Kezdőoldal » Szépség és divat » Smink és kiegészítők » Az embereknek miért unszimpati...

Az embereknek miért unszimpatikus egyből az, aki erősebben sminkel, esetleg feltűnőbben öltözködik?

Figyelt kérdés

Tudom nem lehet általánosítani, én csak az alapján kérdezek amit tapasztalok a környezetemben. Egyre inkább azt veszem észre, hogy szinte minden közösségben megjegyzést tesznek, fintorognak és egyszerűen kinézik onnan és megbámulják azokat akiknek ilyen a külseje.

Tudom hogy társítanak hozzá feltételezéseket, de szerintem sok függ kisugárzástól, viselkedéstől.

És persze eltérő, hogy kinek milyen az ízlése, kinek mi fér bele és mi az ami már sok, nekem is vannak dolgok amiket már túl kihívónak találok.

Magam is tapasztalom ezeket az emberektől, főleg más lányoktól vagy éppen nőktől.Mondjuk az én öltözködésem abszolút nem feltűnő mert figyelek rá, viszont sminket erősebbet használok. Emellett mindig igyekszem kedves lenni mindenkivel, de például múltkor is voltunk egy nagy családi szülinapon, és az egyik rokonomon elég erős smink volt, vörös rúzs, lenge ruha. A többi rokon pedig már súgdolózott is róla, hogy hogy néz ki. De tapasztaltam ezt más helyeken is másoknál. Nagyon nem értem miért ez alapján ítélik meg sokszor az embert, és miért azzal kell foglalkozni hogy ki mit visel. Szerintem mindenki úgy nézzen ki ahogy jól érzi magát.

Mit gondoltok erről?



máj. 4. 10:25
1 2
 1/11 Metionin ***** válasza:
82%
Mert korlátoltak. Főleg az a kedvencem, amikor valaki felken egy élénk rúzst de amúgy nem sok smink van rajta és rögtön összesúgnak, míg aki 6 réteg de natúr sminket visel, az jajdeszép :D főleg bizonyos környezetben az idős nők vannak ezen kiakadva, ők lehet hogy a natúrt nem is veszik észre. Sokszor van nekem is élénk szemhéjam vagy sötét rúzsom, mellé színes a hajam, van rajtam tetkó, piercing, szóval tökéletes célpont vagyok a bámulni vágyóknak, de erősen környezetfüggő, hogy egyáltalán rám néz-e valaki. Nagyvárosban élek, itt kutyát sem érdekli, néha pár vidéki nénike keresztet vet a villamoson és annyi. A fővárosban többször dicsérték már meg a kinézetem. A határmenti kisvárosban meg még a mamát is felhívják a nyárikonyhából ha megyek az utcán, hogy nézzen meg. Szerintem azért van ez inkább a rokonokra kiélezve, mert őket azért valamilyen szinten ismerik és jobban esik nekik ezekről az emberekről pletykálni, mint egy random kisminkelt nőről az utcán. Az tuti, hogy az én rokonaim is jártatnák a szájukat ha találkoznék velük, hogy hú, nézd milyen sötét a szája, hogy engedik ezt így be dolgozni stb. És általában a full igénytelen, bojlertestű nagynénik azok, akiknek ebből a szempontból a legnagyobb pofája van :D Bár nekem eddig a legdurvább az volt, amikor anyósom beszólt (persze utólag a hátam mögött, úgy hallottam vissza) hogy az anyja temetésén minek voltam olyan csinos (sima dísztelen fekete egyberuhában, minimális szolid sminkkel, szóval magamhoz képest extra szolidan), így engem néztek a rokonok, nem az ő lányát, aki farmerben meg sportcipőben jött el és kövér is. A mai napig nem fogom fel, miért kellett volna a nagyi temetésén mindenkinek az ő lányát néznie, meg úgy egyáltalán bárkit, az egy temetés bakker.
máj. 4. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
80%
Nekem egy ilyen erősen sminkelt/feltünőbben öltözkő ismerösöm van. És nem az zavar, hogy így sminkelt/öltözködik, hanem a mellé társuló személyiség. Az utolsó házibuliban ahol találkoztunk kb negyed óra ö fényezés volt amit beszélgettünk. Jó, legyen elégedett magával, de nekem had ne kelljen azt hallani, hogy mennyire csinos és mitől olyan szép, ha egyrészt nem kérdeztem másrészt nem feltétlenül igaz a dolog.
máj. 4. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Köszi szépen a válaszokat!

Első, jajj akkor Te is bőven találkozol érdekes emberekkel:)

Viszont amúgy az a meglepő, hogy én nem idősebbektől tapasztalom ezt, hanem a velem egykorúaktól szinte amit pláne nem értek...

máj. 4. 11:16
 4/11 A kérdező kommentje:
2.: igen sajnos tényleg sok ilyen külsőhöz társul ez a fajta személyiség, így mondjuk nem csoda ha az emberek már alapból ezt feltételezik de hálisten azért sztem kivételek is vannak
máj. 4. 11:18
 5/11 Metionin ***** válasza:
100%

#3. Attól is függ, hogy épp mi az aktuális divat, a fiatalabbak inkább azon súgnak össze ha valaki olyan sminket visel, ami épp nem menő. Mostanság ez erősebb színek pont nem népszerűek.

#2. Nekem a hasonló ismerősök mind pont hogy ezt a clean girl vagy milyen dolgot követik és azért fényezik magukat, mert nekik nincs szükségük erős sminkre, mások meg nyilván azért sminkelnek, mert nem érnek fel hozzájuk :D közben a hernyó műszempilla meg tetkószemöldök azért fent van.

máj. 4. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Amúgy igen, ez a clean girl dolog most nagyon megy mindenhol, nálunk is a gimiben. De ezen kívül vannak akik feltűnően sminkelnek, viszont ami még sztem gázul néz ki, de sokaknál látom, hogy kb 10d-s műszempilla és semmi más smink, pl aknés bőr és 0 szemöldök:))
máj. 4. 11:41
 7/11 anonim ***** válasza:
44%

Ha valóban érdekel a válasz, leírom, de légyszi ne pontozz le érte, csak azért, mert nem értesz egyet a VÉLEMÉNYEMMEL.


Előrevetem: nekem esztétikai szempontból tud tetszeni 1-1 extrémebb elem: egy fancy ruha, egy élénk, de jól eltalált színű (pl. némelyik lila árnyalatú) haj (az ilyesmit még idegeneknek is megdícsérek néha), vagy egy érdekes tetoválás, egy jól eltalált smink. Pláne, ha az összkép is jó (esztétikus számomra).


Viszont van néhány negatív/vegyes gondolatom.

1) ha valaki extrémet is extrém szintre viszi. Mondjuk van 30-50 piercing az arcán, tetoválás az arcán, nyakán (meg az egész testén), vagy úgy sminkel, mint Joker. Én az ilyen embert nem tartok sem szépnek, sem ízlésesnek sem esztétikusnak (és őszintén: "normálisnak" sem). Érdekesnek igen, de negatív értelemben. Ettől függetlenül, ha bizonyos tekintetben értelmes, vagy jó a munkájában, akkor el tudok vele beszélgetni, vagy tudok vele dolgozni, de nem kelt bennem jó érzést ránézni.


2) mivel konzervatívan neveltek, ezért én abba nőttem bele, hogy akár kevésbé extrém eseteket sem tartok szépnek, vagy "okésnak". Tehát mondjuk akár egyetlen piercing látványa is zavarni tud, attól függően, hogy hol van. De ez egy dolog. Az élet bizonyos területein el tudok tőle vonatkoztatni. Pl. az egyik legjobb barátomnak van piercingje, fültágítója... De mondjuk férfiként nem jönnék össze olyan nővel, akinek van. Egyszerűen nem tetszik.


3) nőn az erős smink, jellegétől függően különböző érzéseket kelt(het) bennem:

- pl. sok alapozó és fedő krémek: "hazudik" a kinézetével, rejtegeti magát

- műszempilla: ez egyszerűen csak nem szép. Nagyon nem. Kb. soha.

- erős rúzs:

a) ha egyébként mutatós: kettősség kavarog bennem: ez érdekes, esztétikus, de nem szeretném, ha ilyet viselne a barátnőm, mert a természetesség jobban tetszik

b) ha még csak nincs is összhangban a többi elemével a kinézetének: na ez bazári, cirkuszi, nem tetszik

- kihúzott szempilla:

a) ha nem jól sikerült (pl. csomós, vagy túlzott): hát ez vicces/kínos. Inkább ne csinálta volna

b) ha egyébként jól sikerült: csinos lett. Cserébe ha tippelnem kellene az IQ-jára, tudattalanul is 1-2 ponttal kevesebbet mondanék így, mint nélküle. Ha szép arca van: csinibaba... De...

- természetes szemhéjpúder: észre sem veszem (de akkor mi értelme?)

- kék, lila, de még esztétikus szemhéjpúder: "ez egy átlag nő, aki próbál csinos lenni. Nem nagyon érdekel, hadd csinálja, de felesleges idő és pénzkidobásnak tűnik nekem, és számomra szebbnek hatna enélkül"

- nem jól eltalált szemhéjpúder: "lol, szépnek hiszi magát? Mehetne cirkuszba. Vagy: tipikus roma-stílus. Vagy: Meh, whatever. Ő dolga. Hadd fizessem ki azt 2 dolgot, amit vettem nála, aztán megyek tovább."


4) nőn nagyon csinos, de extrém/nem szokványos ruha esetén ilyen _gondolataim_ lehetnek:

- hű, ez vagány, jól eltalálta. (Ha inkább esztétikus, mint szexi: megdicsérem esetleg)

- hát ez nagyon csinos, de miért vesz fel ilyet munkába? Ez bálba/buliba/lagziba való. A férfiaknak rátereli csak a tekintetét.


5) nőn lenge ruha, sokat mutató vagy feszülős ruha esetén:

- hát ez nagyon szexi... Jó nézni (is)...meg...

- ez k.vás. Jó, hogy vannak az utcán ilyen nők, de nem örülnék, ha a saját párom ilyet viselne. Rosszul esne, hogy annyi férfi legelteti rajta a szemét.

- vajon szándékos célja? Vágyat akar kelteni, valaki figyelmét felkelteni, mert ettől érzi jól magát (pl. nincs önbizalma?)? Vagy csak ennyire melege van?


6) gésa vagy hasonló: hát ez így egyben van. Érdekesség. Show műsor. Valamilyen értelemben jól néz ki, csak nem éppen mint ember/nő.


Az általános gondolatom, hogy mindenki azt csinál, amit akar, de nekem a természetesebb, szolidabb kinézetű nők tetszenek alapvetően. 1-2 jól eltalált smink vagy ruha tud tetszeni, de én azt inkább alkalmakra hagynám. (Különben, ha ugyanez a személy majd ki akar tűnni a hétköznapokból, akkor várhatóan túlzásba fog esni, és nem lesz esztétikus a végeredmény.)


Disclaimer: nem szokásom beszólogatni, talán még a szemem forgatni sem. Mindezek a fejemben játszódnak le. Vagy mondjuk ha az utcán látok egy extrém esetet (pl. 30 piercinget) mondjuk a párommal vagy rokonommal, akkor lehet, hogy miután elmegy, elhangzik ilyesmi köztünk:

- neked tetszik az ilyesmi?

- nekem nem. Nagyon extrémen néz ki.

- hát nekem sem.


Vagy egy lila haj esetén:

- ez érdekesen nézett ki. De azért nem feltétlenül örülnék, ha neked ilyen lenne. Jobban tetszik azért a természetes színe hosszútávon.

- vagány, hogy be meri vállalni. Én nem merném.

máj. 4. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Nem pontoztam le senkit, véleményt kérdeztem ami nyilván mindenkinek más:)
máj. 4. 15:15
 9/11 anonim ***** válasza:
38%

Szerintem alkalomtól is függ. Meg alkattól is. Ami oké egy buliba, az nem feltétlen oké egy családi rendezvényre. Egyszer nekünk is egy családi karácsonyra az egyik nő a 90 kilós habtestére egy miniruhát vett fel, aztán mindenki nézhette a bugyiját mikor hajtogatott le a gyerekekhez. Az pl szerintem is gáz volt, mert nem éreztem sem alkalomhoz illőnek, sem számára előnyösnek.

A feltűnő sminkek nekem tudnák tetszeni, de csak ha tényleg tud is az illető.

Mindenkinek vannak előítéletei, látod neked az aknés bőr meg a nagy műszempilla nem tetszik. Nekem a megcsinált szemöldökök nem szoktak, szerintem az emberek nagy része jobban járna ha max kiszedné formára, de nem rajzolgatna hozzá.

máj. 4. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem azerr mert az a velemenyuk ha valaki kicsit is sokat sminkel hogy milyen munek nez ki , meg hogy tetszeni akar masoknak
máj. 4. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!