy feladatnak (a fogalmazásod alapján valamennyire járatos vagy az ilyesmiben) szerintem másik Win10-es gépre dugd rá a HDD-t/SSD-t, és futtass egy sfc -t:

[link]



Ha egyszeri hiba volt, akkor a teljes újrahúzást ált. ki tudja váltani egy nemrégi biztonsági klón visszaállítása. Ha most nincs ilyened, akkor tanulság: legyen. De ez csak egyszeri "behülyüléseknél" működik, nem akkor, ha ki kell cserélni valamit.


Sok sikert!

2021. márc. 21. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 A kérdező kommentje:

Persze, próbáltam, bejön a Ctrl+Alt+Delete felület, itt rámegyek a feladatkezelőre, viszont nem jön be sajnos.

Biztonsági mentést nehéz létrehozni?Egy gépem van, mondjuk a troubleshooting felületről lehetséges az hogy elmentse az adatokat? A Windows mappán kívül amiben a fontos rendszerfájlok vannak? Tehát hogy csak azokat cserélje ki, mert gondolom a baj az benne van. Sajnos nem csináltam egyszer sem.

Mindenesetre örülnék ha megmaradnának a dolgok. Azt se értem hogy mi okozhatta ezt az egészet, elég nagy vírus lehetett, vagy valamilyen dolog (pl. App)... Pedig minden nagyon megbízható volt amiket letöltöttem, Óriás meg nagy cégektől.

Ma letöltöttem még Premiere Pro-ba LUT fájlokat (Color Grading), de azokban nem hiszem hogy lehetett bármilyen féle vírus.

Amúgy itt egy videó a helyzetről: [link]

2021. márc. 21. 22:56
 5/24 A kérdező kommentje:

Nem tudom hogy nektek mozog-e a videó vagy csak zöld kép látszódik benne...

Mert nekem befagyott és egy megállt az egész egy helyen, azért látszódik csak a zöld kép.

2021. márc. 21. 22:58
 6/24 anonim ***** válasza:
81%
Én csak egy "állóképet" látok.
2021. márc. 21. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:
Feltöltöttem egy normális oldalra: [link]
2021. márc. 21. 23:07
 8/24 anonim ***** válasza:
81%
Nem nyilvános a megosztás, egy hozzáférés kérése gombot látok. Nem elég a link lekérése gombra nyomni, hanem a "megosztás" gombot is meg kell nyomni, és ott beállítani, hogy link alapján.
2021. márc. 21. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 A kérdező kommentje:
Na mostmár biztos jónak kell lennie.
2021. márc. 21. 23:17
 10/24 A kérdező kommentje:

Mi okozhatta egyébként ezt?

Őszintén sejtésem sincs.

De jó lenne ha újratelepítés nélkül megjavulna.

2021. márc. 22. 00:37
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!