Hogyha Adam Sandler és Rob Schneider olyan rossz színészek, miért szerepelnek annyi filmben?

Mert nagyjából az összes filmjüknek ők a producerei is, meg egymás producerei, ergo egymást is futtatják az olyan haverjaikkal, mint Kevin James például.

Egyébként 2010-ig tök vállalható filmeket csinált Sandler, a műfajukon belül abszolút rendben voltak, onnantól viszont teljesen lefelé csúszott.

- A horror után a vígjáték a másik nagyon olcsón elkészíthető film típus. Így nem kell nagyon nagy bevétel ahhoz, hogy nyereséges legyen.

- Nagy nevek, mert korábban csináltak pár jó filmet is. Ezért nem kell sokat reklámozni, mert egyszerűen beülnek rá emberek. Az egyszeri mozi közönség inkább beül egy ismert rosszra, mint egy ismeretlenre.

- A Sandler féle humor mindig ugyanolyan. Akinek bejönnek a fing viccek, azok a huszadik filmjére is ugyanúgy beülnek, mint az elsőre.

- A humor viszonylag biztonságban van a kritikusoktól. Pl. a Setét Torony filmet lehúzták a kritikusok, ezért hatalmas bukás volt. De mondjuk a Hitman's Bodygurad szintén rossz kritikákat kapott, de hát ha egyszer a traileren nevettél egyet, akkor leszarod a kritikákat. Megfigyelhető, hogy a kritika az akció, fantasy, sci-fi műfajokat sokkal jobban érinti, mint a vígjátékokat. Mindkét irányba. Pl. A Nice Guys az egyik legjobb vígjáték volt tavaly, de senki nem látta, hiába a kritikusok magasztalása. Szóval nekem úgy tűnik, hogy a kritikai fogadtatás sokkal kisebb mértékben befolyásolja a vígjátékok népszerűségét az átlag emberek között.

Adam Sandler jó színész, csak lusta, és nem érdekli a szakmai elismerés, csak a bevétel. Rájött, hogy egyszerűbb gagyi vígjátékokat csinálni, amikre ugyanúgy beülnek az emberek, és pont nem érdekli, hogy közröhej tárgya, mert jól keres vele.

Hogy miért ülnek be rá az emberek? Mert ismerik a filmjeit és mert röhögni akarnak egyet (mondjuk az ízlésük pocsék).

És azt mondom, hogy megértem. Sokkal menőbb "dolgozás" címszó alatt fngós vicceket gyártani, tengerparton sütkérezni, és jachtot vezetni, mint Erzsébet-kori angollal csinálni egy Shakespeare-adaptációt vagy elszenvedni Lars Von Trier lelki bántalmazását egy művészfilm kedvéért, ami ráadásul még kevesebb bevételt is hoz.

Aztán, ha az embernek van elég ideje és pénze, csinálhat igényes filmeket egy kisebb közönségnek vagy jótékonykodhat kedvére.