Homoszexuálisok volt-e már olyan hogy depressziósok voltatok öngyilkossági gondolatokkal mert nem fogadták el másságotokat? Miért írják azt hogy könnyen depresszióba esnek az ilyen hajlamúak?

# 1

Gratulálok az érzelmi intelligenciádhoz. Másrészt sajnállak, ha olyan boldogtalan életed lehet, ha az okoz neked örömet, hogy olyan dolog miatt próbálsz bántani másokat, amit ők pont ugyanúgy nem választottak, mint te vagy én a heteroszexuális orientációnkat, és - még ha netalán akarnák is - pont ugyanúgy nem lenne esélyük változtatni rajta, mint neked azt megvalósítani, hogy ezentúl a veled azonos neműekhez vonzódj szexuálisan.

Igen.

Mindig is tudtam hogy mi a helyzet, de a szőnyeg alá söpörtem a dolgot mondván: minden eljön a maga idejében, s ha kilépek a nagybetűs életbe, akkor ez automatikusan megváltozik, hiszen a heteroszexualitás a "normális".

Sokat imádkoztam a "változásért", próbálkoztam lányokkal, s ez idő alatt reménykedtem, hogy egyszer eljön a változás napja.

Egy ponton viszont rájöttem, hogy bármit is teszek ez ellen, bárhogyan is próbálom a gondolataimat a "helyes irányba" terelni, minden hiába. Tudomásul kellett vennem, hogy a mindenki által legjobban utált kisebbséghez tartozom. Ekkor voltam 19 éves, e ezen a ponton döntöttem el, hogy öngyilkos leszek. Kitűztem magam elé egy napot, s tudatosan készültem arra a napra. Majd mikor elérkezett a nagy nap (2 hónap múlva), akkor jöttem rá, hogy sikerült belenyugodni a helyzetembe s elfogadnom magam. Nem fogok egész életemben egy olyan dolog miatt görcsölni, amiről nem tehetek. Ennek idestova 11 éve, s még mindig itt vagyok. :)

De sajnos ismertem olyat, aki végzett is magával emiatt.

De én nem akarok megváltozni. 😃

A saját életemmel azt csinálok amit akarok. Az a saját ügyem, hogy véget vetek vagy sem

# 3

Akkor már csak azt a tényt kéne beemelned, hogy ezzel mindenki más így van, függetlenül az szexuális orientációjától.

Szerintem az arány kb. az LMBTQ+ 70-80%ánál igenleges erre a kérdésre.

Persze nem egyfolytában mindenki mindig szuicid, de mindenkinek vannak ilyen periódusok az életében.

Attól is függ, hogy ki milyen társadalmi, etnikai, szociális és anyagi körülmények közt él, de előbb utóbb azért a társadalom negatív véleménye valamilyen formában meg fog találni.

A kedves utolsó meg nyilván nem tervez absztinenciát egész életében, vagy ha igen, akkor is előbb utóbb apu-anyu be fog ugatni hogy mé nincsen unoka?

(Rosszabb esetben elrángatnak agyturkászhoz, ilyen olyan vallási vezetőhöz, vajákosassszonyhoz.)

Nincs ezen túl sok mindent ragozni, ebben a társadalomban az a sikeres ember akinek ellenkező nemű, attraktív párja van, és gyerekei. Ha egy idő után ezt nem tudod prezentálni, az emberek furán fognak nézni.

Persze nem húsz évesen, mert ez nem az 1600as évek, de 35 fölött pokol lesz, azt garantálom.

5-ös vagyok.

Hát engem az sem fog érdekelni, hogy ki mit gondol. Mindenki élje úgy az életét, ahogy boldog. Ha én egyedül vagyok boldog, akkor senkinek sincs semmi köze hozzá. Ha ő meg kapcsolatban él, mert neki az a jó, akkor tegyen úgy. Leszarom mit akar a társadalom, az én életem, nem az övé(k).