Miért adnak a filmekben sokszor teljesen más hangot egy állatnak, mint amilyen a valóságban?

Ez nagyon érdekes kérdés. Az okát nem tudom, csak megerősíthetem a megfigyelést két példával.

Homoki Nagy István Cimborák hegyen-völgyön c. filmjében a gepárdnak volt oroszlánhangja, holott a valóságban kimondottan magas, csipogó hangja van.

A másik az Orca a gyilkos bálna c. film, amiből én gyerekkoromban megszoktam, hogy a kardszárnyú delfin hangja mélyen vonyító, nyikorgó. Közben meg nem. Pont hogy vékonyan csivitelő.

Mert a tömegfilmek és videójátékok lényege nem a válóság, hanem hogy minél egyszerűbben lekössék a nézőt/játékost. Ha egy hangra a néző jobban "reagál", akkor egyszerűbb azt használni, és az idő haladtával a néző annyira hozzászokik ezen hangokhoz, hogy számára valóságossá válnak. A puma hangja sokak szerint karakteresebb, jól illik bármilyen támadó macskaféléhez. Ugyanígy a fehérfejű rétisas, az Egyesült Államok szimbóluma, a filmekben a rőtfarkú ölyv hangján kiált, mert annak a tömegkultúra szerint "menőbb" a hangzása, a sas valódi kiáltása meg nem elég "hangzatos".

Van is egy név erre a jelenségre (a lustaságon és a fantáziátlanságon túl), ez a coconut effect azaz a kókuszdió effektus. A régi filmekben a lópatkó kopogását úgy utánozták, hogy kókuszdió héjakat ütöttek egymásnak. Az évek alatt a nézők annyira hozzászoktak ehhez a jellegzetes hanghoz, hogy feltűnő és zavaró lenne, ha egy lovas jelenetben valódi patkókopogást hallanának. Az egyéb állathangoknak is megvannak a saját sztereotípiáik.