A Hunyadiban az évek óta cellában sínylődő gyerek hogy tudta kivégezni a fél palotát?















Valahogy Drakulát is be kellett illeszteni.
Egyébként Vlad Tepes.
Persze, csak lehetett volna kicsit hihetőbbet is kitalálni.
Őszinte leszek, nagy elvárásokkal ültem a sorozat elé. Eleinte megnézni sem akartam, de akkora volt a hype körülötte, hogy milyen jó lett, mennyibe került stb, hogy azt gondoltam, nem csak halványan van köze a valósághoz, hanem inkább történelmi sorozat. De annyi valótlanság van benne, hogy inkább káros, mint hasznos. Nem szeretem az ilyen félig igaz, félig fikciós műveket, mert ha valamennyi igaz belőle, akkor az átlag polgár azt hiszi, hogy minden igaz. Főleg, ha ennyire ismert történelmi alakokról van szó.
De azért ez a szupererejű gyerek nagyon kiverte a biztosítékot. Ahol most tartok, épp Hunyadi megölésére küldi Mehmet. Hunyadiéra.🤦 Komolyan, mikor a fantasy filmekben elküldik a varázsló által létrehozott legyőzhetetlen szuperharcost.





Ok, én nem olvastam utána, hogy mi alapján készült.
Annyit hallottam, hogy nem kevés állami pénzből készült, így azt hiszem joggal gondolhattam, hogy inkább edukatív jellege van, mintsem szórakoztató.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!