Melyik irásmódot szeretitek jobban hasznláni/olvasni? Melyik a jobb?

Ezek mind eszközök, amiket az író vagy jól, vagy rosszul használ.

Amikor eldöntöd melyik szemszögből narrálsz, vedd figyelembe mit írsz.

A személyes monológ lehet érdekes, humoros, de irritáló is. Lesz egy csomó dolog amit a narrátor nem tud, rosszul tud, vagy pl kiderül, hogy a narrátor megbízhatatlan.

Pl ha a kasszások jól elkapták a néptől a zombi vírust és ez az apokalipszis kezdete, Józsi a keddi bevásárlástól a szombati bunkerépítésig kikupálódik és az ő szemén át látjuk, ahogy szétesik körülötte a világ. Ez személyes lesz, halljuk Józsi gondolatait, érzéseit. Pl horrorhoz, romantikához ideális.

Az E/3 távolságtartóbb, kicsit kevésbé mászik bele a karakterbe. Ennél nagyon kell figyelni, hogy ne ugrálj fejről fejre.

Döntsd el kinek a "vállán van a kamera", és emellett tarts ki.

Ideális pl krimihez, történelmi regényhez, ahol a távolságtartás segít objektívnek lenni.

Az ugrálás E1 és E3 között inkább hosszabb regénynél működik, ahol lehet fejezetekre bontani a cselekményt. Pl az egyik szereplőd hallucinál, így az E1 mind a Félelem és reszketés Las Vegasban narrációja, tele van fantasztikus elemekkel.

Az E3 meg pl egy objektív szemlélő aki megy és feltakarít utána, így lassan rájövünk mi is történt a haluzó drogossal valójában. Ez lehet humoros, ha jól megvan írva.

A jelen idő gyors, tűkön ülős, a múlt meg lassabb, kimért sztorizós.

Jelen megy a horrorhoz, akcióhoz, a múlt pedig a romantikához, történelmi elbeszéléshez.

Ugyanez

*Ugyanez igaz a tagolásra, ameddig tartalmilag logikus, a feszülség kezelés szempontjából logikus ki szólal meg, akkor lehet több szereplőnek kell narrálnia. Mindenképp válaszd el valami kis jellel, pl tininapló típusú írás esetén:

♡♡♡

Vagy mondjuk egy komolyabb könyvnél:

*

Nem tudom rendesen betördelni, mert mobilról írok, de szerintem értitek.

A narrátor esetében szintén el kell döntened:

-Ki beszél? Az író? Egy kitalált, az írótól független narrátor? A főszereplő? Egy újságíró vagy kutató aki igyekszik öszerakni mi történt?

A városi rikkancs? A király kémje aki jött jelenteni? Az Isten?

-Mi az álláspontja, viszonya a történtekhez? Mennyire tárgyilagos? Mennyire van érzelmi viszonyban a történtekkel? Mit akar vele elérni, ez ilyen "Így nem jártam anyátokkal soha" típusú személyes anekdota, vagy történelmi tényfeltárás?

-Van-e vakfolt amit nem tudhat a narrátorod? Esetleg valami amit elhallgat? Ez is eszköz, szóval a végiggondolatlan, illogikus írást takargasd megbízhatatlan narrátorral.

Pl a Virágot Algernonnakban a narrátor IQjának alakulása meglátszik a szövegen, eleinte naív, egyszerű és sokmindent nem lát át. Aztán tisztábban logikusabban kezdi értékelni a cselekményt, másik motivációját, tetteit.

Belelát-e a narrátorod a szereplők érzéseibe vagy csak következtet? Van-e esemény, amit nem láthat, mert nincs jelen, és logikusan a jelenlevők nem beszélnének arról ami történt?

-Mikor történt a dolog az elbeszéléshez képest? Most történik? Izgulunk hogy a narrátor túléli-e vagy sose tudjuk meg pontosan mi volt az a szörny a ködben, csak azt hogy gyors és éhes is?

Vagy 1, 20, 100 esetleg 5000 évvel az események után emlékszik valaki vissza? Milyen pontos ilyenkor az emlékezet/összegyűjtött információ? Miért pont most írja meg?

Nem rajongok az E/1-ért, mert nagyon mellé lehet vele lőni, ha nem nagyon jó a főszereplő. Alapvetően lehet jó maga a történet és a világ, de ha nem bírom a főszereplőt, akkor döglött az egész.

Nem is értem, hogy miért mondják sokan (megfigyeléseim szerint leginkább tinik), hogy ők csak így tudják beleélni magukat.

Aztán sok szempontból hasznosabb lehet az E/3 a történet szempontjából. Nyilván így lehet olyan dolgokról is írni, amiket a főszereplő nem tudhat vagy érthet. Ha az a lényeg, ahogy ő látja a dolgokat (vagy pont hogy nem látja mondjuk pl. egy kriminél), akkor nyilván az E/1 is lehet jó, de még mindig az a gondom vele, hogy akkor érdekeljen is a szereplő.

Ha több szemszög van, semmi esetre sem gondolnám, hogy minden fejezetben mindenki egy jó ötlet. Egyszerűen kusza, az ember csak kapkodná a fejét, főleg ha nem olyan nagyon hosszúak a fejezetek. Nem működne szerintem, nem lenne jól olvasható.

Ennél a módszernél fontos, hogy minden szereplőnek jellegzetes és eltérő legyen a "hangja", értem ez alatt a beszédstílust, gondolkodást, szóhasználatot, humort, értékrendet, stb. Miért? Mert különben nincs értelme.

A múlt nekem jobban tetszik, egyszerűen kényelmesebb. Megintcsak nem értem, hogy miért tudnám jobban beleélni magam ha jelen lenne.

Semmi esetre nem váltogatnám össze-vissza a dolgokat. Szedett-vedett a hatása, amatőr, kusza.

Mint már előttem is írták, minden jó tud lenni, ha jól csinálják.

Személyes kedvencem (jelenleg) mégis a korlátozott mindentudó E/3, múlt időben.

Szeretem, ha egyszerre több főszereplő is van, több (fő)szereplő fejébe láthatunk bele. E/1-ben problémás, hogy olyan jeleneteket nem nagyon lehet bemutatni, ahol a főszereplő nincs ott (persze megoldható, csak nehezebben), illetve hogy nagyon az egyetlen főszereplőre koncentrál (általában).

Íráskor az is nehézség lehet E/1-ben, ha az ember tőle nagyon eltérő személyiségű főszereplőt választ, hogy azt jól adja vissza (ez persze igaz az E/3-ra is, de talán kevésbé).

Általában tetszik, ha van egy narrátor, aki olyan dolgokat is el tud mesélni, amit mondjuk a szereplők nem tudnak. Tudom, ez mostanában nem olyan menő, én mégis szeretem, ha néha egyszerűen leírják, hogy mi van. Persze ezt is el lehet rontani rendesen, meg túlzásba is lehet vinni, meg narrátor nélkül is lehet gördülékeny a dolog, szóval ez is csak személyes ízlés, és mint már mondtam, más megoldást is tudok szeretni.

Bevallom, én jelen időben íródott könyvet még nem nagyon olvastam, úgyhogy az nekem kicsit furcsa lenne, de biztos meg lehet szokni.