Leszbikus lányok, ti is így éreztek a férfiakkal kapcsolatban?

Nem rég jöttem rá, arra, hogy csak a lányokat szeretem és nem rég tisztázódott bennem, hogy miért akartam mindig, hogy a fiúk barátként, haverként kezeljenek elsősorban. Valahogy mindig is úgy éreztem a fiúkkal kapcsolatban, hogy ha "úgy" közeledtek, kezdeményeztek, akkor feszengtem, kellemetlenül kezdtem érezni magam a társaságukban. Eleinte azt gondoltam ezt csak azért van, mert nem szeretek "préda" lenni a szemükben és azt akartam, hogy először az embert lássák meg bennem. Mindig van is egy olyan félelmem velük kapcsolatban, hogy többet akarnak tőlem (még ha nem is mindig adják jelüket) ezért távolságtartóbbá válok, nehezebben nyílok feléjük, mint barát. A nőkkel kapcsolatban sosem voltam ilyen. Ha egy lány már egyből úgy közeledett felém, az inkább tetszett és imponált nekem. Arra lennék kíváncsi más is így áll e a fiúkhoz. Kerüli e a társaságukat emiatt a kellemetlen érzés miatt? Félre ne értsetek, nem utálom a férfiakat, nem is nézem le őket. Azt is normálisnak tartom, hogy próbálkoznak, ha megtetszem nekik (hiszen nincs rám írva egyből, hogy a lányok jönnek be), de mégis van egy alap félelmem velük kapcsolatban. Azt szeretném legbelül, hogy elsősorban barátként, haverként kezeljenek, mert amúgy szeretek fiúkkal barátkozni. Jól kijövök velük. Csak hát ők meg sokszor nem így gondolják. Többet szeretnének a dologba látni. Van olyan leszbikus lány, aki hasonlóan gondolja mint én? vagy ha nem, akkor hogyan álltok a férfiakhoz úgy a hétköznapokban? Hogyan reagáljátok le a közeledéseiket? (egy teljesen normális kezdeményezésre gondolok, nem egy farok küldős, tapintatlan, bunkó fajtára)