VaLaki tud olyan animét amiben valaki gyászol és hogy dolgozzak fel stb ?

Tudatosítottam, hogy gyászolok és végig fogok menni mind az 5 szakaszon.

Elsőre tagadtam, vicceltem vele, hogy biztos nem így van és nem akartam róla bővebb információt kapni. Ez fél napig tartott.

Ez után megkaptam az információt. És a pszichiátriai ügyeleten kötöttem ki, ahonnan 1 nap múlva távoztam, mert sikerült visszanyernem a tudatomat.

3 napig dühös voltam és elkeseredett. Kértem a munkahelyemen türelmet, hogy most kevésbé feszültség-teljes, de inkább eszetlenül csinálható feladatot adjanak, amivel lefoglalhatom magamat, de ne adjanak szabadságot, mert kell, hogy figyelmemet vissza tudjam terelni a rendes kerékvágásba.

Aztán jöttek az elméleteim, hogy mit lehetett volna tenni, hogy elkerüljük a megtörténteket. Nem aludtam 3 napig. Rémálmaim zavartak fel. Étkezési zavarok, alvászavarok, tikkelés és egyéb stressz tünetek jelentkeztek. Ezért elmentem kihajtottam magam fizikailag mozgás által. Rövid ideig segített leadni a dühömet és visszanyerni a valóságot. De így sem volt semmihez kedvem. Kikapcsoltam a telefonom, és magányba taszítottam magamat. Ez 3 hétig tartott, amikor előjöttek a depresszió egyéb testi tünetei és rájöttem, hogy fontos, hogy ne hagyjam el magam. Orvoshoz mentem, kertem segítséget. Nem segített. Miért segített volna? Magyar egészségügyben sosem volt fontos az emberek elmeállapota, vagy éppen az, hogy ha kérnek segítséget, akkor ne fél év múlva foglalkozzunk velük. Úgyhogy találtam mást, amire dühös lehettem.

Beszélgettem másokkal, akik érintettek voltak ebben a gyászban és megkérdeztem, hogy ők, miként élik meg. Nem mondtam el, hogy én miként élem meg. Csak azt akartam, hogy másokat meg tudjak érteni, hátha megtalálom magam válaszát a belső kérdéseimre. Ez sokat segített.

Kellett hozzá negyed év, mire el tudtam fogadni, hogy vége, a veszteségem elkönyveltem, nem foglalkoztatott és tovább tudtam lépni. Elkezdtem újra nyitni az emberek, barátaim felé. Kipróbáltam új dolgokat. Megmaradt, hogy érzékenyebb vagyok, mint máskor, de tudok figyelni arra, hogy tudatosan kezeljem a helyzetet. Olvasok, ismerkedek, tanulok, dolgozom, kirándulásokat tervezek, meditálok.

Életem leghosszabb gyász szakasza volt ez.

Ahogy leírom, még most is elhullatok néhány könnycseppet.

És teljesen hülye vagyok, mert félre olvastam a kérdést xD

Na akkor légyszí jelentsétek, hogy hülyeséget írtam :)

Animét nem nagyon tudok, talán valahol Zankyou no Terror, Mawaru Penguindrum, Orange, Charlotte, Shigatsu wa Kimi no Uso. Itt megjelenik ez a motívum.

De filmek közül A viskó pontosan erről szól, nekem nem, de neked hátha tetszeni fog. (: