Kezdőoldal » Szépség és divat » Bőr- és hajápolás » Mivel lehet a hegeket eltüntetni?

Mivel lehet a hegeket eltüntetni?

Figyelt kérdés
Nyugodtan megszólhattok, lenézhettek, bármi, mert igazatok lesz. 16 éves lány vagyok, nagyjából egy éve egy szörnyen depis időszakom volt. Nem piti dolgok miatt, hanem egy felnőttre is nagy súllyal nehezedő dolgokat kellett kibírnom, tudom jól, ezzel én tisztában vagyok. A feszültségemet (idegesség, félelem, fájdalom) levezetni nem tudtam sehogy. Üvöltöttem volna, törtem-zúztam volna, de nem lehetett. példát kellett mutatnom, erősnek kellett lennem, de ez csak kívülről látszott, belül teljesen ki voltam. Elkezdtem a feszültség levezetésének egy rémes módját gyakorolni, mégpedig a bőröm vagdosását. Először a karomat. Onnan a sebek eltűntek, hegek csak annyira maradtak, hogy szemet megerőltetve látszanak kicsit. De nem tűnt fel senkinek. A rosszabb az, hogy a combomon is ejtettem sebeket, vékony borotvapenge által vágott csíkoknak a hegei megmaradtak, vékonyan, de sötéten látszanak a combomon még mindig, és jó ideje nem változott, szerintem már így marad. A karom nem érdekel, de a combomról mindenféleképpen szeretném eltüntetni ezeket az ocsmányságokat, se strandra nem tudok menni, sem a közös öltözőket nem tudom használni. Az én hibám, tudom, megbántam, abbahagytam. De most a segítségeteket kérem, hogy mi az, amivel el tudom tüntetni a hegeket. Csak elszíneződött hegek, nem 'hurkásak', csak más a színe ott a bőrömnek, sötétebb. Kérlek segítsetek. Köszönném szépen, L16.
2012. jan. 21. 21:56
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
62%
ilyen sárga lámpázni kell vagy mi
2012. jan. 21. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Lehet hogy én vagyok alultájékozott, de fogalmam sincs, milyen sárga lámpára gondolsz. :/ Lézeres kezelésről tudok, de arra nincs és nem is lesz pénzem.
2012. jan. 21. 22:21
 3/17 anonim ***** válasza:
52%
Most láttam a reklámba hogy van egy valami krém, ami el tűnteti az ilyen féle csíkokat is. Ha megtudom a pontos nevét megírom neked 4 :-)) 13/L
2012. jan. 21. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
hát én sem... egyébként a strandra nem csak szupermodellek járnak
2012. jan. 21. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim válasza:

Nem tudom milyen mélyek és feltűnők a csíkok de lehet egy kis Neogranormon segíthet rajta.

Remélem elmúlik!

Inkább járj box-ra vagy valami más módon vezesd le a feszkót!

2012. jan. 21. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! Második, neked külön köszönném, ha tényleg megírnád. Utolsó: Mostanra csillapodtak a dolgok, és hálistennek a lovak között teljesen le tudok nyugodni. Kikapcsolnak. (Igen, lovas vagyok.) De régebben sajnos nem volt lehetőségem erre sem.
2012. jan. 21. 23:03
 7/17 anonim válasza:
Én nem ítéllek el! Főleg, mert nekem is volt ilyen időszakom. Aki ilyen miatt elítél valakit... Nem tudom jellemezni. Egyébként sajnos nem tudok neked semmilyen tanáccsal szolgálni. Nekem is nagyon csúnya a karom. Nagyon jól látszanak a vágások, és ez akkor a legrosszabb, ha pólóban vagyok és társaságban... Azt tudom, hogy valami lézeres beavatkozás útján el lehet tüntetni (ez a leghatásosabb) de ez egy vagyonba kerül... A krémek meg inkább csak elhalványítják... Végleg nem fogják eltűntetni:) Remélem már jól vagy!
2012. jan. 22. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

Nem ítéllek el, nem tudhatjuk, mint mentél keresztül.

Nekem is vannak hegeim, de más miatt (műtéti ill. üvegszilánkok miatt).

A krémek nem fogják teljesen eltüntetni, sajnos nincsenek csodaszerek, de halványíthatják. Pl. aloe vera-s kenőcsök között vannak jók.

Sok függ attól, hogy milyen a bőröd, hogyan hegesedik. Én ebben szerencsés vagyok, kifehéredtek, elvékonyodtak a vágásaim, de azért látszanak, ha valaki nagyon figyeli.

A tuti megoldás a lézeres, azzal még égéseket, tetoválásokat, szóval nagy bőrfelületeket is nagyon szépen és látványosan tudnak kezelni. Ezeket a TB nem támogatja, és nagyon drágák.

2012. jan. 22. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
2. vagyok. Még keresem a krém nevét, de még találtam mást is. Egy könyvből idézem : " Használjunk K-vitaminos krémet napi kétszer. Legyünk türelmesek, az eredményre két, de akár nyolc hétig várni kell; vagy tegyünk levendula illóolajat a sebre. A friss seb könnyebben gyógyul, mint a régi." - ez csak halványítja !
2012. jan. 22. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
Az időnél nincs jobb gyógyszer. Az majd megoldja....
2012. jan. 22. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!