Kezdőoldal » Szexualitás » Leszbikusság » Egy nagyon hülye helyzetbe...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy nagyon hülye helyzetbe kerültem és már nem tudom mit kéne tennem. Tetszik egy lány, de ő valaki mást szeret, viszont az a személy nem kedveli őt, mi a teendő ilyenkor?

Figyelt kérdés

Szóval amint már említettem egy egészen komplikált helyzetben találtam magam és nem tudom elmondani másnak, egyértelmű okokból kifolyólag. Már több mint egy éve, hogy tetszik ez a lány de csak egyszer beszélgettünk, viszont azóta sem tudok másra gondolni. Amit még tudni érdemes az az, hogy van még egy másik lány a háttérben és a tavalyi év folyamán többször láttam őket együtt és voltak olyan dolgok, amik számomra egyértelművé tették azt, hogy ők kedvelik egymást. Azóta már eltelt lassan egy év, közben arra is rájöttem, hogy ennek a másik lánynak volt pasija, valószínűleg az idő alatt is, amikor én együtt láttam őket. Az utóbbi időben viszont már meglátásom szerint szétváltak útjaik de a lány, aki tetszik még nem tette túl magát ezen, hiszen verseket ír róla, de tudja, hogy reménytelen az egész. Én is hasonlóképpen érzem magam és már nagyon fáj ily módon élni, szóval teljesen tanácstalan vagyok. Remélem többnyire érthető voltam.

21/L



2023. febr. 25. 08:38
 1/8 anonim ***** válasza:
79%
Az a teendő, hogy továbbállsz. Ez a fajta kapcsolódás méltatlan hozzád. Nem szabad olyanokra pazarolni az érzelmeinket, akik nem tudják azokat viszonozni. Csak magadat kínzod ezzel. El kell távolodnod tőle, ismerkedni és találni valakit, akivel kölcsönösen jól tudjátok érezni magatokat.
2023. febr. 25. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
23%

Próbálkozz be nála. Nincs vesztenivalód.

Ha nem érdekled legalább továbbléphetsz olyan kérdések nélkül hogy "mi lett volna ha..."

2023. febr. 25. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
66%
Előbb baráti kapcsolatot kellene kialakítanod vele.
2023. febr. 25. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
84%
Engedd el. Pont megérthetnéd a másik csaj érzéseit: neked se hiányozna hogy még szerelmes vagy, de valaki nyomul rád és nem hagy békén.
2023. febr. 25. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
84%
Hagynám a csudába. Ha enyhül is a kiszemelted érzései a "konkurenciád" irányába akkor is csak ideiglenes érzelmi pótlék leszel. Nem te vagy a fő zsánere. Keress olyat akinél no.1. lennél.
2023. febr. 25. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
59%

1x beszélt vele, azóta ilyen-olyan következtetéseket vont le...

Az se biztos hogy azzal a másik lánnyal volt valami

Azok a válaszok hogy felejtsd el netto hülyeség. Azt se tudod kit mit hogy szeret/milyen a személyisége stb. Beszélgess vele/hívd el valahova

2023. febr. 25. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Amit leirtál, inkább az látszik, hogy figyeled a lányt, de kapcsolatod nincs vele. Észreveszel dolgokat amiket a fantáziád szerint kiszinezel és valoságnak fogadod el. Keresd a modját a barátkozásnak és az események jozanabb értékelésének.
2023. febr. 25. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Semmi. Patt helyzet.


Azt ajánlom, póróbálj meg közelebb kerülni hozzá, hátha beléd szeret. De ne legyen egyértelmű, hogy nyomulsz, csak barátkozz.

2023. febr. 28. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!