Kezdőoldal » Szórakozás » Filmek, sorozatok » Obi-Wan Kenobi miért volt...

Obi-Wan Kenobi miért volt ilyen gyenge és jelentéktelen az előzménytrilógiában?

Figyelt kérdés

Az Új Reményben ugye megismerjük az öreg Ben Kenobit. A bölcs mestert, aki határozott, öreg korában is mérhetetlen erőt sugároz. Nyilván azt gondolná az ember, hogy fiatalkorában is egy erős, tekintélyes személy volt.

Ehhez képest a prequel trilógia nem éppen ezt a képet állította ki róla. A Baljós Árnyakban gyakorlatilag szobanövényként funkcionált. Ott volt végig, de talán 5 mondatot mondott az egész film során, és csak Qui-Gon mellett rohangált. Az egyetlen hasznos cselekedete Darth Maul kettévágása volt, de ő is majdnem kinyírta előtte.

A Klónok Támadásában már mesterként láthatjuk, és itt már legalább hallhattunk tőle összetett mondatokat. Viszont az elején képes kiugrani az ablakon Zam Wessell droidjára, amit aztán Zam szétlő ő pedig talán meg is halt volna ha Anakin nem menti meg. Aztán a nyomozás során végig vaksötétben jár. Csak pislog mikor megtalálja a Kaminoi klóngyártó állomást. Fogalma sincs mi történik körülötte. Aztán Jango Fett simán leveri őt, és kétszer is majdnem kinyírja először közelharcban, aztán meg az űrben. Megjegyzem, ugyanezt a Jangot a film végén Mace Windu játszi könnyeddséggel fejezte le. Mikor megérkezik a Geonosisra Doukuék simán elfogják, aztán Douku a végén is fél kézzel legyőzi.

A Sithek bosszúja elején ismét Doukuval harcolnak. Itt megint semmi esélye nincs, és kis híján itt is meghal. Palpatine mentőakciójának nagy részét pedig Anakin vállán fekve ájultan tölti. Nem veszi észre, hogy Anakin rossz úton jár, hogy nyomasztja valami. Pedig itt elvileg nem mester és tanítvány, hanem baráti viszonyban is vannak. Még sem tesz semmit, hogy Anakin sötét oldalra térését legalább egy kicsit is akadályozza. Aztán őt küldik Griveous tábornok után. Aki szintén földhöz vágja őt párszor, és majdnem szakadékba is dobja. Nagy szerencsével bár de itt legalább sikerült győznie. A végén Anakinnal szemben teljesen alárendelt szerepet játszik. Nagy nehezen, és óriási szerencsével sikerült őt levágnia, de aztán megint teljesen irreálisan és ostobán viselkedett. Hagyta Anakint ott égni. Mikor az volt a dolga, hogy elpusztítsa a Sitheket, és nyert helyzetben volt, tehát ott meg kellett volna ölnie Anakint. Már csak azért is oda kellett volna mennie leszúrnia, hogy legalább ne szenvedjen. De nem, ő inkább drámázva ott hagyta, hogy megmaradjon az esélye a felépülésre.

Az a Kenobi aki később egy tiszteletreméltó mester volt, felkarolta, és tanította Luket, az előzménytrilógia részeiben egy jellegtelen, semmilyen figura volt akit mindenki pofozógépnek használt, és megbukott mesterként, és jedi lovagként is. Számomra érthetetlen, hogy ezt miért így írták meg.



2020. aug. 16. 20:14
 1/5 anonim ***** válasza:
85%
Ja, mert te biztos jobban leverted volna Jango fettet!
2020. aug. 16. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
88%
Végülis csak 2 sith-et győzött le, tényleg semmi. Az meg, hogy nem ölte meg, azért nem tette, mert egyrészt sajnálta, másrészt ellenkezik a jedik törvényeivel, úgymond ártalmatlan ellenfelet nem ölnek meg.
2020. aug. 16. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Egyáltalán nem volt gyenge.
2020. aug. 17. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
93%

A top 10 jedi szavazást Obi-Wan nyerte:

https://www.youtube.com/watch?v=EQeS-b_onBo

2020. szept. 25. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

Obi wan legyőzte az akkori legjobb kardforgatót 2x-is (Rebels) játszi könnyetséggel levágta a Grevious bácsinak 2 karját a harc elején jelzem.

Őt a sötét oldalra csak nagyon nagy trauma tudta volna átállítani mivel nem ő volt a legerősebb jedi ezért folyamatosan képezte magát még öregkorában is.

Egyébkémt ha te nem a tipikus leülök megnézem mert star wars féle rajongó lennél akkor méjebben belelátnál a dolgokba


Igen Mustafaron Anakinhoz képest semmi volt de ismerte 13 éven leresztül együtt harcoltak ismerte Anakin technikáit ezt kihasználva folyton hátrált ha észrevetted egészen addig vár a megfelelő pillanatra mikor is felül tud kerekedni ami végül a lávafolyó melett jött el

Tudta hogy most Anakin nem fogja megvárni míg a droid leteszi őt a partra hanem valahogy megpróbál majd minél habarabb végezni vele ezt kihasználva mikor is ugrott aki jól figyelt obi wan hátrébblépett mivel így Anakin nem igazán tudta volna elérni ezért sikerült levágnia a lábát és a kezét


Bár nem a legyjobb jedi de okos és emiatt győz ilyen volt Palpi is csak ugye ő sith évtizedekig játszott az egész jedirendel és végül jött a baj

2021. júl. 7. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!