Kezdőoldal » Szexualitás » Egyéb kérdések » Párom hamar elmegy, ezért...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom hamar elmegy, ezért nincs szex? Mi a megoldás?

Figyelt kérdés
Párom hamar elmegy, ezért nincs is kedve szexelni meg nem is szexelünk. Hiába próbálom rá venni bárhogy, nem akar. Ha pedig nagyon ritkán sikerül is tényleg nincs 2 perc az egész. Évek óta együtt vagyunk, régebben talán tartott egy 5-10 percig, most már annyi sem, de az együttlétek is megritkultak gondolom ezért is. Az az opció nem működik hogy első meg második menet, mert ha elmegy órákig nem képes utánna az aktusra újra. Órákkal később pedig ugyanúgy 2-5 perc. Az sem működik hogyha érzi a csúcspontot vegye ki és várjunk egy kicsit, akár pár perc után is még 2 lökés és annyi. Kicsit rá tesz erre egy lapáttal hogy a haverjai meg dicsekednek neki hogy órákat bírják meg mekkorát élvez a barátnőjük, meg hány menetet nyomnak le, meg ilyenek. (Körülbelül ezután csökkent 0-ra köztünk az együttlét.) Én sosem piszkáltam emiatt különösebben nem is zavart eddig. De az hogy 0-ra csökkent az együttlét az már nekem rossz. Szükségem lenne a testközelségére akár arra a pár percre is, de ő nem szeretné mert nem tud teljesíteni, elmondása szerint látja rajtam hogy nekem nem jó és 2 perc alatt még nem is nedvesedek ő pedig már elmegy ezért nincs kedve. Én viszont amúgyis nehezen megyek el, ilyen voltam előtte is. Az előjáték neki sem opció. Van erre valami gyógyszer vagy bármi? Mit tehetnénk?

szept. 16. 05:07
1 2 3 4 5
 21/43 anonim ***** válasza:
85%
Nem lehet h sok pornot nez? Az okozhat ilyet
szept. 16. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/43 A kérdező kommentje:
Szeretném, de vele szeretném át élni, ő pedig velem. Csak nem működik. Nem tudom egyszerűbben leírni.
szept. 16. 09:09
 23/43 A kérdező kommentje:
Nem néz pornót egyáltalán.
szept. 16. 09:10
 24/43 anonim ***** válasza:
77%

Az előjátéknál nem kell "rögtön elmenni.

Nyal/izgatja a csiklód/ujjaz (akármelyik és kombinálva) addig amíg a csúcspont közelébe nem érsz és aztán beteszi. Így te is hamarabb elmész és ő is élvezni tudja a te orgazmusod az aktus közben, nem csak te az övét.


Nincs olyan, hogy nem megy neki az önkontroll. Nem akarja, hogy menjen. Felkeresnék egy szakembert ezzel kapcsolatban. Ha a nagyzoló haverjai miatt már nincs kedve dugni, ott nagy baj van.

Amúgy szerintem a haverjai se ilyen nagy jampik, mint állítják...

szept. 16. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/43 A kérdező kommentje:
24-es ezt mondtam én is neki hogy a haverjai szeretnek nagyitani a dolgokon, de mivel ezt mondják neki, ő meg elhiszi kanyar nélkül.
szept. 16. 09:27
 26/43 anonim ***** válasza:
92%

#20-as vagyok!

Azt még hozzá tenném, hogy több módszert kombinálva, nagyobb siker lehet elérni.

Amennyiben nehezen tudsz elmenni és be sem nedvesedtél, mire elmegy a párod, az azt jelenit, hogy nem vagy ellégé felizgatva, mikor behatol.

Bocs, de a ti esetetekben ez így nem fog célra vezetni. Neked olyan szinten kellene felizgulva lenni ekkor, hogy nagyon kívánd és nedves legyél rendesen!


Azután, nemmindegy, hogy a párod pénisze nagyom kemény vagy nem teljesen az, amikor elélvez. Mert félig kemény pénisszel is simán el lehet élvezni, csak jóval előbb.


Valamint, a gyorstüzelést össze keverik a túlzott libidóval. Ez inkább technikai és tanulási folyamat kérdése, persze lehet fizikai vagy idegi probléma is.

Pl.: egy régi trauma, de nem tesz neki jót a haverok hencegése sem, ez pont ronthat rajta!


Van kérdésed, nyugodtan írj!

szept. 16. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/43 anonim ***** válasza:
90%

Persze hogy kamuznak a haverok.

Közben meg ők is párpercesek. 😊

Én pl ha iszok pár sört akkor nehezebben tudok elélvezni. 🙂

De ha te amúgy is nehezen mész el akkor pl 10 perc is kevés lenne nem?

szept. 16. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/43 anonim ***** válasza:
77%

Itt már az a baj hogy kényszernek érzi és idegesíti az egész, meg te is az elvárásoddal.

Nem te vagy a hibás , csak elősegíted neki hogy ne sikerüljön.

Én is hasonló lennék ha muszály lenne teljesíteni.

Már egyszer leírtam hogy én is voltam hasonló helyzetben, igaz ez egy új nő volt.

Semmi nem történt nem hogy felállt volna hanem méginkább össze ment.

EZ volt következő nep és harmadik nap is.

Ha nekem akkor egy szóval is mond valamit a nő, bármit ezzel kapcsolatban akkor én vele örökre lestresszeltem volna.

De ő nem mondott semmit, nem is kérdezett, úgy tett mintha ez lenne a egtermészetesebb dolog a világon.

Ettünk , ittunk , dohányoztam meg beszélgettünk és aludtunk egy jót.

Majd a negyedik alkalommal mintha varázs ütésre megjött volna a potencia.

ATtól kezdve szexeltünk rendesen, kiadósan és nem volt probléma.

Hogy ez mitől volt mai napig nem tudom , de nem is érdekel, nem izgat.

De mint írtam ha ott ő reklamál vagy esetleg megpróbál segíteni, soha többé nem lett volna ebből semmi.

Talán nálatok is lehet ilyen hogy először nem sikerült, majd később se, csak erőltette volna és te meg rátettél egy lapáttal és csak rontott a helyzeten. Most már hagyni kellene főleg meg neked, semmit ne tegyél, majd lehet ő magától egyszer csak érez valamit és javulni fog a helyzet.

szept. 16. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/43 anonim ***** válasza:
85%
28# Magától soha nem fog javulni, ez ezer százalék. A kérdező az en életemet írta le szóról szóra. Nagyon együtt érzek Veled kérdező. Ha ebbe beletörődsz a szexmentes élet vár rád. Én először próbáltam, amit a 28 #as írt, hogy úgy teszek mintha mi se történt volna, semmi változás nagyon hosszú ideig, aztán segíteni, finoman, nem elvárással és nem erőszakosan, aztán mondtam azt is amit a kérdező, hogy orgazmus nélkül is kell nekem, mert én is csak őt akartam, nem másik pasit. De ezt nagyon kevesen értik meg, ha igazán szeretsz valakit, akkor ezt őmiatta sajnálod, nem elsősorban magad miatt.
szept. 16. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/43 anonim ***** válasza:
100%

Dokihoz gondolom nem akar menni igaz?

Priligy-re keress rá.

De csak doki írhatja fel.

szept. 16. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!