Mit tegyek ha nem tudom már, hogy mi lenne számomra jó?

Magas elvárásaim vannak, emellett nagy az értékrendem is, viszont eléggé félénk és visszahúzódó vagyok, a szocializáció a gyengém. Mindent túlaggódok, túlreagálok és túlelemzek, végig gondolom mit hogy fogok csinálni, számtalanszor, hogy mi történhet, ahelyett, hogy cselekednék. Tehát egyszóval eléggé szőrszálhasogató vagyok.

Kezdetben prostituáltat akartam, sokat gondolkoztam rajta, de végül rájöttem, hogy nekem ez nem felel meg, ennél többre tartom magamat. Nem szeretném prostituáltal letudni az első alkalmat. Valaki olyannal szeretném elveszteni akit szeretek és kedvelek.

Ajánlották sokan azt, hogy ismerkedjek járjak buliba, azonban emellett is vannak ellenérvek. Egy buliban sok az alkohol, ha nagy csodával felszedek egy lányt, akkor az nagy valószínűséggel részeg, vagy a határon jár. Illetve baráti körökből hallom, hogy elég sok "könnyűvérű" ember van ott is, illetve nem hiszem, hogy egy szűz fiúval akarnak bénázni. Azt, hogy egy részeg emberrel, aki nagy valószínűséggel nem is fog rá emlékezni, egy ilyennel oldom meg a prostituált helyett, ez nekem ugyanannak a szintnek számít.

Normális helyeken, például csak úgy leszólítani valakit az utcán, ehhez pedig én vagyok nyámnyila.

Átgondolva egy színvonal alá nem akarok lemenni, így nem szeretnék fizetni az együttlétért, illetve azt sem akarom, hogy valaki csak úgy odadobja magát mindenkinek és pont én legyek az egyik kiszemelt. A normális ismerkedéshez viszont nincs önbizalmam, ezt utálom magamban, sokszor még levegőt sem merek venni ha ülök valaki mellett, azon aggódok, hogy a másik mit fog gondolni rólam.

Külsőmmel nincs bajom, rendszeresen ápolom és karbantartom magamat, teszek érte, hogy jól nézzek ki, csak a toronyban vannak bajok, és az a helyzet, hogy ezzel tisztában is vagyok.

Létezik számomra boldogság?

Változni szeretnék, viszont 0-ról nem ugorhatok egyből 100-ra, hiába mondja valaki, hogy csak erőt kell vennem magamon és oda kell menni határozottan.