Kezdőoldal » Számítástechnika » Internet » Facebookon milyen közösségi...

Facebookon milyen közösségi elveket lehet megsérteni egy nagyjából egy hetes regisztrációval, ha még semmi mást nem tettem vele, minthogy elkezdtem "összeszedni" az ismerősöket?

Figyelt kérdés
Nagyon sokáig nem csináltam Facebook-fiókot, nem érdekelt annyira és kapcsolatot tartani más módon is tudtam eddig is, de aztán gondoltam egyet és még a környezetemben tapasztalt negatívumok ellenére is regisztráltam. Rögtön jöttek a családtagok, barátok, haverok, munkatársak, stb., minden nap 20-30 új ismerős-felvétel. Tettem fel képeket, ismerkedtem vele, aztán egyszer csak nem engedett belépés, "gyanús tevékenységet észlelt" a fiókomban a rendszer és telefonszámot kért. Megadtam, jött egy megerősítő/igazoló kód SMS-ben, beírtam és azonnal vissza is engedett. Nem egészen két napig. Akkor megint kirakott és fényképet kért jól látható arccal, világosat, meg ilyesmi. Kb. 12 ilyen volt a fényképeim között a profiképemmel együtt, de lőttem egy kritériumoknak megfelelő selfie-t és elküldtem. Ezúttal már egy napot kellett várni, hogy "ellenőrizzék az adataimat" és nem engedett vissza, hanem a személyazonosságomat igazoló okmányokat kért. Itt hagytam abba, miután olvastam számos helyen, hogy még ennek ellenére sem garantált semmilyen siker. Ilyenkor mi a gond? Hasonlítok egy bűnözőre, vagy volt már hasonló nevű tiltott felhasználó korábban? Üres volt a falam is, kizárólag a képeimhez hozzászóló ismerősökkel írogattunk, szó nem volt bárminek a megosztásáról, politikáról, gyűlöletkeltésről meg végképp nem.

2019. nov. 7. 18:59
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Ha rövid időn belül túl sok ismerőst jelölsz, az is gond. Spambotnak néz, aki gyorsan össze akar szedni sok ismerőst, hogy majd azokat reklámokkal vagy más dologgal bombázza. Ezért is kérik, hogy igazold, nem robot vagy.
2019. nov. 7. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
Az is lehet, hogy egy-két ember úgy gondolta: "más hozott létre profilt a nevedben" mivel "te mindig FB ellenes voltál" és jelentették. Nem lehet tudni.
2019. nov. 7. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, közben beírtam ezt a kérdést némi kiigazítással újra, mert azt hittem, hogy ezt törölni tudtam. Szóval abban még leírtam a végére azt is, hogy:...szó nem volt bárminek a megosztásáról, politikáról, gyűlöletkeltésről meg végképp nem, e-mailben mégis azt írták, hogy "a bejegyzésem megsértette az alapelveiket...". Az a 0 darab bejegyzésem.
2019. nov. 7. 21:09
 4/14 anonim ***** válasza:

Továbbra se használj facebookot, és megszűnik a gond


Én se használok

2019. nov. 8. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
Ha csak Messenger kell, telszámoddal próbálj meg regisztrálni, feltöltheted profilképedet és ismerőseidet megkeresheted, vagy névjegyzékből, telefonszám alapján is megpróbálhatja megkeresni (mondjuk én nem engedtem neki ilyesmit), úgy talán nem lesz baj. Én is gondolkodom az Fb fiók megszűntetésén és csak a Messenger használatán.
2019. nov. 8. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:
Nem vágott földhöz a dolog, csak meglepett. Korábban is tudtam élni nélküle, ezután is menni fog :), egyszerűen csak nem értem. ,,A bejegyzésed közösségi alapelveinkbe ütközik...". Úgy látszik a semmi már nem is fér bele Facebookéknál. Vagy lehet, hogy rondának talált a rendszer a képeim alapján. :) Mert egyedül csak azok kerültek fel a profilomra. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett sértő. Mindegy.
2019. nov. 8. 17:36
 7/14 Tettal válasza:

Üdv.!

A klubban. Bocs. Jómagam is kései regisztráló voltam, már az életkor hoz képest - elmúltam 30, mire bejelentkeztem a Facebookra. Egy közel 5 éves karrierem ért ott véget hirtelen október második felében. Az utóbbi időkben hellyel-közzel már csupán 1-2 hetente léptem be megnézni, hogy mi újság. Semmilyen csoportnak nem voltam tagja és mindössze egy-egy hozzászólást eresztettem meg, azt is sport témában értelemszerűen sporttal kapcsolatos oldalon, senkit nem megbántva. De azt is már több, mint egy hónapja legutóbb. Aztán tőlem is kért hirtelen egy telefonszámot, meg is adtam, majd - ha jól emlékszem - 2-3 nap múlva kért egy képet rólam, azt is küldtem éééés ennyi. Pár napig nézegettem, hogy mi fog történni. Kitiltás.

Egyébként valóban létezik élet nélküle is.

2019. nov. 9. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

Csodás.

Közben kiokosítottak páran. Több esetet is elmondtak, az egyik például az volt, hogy ketten jelentkeztek be a saját profiljukkal ugyanazon az eszközön úgy negyed óra különbséggel és már kapták is az ellenőrzésre felszólítást.

A másik, hogy állítólag semmit sem kell vétenie az embernek, elég ha sokan "jelentik" a fiókját. Ezt brahiból is csinálhatják páran és kész is a tiltás. Ez a "legszebb" szerintem.

Illetve a disqus rendszerére nem szerencsés Facebook-profillal regisztrálni, mert akkor is kapható tiltás.

Hát ilyeneket hallottam.

2019. nov. 11. 19:34
 9/14 anonim ***** válasza:

Facebookkal SOHA SEMMIRE nem ajánlott regelni, mert ha a facen gond van, viszi a többit is.

Évekig használtam a facet, aztán volt okom törölni.

És őszintén szólva, sokkal jobb életem van, egyfajta megkönnyebbülés töltött el, mióta nincs facebookom (hacsak valaki nincs fent a nevemben)

)....


A facebook csak arra jó, hogy tönkre tegye a kapcsolatokat, kevésbé fontossá tegye a személyes találkozást, szabadidős tevékenységekek, sorolhatnám...

Rengeteg adat van fent, amikkel könnyen vissza lehet élni, pár kattintás csupán az egész.

2019. nov. 12. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
Kedves Doszka! Értelek, de ez mind akkor is elképesztően szánalmas és nevetséges. Csoportos "bemondásra" letiltanak csak úgy, utána se néznek, hogy jogos-e, indokolt-e... Ha ugyanazt a gépet (telefont, tabletet, iPad-et, stb., tökmindegy, ergo IP-címet) használja két különböző felhasználó, akkor is letiltanak. Mi van, ha egy 4-5 fős családban csak egy PC van például és véletlenül öcsike is belép, miután anyuka már használta a saját fiókját rajta? Agyrém. Nem kompatibilis más rendszerekkel, hiába kínálja fel a lehetőséget. Igen ócska egy tákolmány. Ezen lógnak százmilliók egész nap? Nem a hiánya miatt hoztam szóba, vicces is lenne, hiszen még időm se volt megszokni, kiismerni, hanem a jogtalanság zavar. Egyébként meg igazad van. :)
2019. nov. 12. 13:01
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!