Kezdőoldal » Számítástechnika » Hardverek » Merevlemez hozzáértők! -...

Merevlemez hozzáértők! - Szerintetek még meddig lesz képes működni ez a HDD?

Figyelt kérdés

A kinyitható TV-n mögé valaki eszement a családból úgy tette be a hozzá tartozó filmgyűjteményes merevlemezt, hogy amikor a függőállványt valaki kinyitja, akkor leessen a HDD.

El is érte a szemét célját, mert leesett, és eléggé durván. Kb. úgy fél métert, és eléggé kemény felületre, még vissza is pattant róla. Azt nem tudom lényegében, hogy áram alatt volt-e, csatlakoztatva volt-e és a zuhanás közben arról szakadt le, vagy csak "simán".


Mindenesetre utána - bár tudom, egyesek szerint ez csak ráad a sérülésre -, mondván hogy már úgy is mindegy, egy naív remény nyomán visszacsatlakoztattam, és tudta olvasni a lemezt. Végigpörgettem a fájlrendszert, ránézésre a helyüken voltak a dolgok, ill. egy filmbe is beletekertem, azzal se volt semmi gondja.


Viszont egyszer a Kürt Kft. egyik szakértője által tartott - neten megnézett - előadásban elmondta az illető, hogy az ilyen eséseket egyetlen merevlemez sem ússza meg, a minimum, hogy szektorhibás lesz, és az egyre csak terjedni fog.

Ez talán mennyi idő műlvára jósolható meg. Érdemes megpróbáljam kimenteni a filmeket, fotókat, stb. róla, vagy hagyjam a francba, hogy az a szemétkedő szívja meg, aki úgy tette be, hogy valakinél kiessen, és nála romoljon el a merevlemez?


Egy szvsz. eléggé modern, legalábbis közel 1 TB-os (~960-970 GB körül, úgy rémlik) HDD.


Családi fotók is vannak rajta, ill. saját készítésű filmek, animációkat is arra helyeztem át, azért csinálnék róla mentést, ha még lehet. Van rá esély, ha látszólag látja a fájlokat?


Hozzáértőktől, vagy aki ez ügyben tud valamit, megköszönném az infókat!



2014. nov. 22. 20:49
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
HDSentinellel kéne ránézni, de ha tudod olvasni, akkor szerintem nincs semmi baja, mákod van. Ettől függetlenül a dolgaidról mondjuk tarts biztonsági mentést egy másik lemezen is.
2014. nov. 22. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Futtass végig egy ilyet!


[link]

2014. nov. 22. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Most komolyan egy szoftver képes lenne megmondani, hogy lett-e valami baja a lemeznek? :/ Fura, nekem az eddigi rendszergazdák azt mondták, hogy ne nagyon bízzak az ilyen "csodaprogramokban"... (meg amúgy a Kürt Kft.-s ember is)


Bár nekem egyre megy, egy próba nem árthat, de a KÉRDÉS, hogy ez a HD-Sentiel mennyire fogja igénybe venni a lemezt. (???) Mert ugye ha sérült, akkor az olvasás/írási folyamatok által csak tovább ront rajta, >tudtommal<


És amúgy hol lehet "megszerezni" ezt a programot? ;) Legális, vagy ...... ?

2014. nov. 22. 20:58
 4/14 A kérdező kommentje:

"mákod van"


És amúgy az is érdekelne, hogy egy ilyen esést hogy tud átvészelni egy ilyen precíz gép, még akkor is, ha valójában van sérülés, de az elsőre mégsem tűnik fel??

2014. nov. 22. 21:00
 5/14 anonim ***** válasza:
A HDSentinel nem csodaprogram, csak a merevlemez firmware által tárolt adatokat olvassa ki és monitorozza. Lehet vele persze írás/olvasás tesztet is végezni, de neked arra most nincs feltétlen szükséged. Legális, magyar fejlsztők programja, demo verzió: [link]
2014. nov. 22. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

"csak a merevlemez firmware által tárolt adatokat olvassa ki és monitorozza"


Ezek szerint a firmware képes érzékelni, ha valami megsérült, pl. az olvasófej környékén, vagy hogy az olvasófej az ütéskor felsértette-e a lemezt??? :O


De ezekről egy vezérlőelektronika hogy tud tudomást szerezni? Nem kötekedésből kérdezem, csak érdekel.

2014. nov. 22. 21:08
 7/14 anonim ***** válasza:
Lekapcsolt állapotban a fej ki van húzva a lemez felülete felől és rögzítve van. Ez által nem érhette olyan mechanikai behatás a lemezt, ami miatt ne lenne működőképes, s a fej is úgy tűnik jól van. A modern vinyóknak elvileg azt is túl kell élni, ha működőképes állapotban ejtik le őket, mert a legelső feszültségvesztésre rögtön parkolják az író/olvasó fejet, sőt már a gyorsulásérzékelő is általánosan elterjedt.
2014. nov. 22. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
A firmware csak a lemez állapotát tudja (melyik szektor olvasható, melyik nem), de annyi elég is.
2014. nov. 22. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
Vagyis nem csak ennyit tud, de neked most ez a fontos. Valójában rengeteg infót lehet kiynerni belőle: [link]
2014. nov. 22. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

Oké, akkor köszi! Végülis happy-end - lekopogom!!! :D

Bár tényleg sanszos volt, hogy egy ilyen durva ütéstől, amit ez megélt, a fej szétmegy, mert tudtommal az olvasófej a mai lemezeknél a hatalmas adatsűrűség miatt nanométeres pontossággal van kialakítva.


Viszont akkor azt nem értem, hogy a Kürt Kft.-s ember, aki hozzáértő, miért mondta, hogy nincs olyan merevlemez, ami túlélné a leesést?! :/

2014. nov. 22. 21:17
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!