Miért ilyen nehéz a párkeresés?

De jó:D tudok itthon kondizni, és nem a nők miatt csinálom, hanem magamnak akarok megfelelni. Márkás ruhák? Nagyon leszarom. Olyat veszel fel ami nekem tetszik.

Látod, azért van a sok barom kérdés az oldalon. Gáz ez? Szerintetek gáz? Mi a véleményetek? Gáz? Ki a pitsa nem szarja le mi gáz meg mi nem. Magamnak akarok megfelelni, kifelé:)

Remélem, csak véletlenül írtad a kérdésed a Szexualitás kategóriába a Felnőtt párkapcsolatok/Társkeresési problémák helyett...! Mert ha számodra a párkapcsolat fő fókusza a szex, akkor csak még jobban nehezíted a dolgod. Párt találni nagyon nehéz, ez mondjuk úgy egy 10-15 éve erősödött fel nagyon, és sok oka van.

Olyanok hatnak rá, hogy pl. azok a szülők, akiknek ekkor lépett serdülőkorba a gyerekük, eléggé leterheltek voltak, miközben a családi kötelékek felbomlásával vagy gazdasági elvándorlás miatt nem támaszkodhattak a családra, így a gyerekeikre nem volt idejük vagy műveletlenek voltak és azt hitték, hogy az anyagi ellátás elég. Ez egy súlyos tévedés, mert az önértékelésed nem attól fog kialakulni, hogy elmehetsz külföldi osztálykirándulásokra meg hogy jó cuccokban jársz, hanem attól, hogy foglalkoznak-e az érzéseiddel, töltenek-e időt veled, adnak-e támogató visszajelzéseket satöbbi.

Plusz hogy mit sugallanak, hogy mi az érték, mert ha azt látod, hogy nekik a külsőségek és a vagyon az érték, akkor nem tanulod meg értékelni a belső tulajdonságokat, ami viszont egy párkapcsolatban sokkal fontosabb sajnos.

A másik, hogy sok szülő elfojtja a gyerek tehetségét és kreativitását, mert féltik őket és nem engedik, hogy megtapasztalják a saját bőrükön a dolgokat, vagy épp egyenesen megkérdőjelezik a képességeiket, vagy épp azzal, hogy mindent megadnak nekik, a problémamegoldó készség és a megküzdési képesség is igen alacsony szinten marad. Így ha valami nem jön össze elsőre, akkor sokan hajlamosak magukba zuhanni és örökre feladni dolgokat, vagy éppen elkezdik a külső körülményeket hibáztatni (pl. azért nem jön össze, mert a csajok csak a kigyúrt testet szeretik meg ha gazdag vagy meg jó ruhákban jársz). Ami egyébként bizonyos csajokra igaz is, jellemzően inkább azokra, akik hasonló családi háttérrel bírnak, és azt tanulták meg, mennyire fontosak a külsőségek.

Problémás kissé az iskolarendszer is, ahol pont, hogy nem a valós életre felkészítés zajlik, hanem a gyerekeket 12 évre lexikonok lapjai közé préselik. Sajnálatos, amikor erre a szülő is - talán szintén műveletlenségből - rááll és a gyerekét az osztályzatain keresztül kezdi el mérni ahelyett, hogy engedné kibontakozni és segítene megtalálni neki, miben tehetséges, sikeres, miből meríthetne plusz önbizalmat.

Szóval az ilyen családokból kikerült egy zsák önbizalomhiányos, alacsony önértékelésű fiatal, akik éheznek arra, hogy megfeleljenek végre valakinek, megkapják a környezettől a támogatást, elfogadást, amit gyerekként nem tapasztalhattak meg a szülőktől, miközben a megküzdési képességeik meg csapnivalóak. Jó kombináció.

Erre csak rátesz egy lapáttal, hogy az online világ megjelenése ezekre a gyermekkori hiányokra nagyon jól reflektál, mintegy pótlékként cuppan bele ebbe, hogy online akármilyen képet kialakíthatsz magadról, a lájk meg még inkább motivál arra, hogy még jobban erősítsék az illúziókat és eltávolodjanak a valóságtól és a valós emberi kapcsolatoktól is - masszívan.

Tanulmányok sora bizonyítja, hogy az online élet velejárója lehet az önbizalom megingása, magyarul a már amúgy is alacsonyabb önértékelés csökkenése. Ezzel együtt felerősödik a vágy arra, hogy kifelé mutogassák, mennyire okék, milyen rendben vannak, minden nagyszerű, ami egyre növeli a szakadékot a valóság és a kifelé mutatott kép között, ez viszont nyilván fokozza a stresszt és egyébként azt is, hogy az ember közösségbe merjen menni, hiszen így könnyen "lebukhat". És ezen felsorolt jellegzetes pártalálás-nehezítő hatások csak a jéghegy csúcsa. Lehet, meg se érted, miről beszélek.

Mindazonáltal vannak még mindig másmilyen emberek is, akik nem ismerik a problémádat, s könnyen meg is találják egymást. Ők azok a szerencsések, akik valószínűleg jó mintákat hoznak otthonról, gyerekként odafigyeltek az érzéseikre, reagáltak a szükségleteikre, megkapták a kellő biztatást, kialakult a bizalmuk és biztonságérzetük.

Az ő példájuk is bizonyítja, hogy alapvetően nem a "kínálat" milyenségétől függ az, hogy talál-e valaki párt, hanem attól, hogy mi van a saját fejében (vagy "szívében", ha szentimentálisak akarnánk lenni).

A helyes önértékelésnek, önbizalomnak több jó hatása is van. Egyrészt az embert kevésbé törik meg a kudarcok. Aztán "nem adja alább" egy szintnél, tehát inkább vár, kitart, többet dolgozik a jobb eredményért, mint hogy könnyen elérjen egy nem kielégítőt. Azaz jobban odafigyel a saját igényeire és nem köt rossz kompromisszumot. Párkeresés terén is hű a saját értékeihez, nem áll össze bárkivel, a számára kielégítő minőséget keresi. Helyes önértékeléssel és önreflexióval az ember képes belátni, átlátni a saját felelősségét az életében és képes tudatosan dolgozni önmagán. (Az alacsony önértékelésű emberek inkább hajlamosak ehelyett másokat vagy a körülményeket hibáztatni és úgy érezni, hogy csak dobálja őket az élet, nem tehetnek semmit, hajlamosak magukba süppedni és kijelenteni, hogy márpedig én ilyen vagyok, ez egy megváltoztathatatlan adottság. Így aztán nyilván nem is fejlődnek, hanem bebetonozódnak ebbe az állapotba.)

Namost, bámulatosan hatékony pszichoterápiák vannak ma már, amik képesek nagyon jól kivezetni az embert ebből a kb. kisbabakorban megalapozódó súlyos hiányokból, ha ő is akarja. Mert ez a kulcs, hogy akarja. Ehhez át kell lépni azokat a hiedelmeket, hogy menthetetlen valaki és rajta senki nem segíthet és hogy különben is a másik a hibás. Fontos, hogy az illető akarjon szembenézni a problémái gyökerével, akármilyen fájdalmas is, mert így tudja megtalálni önmagát a sok rárakódott hatás alatt. Egy jó pszichoterápia által nem csak újraépül az önértékelés, de az ember évek önismereti munkája során visszakaphatja teljesen a saját életét. Amit talán sosem ismert.

Úgyhogy lehet azon vekengeni, hogy nehéz a pártalálás, mert akik hozzám hasonló emberek, azok ugyanilyen nehézségekkel küzdenek, a hozzám nem hasonlóakkal meg én nem tudnék kapcsolódni. Vagy lehet azt csinálni, hogy az ember kidolgozza magát ebből a szerencsétlen állapotból vezetett önismerettel..

Nézd, kérdező! Senki sem úgy született, hogy eleve tudott csajozni. Mindenki a saját kárán tanulta meg, mi az, ami az ő esetében célravezető, és mi az, amit jobb, ha sürgősen elfelejt.

Itt most első lépésben azt kéne tudatosítanod magadban, hogy nem akarsz csajozni. Hogy nem csajozni akarsz. Csak ismerkedsz a csajokkal, barátkozol velük, tanulod őket. (Mert merőben mások, mint mi.) Aztán amikor megismersz egy lányt, aki nélkül képtelen vagy létezni, na akkor dobd be magad. Őt próbáld meghódítani, ne a csajokat.