Kezdőoldal » Számítástechnika » Hardverek » Meddig működhet még így egy...

Meddig működhet még így egy számítógép?

Figyelt kérdés

18 éves tesóm gépe, közös gépünk volt, de ő 5 éve megunta hogy osztozni kell a gépen, ezért az akkori általános sulijából hozott egy öreg gépet (jóban volt az infó tanárával, és amikor új gépeket kapott a suli a régieket dobálták ki, ő pedig elhozhatott egyet).

2GB ram volt neki benne, de szerzett bele onnan a suliból még +2GB-ot valamelyik régi gépből, a Vistát lecserélte akkor Windows 7-re, most pedig Windows 10 Pro van neki rajta. Minden nap használja, de teljesen tropa a gép (mármint működik rendesen, de bévül annyi por meg kosz van benne, hogy full szürke az összes alkatrész benne, a tápnak csörgő hangja van néha, bekacsolás után kb 15-20 percig úgy zúg, zörög a gép mint valami tank).


5 év alatt egyszer takarította ki, akkor is csak azért mert játszott rajta, és túlmelegedett neki.

Ő totál lesz@*rja hogy milyen állapotban van a gép, netezni meg filmet nézni tud rajta, más nem érdekli. Amikor én megkaptam az új gépemet ő mondta nekem, hogy legalább fél évente vigyem ki az udvarra és fújassam ki belőle a port, de ő miért nem hajlandó erre? A zúgó hangok már azt jelenthetik, hogy lassan tönkremegy a gépe?



2018. nov. 9. 18:00
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
a zúgó hangok a ventik, nyilván egy takarítás nem ártana nekik de 1-2 ezer forintos dolgok
2018. nov. 9. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Zúgó hangot csak mozgó alkatrész tud kiadni, tehát gondolom a ventik kerregnek, ahogy a tápban is. Ha nem akarja, hogy bármelyik venti megadja magát, akkor nem ártana kitakarítani. Azért ilyen távlatban már bőven beszélhetünk magasabb működési hőmérsékletről, ami előbb-utóbb tönkre tesz valamit (vagy HDD, vagy proci/vga/bármi). Mondjuk 18 éves géppel én sem törődnék, örülnék, ha egyáltalán üzemképes lenne és elfogadható sebességgel lehetne rajta filmezni stb.
2018. nov. 9. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Nem a gép 18 éves, hanem a tesóm. A gép az 2006-2007-es kb. Hőfokok azok mindig 50°C alatt vannak, azt mondja majd vesz új ventilátorokat amikor ezek tönkremennek... Takarítani meg azért nem akarja, mert hogy akkor már rendesebben szét kellene neki szedni, alaposan kitakarítani, ahhoz meg nincs kedve
2018. nov. 9. 19:34
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Hozzáállás kérdése. Nem lepne meg, ha mással kapcsolatban is hasonlóan nyegle lenne. Légy szorgalmas, és takarítsd ki a gépedet. Mindenki a saját gépéért felelős...sajnos.
2018. nov. 9. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!