Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Kérhetek véleményeket a...

Kérhetek véleményeket a thriller könyvem részletére? Most úgy érzem jól sikerült, bízok benne, hogy nektek is fog tetszeni!

Figyelt kérdés

A könyv első két oldaláról van szó egyébként, tehát nem lehet rámondani hogy nem érthető, még nagyon gyerekcipőben jár. A formasági dolgokat megemlíthetitek, de leginkább az élmény érdekelne, amit az olvasása nyújtott. Mennyire adja át azt, amit a főszereplő érez, és így tovább.


*****


Az ébresztőóra hangja az agyamig hatol. Keresztülfúrja magát a dobhártyámon, behatol az agyvelőmbe, és teljesen szétroncsolva azt ide-oda szaggatja magának az utat a koponyámba zárva. Akaraterővel szétfeszítem az égő szemeim fedő szemhéjat, majd recsegő vállal felülök az ágyban. Rettenetesen kimerültnek érzem magamat, és egyetlen dologra tudok csak gondolni: nem akarok felkelni. Pihenni akarok, semmit sem szeretnék csinálni, mert elegem lett ebből az egészből… Hányingerem van, érzem, hogy egy stressz okozta fejfájás kezd lassan kialakulni kocsonyás tudatomban… Én pedig csak gondolkozok zavarosan – az ember képes úgy összetetten gondolkozni egyáltalán, hogy az agya még félig az álmok világában van? Éppen hogy kezd visszatérni a valóságba: a keserű, kocsonyás és rideg valóságba. Azt olvastam valahol, hogy az ember addig érezze jól magát, amíg rosszakat álmodik, mert akkor még van remény… nem tudom, hogy ez az én életemben meddig vetíthető ki, de nekem más nem lehet, ha azt tapasztalom, hogy az elmúlt hetekben kifejezetten olyan álmaim voltak, amikről ha tudnám, hogy a halálom után is folytatódnak, gond nélkül kilépek az első vonat vagy távolsági busz elé…

Felállok, majd nekitámaszkodok a szemben lévő ruhásszekrénynek. Alig tudok fél másodpercig nyitva tartani a szememet, minden erőmet be kell vetnem, ha tényleg szeretnék életképes állapotba kerülni. Kitántorgok a recsegő parkettán lépdelve a szobámból, majd homályos ködön át szemlélve a lakásom nyújtotta szűk életteret elbotladozok a konyháig.

Beteszek pirulni egy szelet kenyeret, egy bögre vizet a mikróba, és nekitámaszkodok a konyhapultnak. Valamit kezdenem kell magammal. Mindenképpen kell csinálnom valamit, különben komoly problémáim lesznek még… nagyon is komoly problémák…

- Milyen komoly problémákról beszélsz? – Hallom a saját szavaim kitekert, nyakatörött gúnyos visszhangját megszólalni a fejemben. – Nincs eléggé széthullva így is az életed, te szerencsétlen? Anton… Tudnod kellene, hogy hova lépj, mielőtt még elhatározod magad.

De igen, szét van esve. Minden bizonnyal. Teljesen tönkrementem lassanként onnantól kezdve, hogy betöltöttem a huszonegyet. Azóta eltelt fél év, és én sehol sem vagyok. Addig még mondhatni normális életem volt. Olyan élet, amiről a legtöbb ember merhetne álmodni, ha nem lenne túl vak ahhoz, hogy beismerje: csak tennie kellene azért, hogy elérjen valamit. Tettem? Minden bizonnyal.

- Tettél a ló...rt! – Hallom újra a saját gondolataimat.

Szerencse, hogy egy szakembernél tett kétszeri látogatásom alkalmával ki lett jelentve: mindössze a lelki problémák hatalmasodtak el annyira rajtam, hogy a téves világszemléletet építő belső szavaimat valóságnak gondoljam – olyan erős valóságnak, amit szinte már hallani, ízlelni lehet.

A mikró csengése rúg vissza a valóságba – én pedig úgy érzem, mintha néhány métert még csúsztam is volna a rúgás erejétől a konyha hideg csempepadlóján – pedig a konyhám nincs is több méter semelyik irányban. Ahogy kiveszem az átforrósodott bögrét, a kenyérpirító is megvetően kiköpi elém a megbarnult, égett szélű kenyérszeletet, mintha csak azt mondaná: „Minek ez már neked? Áruld el!”

Megrázom a fejemet. R...dtul gyorsan el kell felejtenem ezeket a gondolatokat, mert nagyon komoly problémák elé fogok nézni, ha ez a gondolkodásmód így marad. Egyszerűen csak nem engedhetem meg magamnak, hogy így maradjon. Nem, és kész. Már teljesen nyitva tudom tartani a szememet, így azt a reszkető, megsoványodott kezet is figyelemmel tudom kísérni, ami a testemhez kapcsolódva instant kávét kanalaz a bögrébe.

Egy, kettő, három, majd némi gondolkozás után négy kanál… aztán három cukor következik, és egy hosszas, csilingelő, elnyújtott kavarás. Sokkal tovább is tart mint kellene, nyilvánvalóan semmi értelme, de jólesik ezt a melankóliába süppesztő hangot hallgatni. Az sem érdekel különösebben, hogy kihűlik a pirítósom. Iszok néhány kortyot a kávéból, aztán előhalászom a hűtőből a vajat, és megkenem a kenyeret. Étvágytalanul, a rágást segítő nyáltermelés nélkül próbálom összerágni a falatokat, és próbálom elhitetni magammal, hogy van étvágyam.

Tegnapelőtt felmondtam a munkahelyemen. Egy helyi üzemben dolgoztam, de meguntam azt a fajta undorító emberi viselkedésmintát, amit ott mindenki átvett szépen lassan. Miért kelek akkor fel? Mert meg kell tartanom a napirendet. Az utolsó hajszálak, amikbe kapaszkodni próbálok

az összeomlás elől, éppen ilyenek. A munkahelyemen a szalag mellett álló szerencsétlen sz...háziakkal nem lehetett semmilyen módon szót érteni, hisz azt gondolták – azt akarták hinni magukról –, hogy ők igenis jó, bebiztosított helyen voltak. Pedig egy óriási orosz cégcsoport egy apró kis mellékága az az üzem, én pedig ennek az irdatlan polipnak egyetlen karján ülő apró sejt voltam a felmondásomig. Egyetlen kósza gondolatába került volna valamelyik fekete Mercedes hátsó ülésén kitalálnia egy felsővezetőnek, hogy nincs szükségük háromszáz emberre, mert gépiesítenek néhány gyártósort, és búcsút is inthettek a nyomorultak a „biztos” életüknek. Ez a 21. század. Ez az életem: Moszkva már csak ilyen. Életemben nagyjából négy-öt alkalommal hagytam el, külföldön pedig sosem voltam. Mást sem láttam, csak ezt a fajta életet. Ahogy utánanéztem a város történelmének – annak a városnak a történelmének, ami még a térképeken is tartja a pedáns, szigorú, szinte már szimmetrikus alakját a sugárútjaival – valahogy mindig egy másik életbe, másik képzeletbeli világba csöppentem át, ahol a város külsőségeinek megfelelő életminőséget is várhatok el… de kitől? Magamtól? A halott szüleimtől? Tőlük kaptam valamit: az örökségemet. A kormánytól? A nemrég még barátaimnak mondott emberektől? Senkitől sem várhatok el ilyet. Senkitől a r...dt égvilágon… R...djon meg a világ? Talán csak én fogok egy kiadós baleset után.

Hirtelen elmosolyodok, de a megfáradt, katatóniába süllyedt arcizmaim csak meglepődve felkiáltanak: Mit csinálsz? Szélesebbre tárul a mosolyom, én pedig kuncogni kezdek. A hasizmaim rázkódnak, újra és újra megfeszülnek, én pedig egyre hangosabban nevetek, egész addig, míg már úgy ráz a görcsös kiakadásom hiénavihogásra emlékeztető eredménye, hogy a kávém háromnegyede kiloccsan a földre.

- A k...a életbe… a r...dt… k...a… él… életbe… - Mondom magamnak miközben próbálok némi komolyságot magamra erőltetni, de nem megy. Perceken keresztül, egészen a lüktető fejfájás felerősödéséig megállás nélkül röhögök, és lassan lecsúszok a konyhapulton a földre. Beleülök a kiloccsant kávémba, fetrengek a mocskos földön, és csak nevetek. Nem tudom hogy mennyi ideig tart, amíg teljesen magamhoz tudok térni, de nem is izgat. Abszolút nem érdekel. R...djon el a világ, ha nem tetszik neki valami! – Még néhány összerándulás következik a hasfalamban, és nem nevetek tovább, csupán a mosoly, és vigyorgás marad nekem.

Hirtelen megkönnyebbülést érzek, mintha órákon keresztül zokogtam volna, hogy a könnyeimmel együtt minden felesleges hormontól is megszabaduljak. Na igen. Ha ilyen apróságokat tudok, ha tényleg megvan a magamhoz való eszem, ahogy mások mondták, akkor mégis miért ilyen korcs, ócska helyen dolgoztattam magamat? Miért hagytam, hogy tönkremenjen az életem? Nem fog tönkremenni, ebből elég volt, ezt bizony meguntam.

Teljesen kiürülve, érzelmek nélkül állok fel a földről. Végigtapogatom az alsónadrágomat hátul – természetesen teljesen átáztatta a kávé. A combom, alkarom, oldalam is kapott a reggeli löttyből. Csak beletörődve lehajtom a maradék egy kortyot, beteszek még egy pohár vizet a mikróba, és hozok egy rongyot. Gyorsan feltörlök mindent, majd elmegyek lezuhanyozni. A forró víz alatt állva egy darabig csak a derűs nyugalom tölt meg és a végtelenül üres, fekete nihil szélén ácsorogva nézek magam elé egyetlen pontra irányítva az égető vízsugarat. A mellkasomon már tenyérnyi vörös volt keletkezik mire elemelem róla a rózsát, és rendesen megfürdök. Szappanozok, közben megpróbálom megtervezni a napomat, de megint csak röhögésbe fullad az egész. Szinte már sikoltozva, pánikszerűen vihogok, mint egy megsoványodott, beteg lidérc a lerobbant fürdőszoba gőzfelhőjébe burkolózva…

- Ez már az összeomlás… innen már nincs visszaút, tényleg végem van. Nem fogom ezt bírni, komolyan nem fogom… - Mondogatom magamnak hol hangosan, hol gondolatban. Végül felöltözök, megcsinálom a második kávémat, és meggyújtok egy cigit. Akkorát szívok belőle amekkorát csak bírok, és a lehető legmélyebb lélegzettel tüdőzöm le. Érezni akarom hogy élek. A forró kávét – a fájdalmat szándékosan egyre intenzívebben keltve magamban – óriási kortyokban iszom meg, majd mikor végeztem a nikotin és koffein bejuttatásával, csak támaszkodok néhány pillanatig a konyhaasztalon. Valamiért viszketni kezd az orrom, és rándul egyet-egyet a szemem. Tényleg ennyi volna? Huszonegy évesen egyike leszek a világstatisztikákban szereplő öngyilkosoknak? Egy szám leszek? Hiszen eddig is az voltam, a k...a életbe… Még megeresztek egy sanda mosolyt, majd bemegyek a hálószobába, és leülök a számítógépem elé.


Remélem megérte végigolvasni, nagyon köszönöm mindenkinek az építő kritikákat!



2020. ápr. 26. 10:53
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Bocsi a rengeteg pontozásért, ahogy észrevettem az oldal már az egyetlen bevű kicsillagozását is káromkodásnak veszi, így háromszor javítottam az egészet...
2020. ápr. 26. 10:54
 2/11 A kérdező kommentje:

Néhány megfogalmazási problémát felfedeztem visszaolvasáskor, úgy mint a szemhéjas dolog az elején pl.

Ezt csak mellékeltem :)

2020. ápr. 26. 10:59
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Számomra túlságosan terjengős, túlságosan is részletesen írsz le mindent, kb. a harmadánál elvesztettem az érdeklődésemet, nem olvastam tovább, mert a végénél belepislantva - látszólag - még mindig ugyanott tartunk. Nekem ez sok.

A fogalmazáson még kell csiszolni. Látszik, hogy dolgoztál vele, van benne munka, próbálsz választékos lenni, de ezt helyenként már túltolod, már erőltetetté válik, sőt, még te is elveszted a fonalat, az első bekezdésben a kocsonyás szóismétlés már kimondottan bántó.

Ezek további párszori átolvasásra-átírásra majd úgyis javulnak, azt pedig csak te tudod eldönteni, szükséges-e ez a fajta tömör, tömény taglalása szinte minden másodpercnek, minden gondolatfoszlánynak.

Nekem ez nagyon sűrű, de ez csak az én véleményem, ne tekintsd mérvadónak.

2020. ápr. 26. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a véleményed! Ment a zöld.


Stephen King regények mintájára próbáltam meg a szereplő világmeglátását megalkotni. Olvastál Kingtól? Hasonlít valamennyire?


Szerintem át lesz még írva természetesen, igyekszem majd javítani. Egy belemenős, gondolkodósabb dolgot akartam, mert valahogy üresnek éreztem a kitekintések nélkül. Nyilván nem lesz ilyen az egész, meg akkor ebből is vissza fogok venni. Ez csak első gyors leirat, nem dolgoztam vele sokat, csak kiömlött, hagytam dolgozni az agyamat, de lesz javítva.

2020. ápr. 26. 11:50
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

"A formasági dolgokat megemlíthetitek, de leginkább az élmény érdekelne, amit az olvasása nyújtott."

A formasági dolgok rontják az élményt, ezért attól nem lehet elvonatkoztatni. Az is formasági, amit az első válaszoló írt, hogy túlrészletezett. Ugyanakkor mégsem elég részletes. Mert amit részletezel, az pont nem az érdekes rész, hanem az általános. Nem kell elolvasnom ahhoz, hogy ennek a felkelésnek az élményét átéljem, mert már átéltem – ezen a héten hetedszerre. :) Azzal az apró különbséggel, hogy ha végre felülök, többé már nem agyalok azon, hogy fel kellene kelni. Akkor már túl vagyok a nehezén; három másodperc elég, hogy talpon legyek. Pedig előtte másfél-két órát heverésztem.

Ha már szóba hoztad Stephen Kinget, a Tortúrában például Paul Sheldon még magához sem tért, máris látjuk őt gyerekként a tengerparton, ahogy figyeli a cölöpöket, amelyeket olykor ellep a dagály, máskor kilátszanak. Olyan infókat kapunk, amitől főhősünk máris egyéniséggé válik, pedig még pillanatnyilag magáról sem tudja, hogy éle-e vagy hal, ráadásul rengeteg infó új értelmet nyer a történetben. King is részletez, de minden részlet hozzájárul az egészhez. Te viszont pont azt nyújtod el, ami érdektelen. "Egy, kettő, három, majd némi gondolkozás után négy kanál..." – éppenséggel működhet egy ilyen, amennyiben a környező események is lassan telnek. De itt az emberünknek pörög az agya ezerrel. Sajnos abból is főleg csak az általános dolgokat kapjunk meg, mint információt. Érdekesebb lenne például egy párbeszéd a pszichológussal, mint a prognózis, ami húsz emberből tizenötre éppen úgy igaz lehet.


"Keresztülfúrja magát a dobhártyámon, behatol az agyvelőmbe, és teljesen szétroncsolva azt ide-oda szaggatja magának az utat a koponyámba zárva."

Nem mondom, hogy remek, főleg a határozói igenevek fölöslegesek oda, de a következő összehasonlításban még mindig ez a jó példa.


"Akaraterővel szétfeszítem az égő szemeim fedő szemhéjat, majd recsegő vállal felülök az ágyban."

Az előző hosszú mondat azért működik, mert egy ébresztőóra hangja valóban egyetlen hosszú pillanat. Itt viszont egy jóval hosszabb cselekvéssort írsz le, ami egy összetett mondatban túlságosan hirtelen következik be. Rengeteg információt kapunk, miközben zajlik a cselekvés, emiatt vagy az egyikre figyelünk, vagy a másikra. Ég a szemem, recseg a vállam, de a mondat elején még félkómásan fekszem, a végén meg már ülök. Ezt simán szét lehet szedni. Előbb elkezdek felülni (cselekvés), és csak közben érzem, hogy recseg a vállam (információ) – ezt is szét lehet szedni. Más kérdés, hogy fontos-e ennyi apróság? Próbáld ki, hogy az igenevet (szétroncsolva, zárva, égő, recsegő) igeként használod. Az igenevek bizonytalanok, az igék határozottak, ezért azokat érdemesebb mellőzni, persze így is marad majd néhány. King is arra ösztönzi az írópalántákat, hogy a határozókat gyomlálják ki, mert azok olyanok, mint pitypangok a réten: pár darab szép, de az már nem jó, ha beterítik az egész rétet, .


"egy stressz okozta fejfájás"

Sem a stressz, sem a fejfájás nem indokolja a határozatlan névelőt. Ezekből egyszerre csak egy lehet jelen.


"Moszkva már csak ilyen..."

Ez az első igazán konkrét információ. Eddig akármelyik pesti albérlet kapunyitási pánikkal küzdő, fiatal lakóját elképzelhettem volna.


"Hirtelen elmosolyodok..."

E/1 ne láttassa magát kívülről. Ez egy ösztönös cselekvés, amiről az alany nem vesz tudomást. A tudatos elmosolyodás más tészta, az viszont nem hirtelen. Inkább azon kapjuk magunkat, hogy elmosolyodtunk, és akkor életszerűbb azt írni: ezen már mosolyognom kell.

Ugyanez a probléma a nevetésnél. A testet látjuk, a lelket nem. Pedig az E/1 alanynál pont fordított a helyzet.


"...mintha órákon keresztül zokogtam volna, hogy a könnyeimmel együtt minden felesleges hormontól is megszabaduljak. Na igen. Ha ilyen apróságokat tudok, ha tényleg megvan a magamhoz való eszem..."

Felszisszenek, hogy ilyen helyzetben kinek jut eszébe a hormonjaira gondolni, de aztán jön a megnyugtató folytatás, vagy inkább a "a magyarázom a bizonyítványom". Pedig el tudom képzelni, hogy ez még akár működhetne is, csak azért erősebb a hiba-jellege, mert az írás többi része sem patent.


Egyelőre nem tudom, hol lesz ez thriller. Egy srác nyávog, aki bármelyik pesti panel ablaka mögött ott kuksolhat, ehhez még Moszkvába sem kell elmenni. Olyan, mint egy rosszul fókuszált fénykép, ahol a háttér éles, de jelentéktelen; a figura homályos, pedig érződik, hogy van benne potenciál, csak éppen ezeket a kapukat nem mered kinyitni. Az orosz környezet, a látogatás pszichológusnál, a volt munkahely mind egy-egy zárt kapu. A másik fő probléma, hogy kívülről láttatod az E/1 főhőst, aki belülről néz ki, viszont a belsője, az egyénisége megint csak zárt kapu marad.

2020. ápr. 26. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

"Olyan, mint egy rosszul fókuszált fénykép, ahol a háttér éles, de jelentéktelen; a figura homályos, pedig érződik, hogy van benne potenciál"

Ötös, tőled hol lehet olvasni valamit? Ezzel az egy hasonlattal elmondtad mindazt, amit én az egész hozzászólásommal nem tudtam - sőt annál sokkal többet.

2020. ápr. 26. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 Flávika ***** válasza:

Én azt tudom javasolni, hogy, amikor történet mesélsz ne állj meg feleslegesen. Hogy miért? Mert ellenkező esetben nem tudod ébren tartani az olvasó figyelmét. Az elején bőven elég röviden összefoglalnod, hogy kedvtelenül kezdett neki a napnak, felesleges hosszasan boncolgatni.


Olvaslak tovább és majd írok még csak elsőre ezt gyorsan lefirkantottam. :)

2020. ápr. 26. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Nahát! Nem gondoltam volna hogy ilyen bőven kifejtő valaszokat fogok kapni. Rengeteg segítséget kaptam, azt hiszem már tudom hogy kell csinálnom. Újra fogom kezdeni más jelenettel, és ott mindent megfogadok amit leírtatok. Nagyon köszönöm!
2020. ápr. 26. 17:44
 9/11 anonim ***** válasza:
#6 Sehol, hacsak itt nem pár véleményezést. :)
2020. ápr. 26. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Az itt válaszolóknak szívesen kezébe adnám a készülő regényem!

A kérdésben található íráaról: elveszel a részletekben, de nem azokban, ami fontos lenne. Az természetes, habejszaka, egyedül egy ismeretlen erdőben eltévedsz, de az nem, ha a saját házadban :). Egyébként jó a megfogalmazás, helyesírás is viszonylag rendben van, de túl görcsösen próbálod Kinget utánozni. Felesleges. Írj, ahogy jön, majd később szerkeszted, de nekem ez túl erőltetett. Sok benne az ambivalencia, rögtön az elején: nagyon agyal valamin, mégis iszonyat lassú az idő múlása.

2020. júl. 4. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2021, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!