Megint belehabarodtam egy 50 körüli nőbe, és sajnálom, hogy "lemaradok" róla, mert sokkal fiatalabb lány vagyok. Van meglátásotok?

Úgy értem a "lemaradást", hogy kezd teljesen elbűvölni a személyisége, esze, komolysága, de ugyanakkor gyermeki lendülete,stb, de amikor régebbi képeket/videókat nézek róla, akkor látom meg, hogy már valszeg túl "idős" hozzám.. 26 éves lány vagyok. Nem volt még kapcsolatom amúgy egyik nemmel sem, mert sosem foglalkoztatott, hogy rohanjak dugni valakivel csak mert a hormonok. Azóta meg ilyen plátói dolgaim vannak, és aztán sajnálom, magam, hogy bárcsak x évvel ezelőtt ismertem volna meg. Ez nem az első ilyen eset, és nem tudom mit tegyek, de így sajna örökre egyedül maradok. Meg persze férjnél van, dehát... ez sosem jelent semmi biztosat, nameg nagyon jól megy az ismerkedés, már amennyire időnk engedi, inkább nagyobb összejöveteleken találkozunk össze. A lényeg, hogy nem elsődleges nekem a külső, de azért mégis csak... 50 fölött már rajta is meglátszik az idő,bármennyire is vonzó még, és akaratlanul is de nem bírok "úgy" tekinteni rá, mint akire rámozdulnék, de mégis ő maga az, akivel tudnék kapcsolódni. Nem tudom érthető-e. Egyszerűen halálra ítélem magam ezekkel a szitukkal, mintha egy disszonanciát generálnék. Azt érzem, hogy amikor pár éves fotót vagy akármit látok róla, akkor a vonzalom is átsuhan rajtam, és próbálom azt képzelni, mintha még mindig "olyan" lenne. De ezt egyáltalán nem gonoszságból teszem, mintha most egy vén trotty lenne, de valahogy mindig ez van.