Ez milyen kategóriájú mese?

Hol volt, hol nem volt, az Üveg hegyen is túl, ahol a Kétfarkú Kutya Párt is dúl, ott volt egy kicsiny ország egy hatalmas kontinens kellős közepén. Ennek a kis országnak volt egy igen nagy királya: Orbán, a családalapító. Hogy megtudjuk honnan is kapta ezt a nevet, ugorjunk vissza az időben 7 évet!

Az ország virágzott, az emberek boldogságban éltek, gazdagodtak napról napra, élvezték az életet. A királyságtól nyugatra ugyanez volt a helyzet, azzal a különbséggel, hogy az ott élő emberek még gazdagabbak voltak. Így éltek, míg egy távolra száműzött gonosz varázslónak irígység nem támadt a szívében és átkot nem szórt az egész világra. Azt mondta: legyen átkozott az egész világ, a gazdagság vezessen igazi szegénységhez, a szegénység igazi gazdagsághoz: a szegények szüljenek sok gyermeket, a gazdag családok pedig sorvadjanak el! Ahogy telt-múlt az idő, az átok beteljesedni látszott. A gazdagok még gazdagabbak lettek, gondtalanságuk azonban csak a munkára és a szabadidőre terelte figyelmüket. Ahogy a vagyonuk nőtt, családjaik úgy mentek össze. A szegények pedig még szegényebbek lettek, de családjaik csak nőttek egyre nagyobbra és nagyobbra. A gazdag emberek pénze lassanként szivárgott a szegény családok pénztárcájába különböző segélyek formájában. A gonosz varázsló látta mindezt és azt mondta: Kevés csapás ez a gazdagoknak, még mindig gondtalanul élnek, még több szegény embert küldök rájuk! Minden erejét összeszedve fújta szét varázsporát, ami a szélben elérte a távoli vidékek szegény népeit, akik csapot-papot otthagyva indultak útnak a gazdag országokba, hogy kivegyék a részüket. A varázsló látva ezt elégedetten dőlt hátra karosszékében, és onnan figyelte üveggömbjében az eseményeket.

A nyugati országok örömmel kezdték befogadni a hatalmas népcsoportokat: Lesz végre ki elvégezze a piszkos munkát! - ujjongtak. Tárt kapukkal várták a jövevényeket, akik milliószámra özönlöttek. A kis ország királya azonban máshogy gondolkodott: Miért kéne idegeneket befogadnunk olyan munkára, amit mi is el tudunk végezni, hiszen vagyunk elegen, vagy mégsem? És ekkor népszámlálást rendelt el. Kiderült, hogy mégsincs meg a szükséges utánpótlás. Ekkor villámként jött a felismerés, hogy megbabonázhatták őket. Hogy lehet, hogy éveken keresztül csak a pénz járt mindenki fejében, pénz, pénz, és mégtöbb pénz?! Orbán király azonnal összehívta a tudósait és tanácskozni kezdtek. Megállapították, hogy nincs elég gyermek, mindenki pénzéhes, a királyság határait pedig idegen népek ostromolják. Arra a döntésre jutottak, hogy a határokat megerősítik, a királyság kultúráját megőrzik, felhalmozott vagyonát pedig szétosztják a polgárok közt, amennyiben gyermeket vállalnak. Három év telt el, mire az intézkedések kezdték meghozni gyümölcseiket. Míg a kis ország gyarapodott és erősödött, a nyugati birodalmak csak gyengültek. Orbán király megkapta népétől a családalapító jelzőt, majd sikerén felbuzdulva postagalambokkal üzent a többi uralkodónak, hogy tartsanak össze, erősítsék meg újra királyságaikat, kövessék jó példáját és támogassák a családokat. De a galambokat lenyilazták a szomszédos országokba bevándorló népek íjászai, így sosem értek célba.

7 év telt el a galambok óta, a nyugati hatalmak felhígultak, elgyengültek, a gazdagság szétoszlott a szegények közt, majd végleg eltűnt. De nem ez történt a kis országban! Orbán, a családalapító, lassanként elkezdte kitolni határait, a birodalom egyre csak nőtt és nőtt, míg a kontinens legnagyobb hatalmává nem vált. Kisebb háborúkkal kiszorította a bevándorlókat, míg végül az egész kontinenst felszabadította. A királyság népei immár boldogan éltek, minden családban legalább 5-6 gyermek született és az iskolákban azt oktatták, hogy ne a pénznek éljenek az emberek, hanem a pénz éltesse az embereket. A gonosz varázsló látva, hogy terve végül kudarcba fulladt, álomra hunyta szemeit, és többé nem ébredt fel.

Itt a vége, fuss el véle!