Lehet ez a jele annak, hogy vissza kell térnem az íráshoz?

Mindig is az volt az álmom író legyek de évekig írói válságban szenvedtem. Úgy éreztem nincs semmi igazán, amit kiírnék magamból. Azt éreztem nagyon írni akarok valamiről, de nem jött semmi belőlem semmi, csak az üresség.

Nemrég szakítottunk a párommal. Majdnem egy hónapja. Még életemben nem éreztem ennyi mindent egyszerre. Düh, idegesség, összezavarodottság, nehéz a mellkasom. Mintha a fájdalom ráült volna az egész testemrre.

Szerettem őt, még mindig szeretem, de nem illettünk össze, csak romboljuk egymást. Rájöttem, hogy a szeretet nem elég, és még ha fejre is állok, ez a tény sajnos soha nem fog megváltozni. Szeretni valakit, akivel toxikusak vagytok egymásra, maga a pokol. Két sérült ember harca.

Mégis úgy gyászolom ezt a harcot, mintha a világot jelentette volna nekem. Sírögörcsök, dührohamok. Képtelen vagyok kikapcsolni az agyam. Cikáznak a gondolatok, az emlékképek, hiába is nem akarok érezni semmit. Csak agyalok és agyalok. Talán ő már nem is agyal ezen az egészen ennyit, én meg úgy érzem magam, hogy több ezer szót bírnék kiírni magamból egy történet formájában, hogy megmutassam mi van bennem. Hogy megértessem a világgal, mert sokszor úgy érzem máshogy nem értenek meg, de a történeteimen keresztül mindig megértettek.

Az jutott eszembe, mi van, ha így kellett lennie? Mi van, ha ez az egész részben azért történt, hogy vissza tudjak térni az íráshoz? Hogy ne szimplán valami romantikus, klisés, üres könyvet írjak, hanem valami mélyebbet? Valamit, ami nem szimplán egy szerelmi történet, hanem sokkal több annál. Ahol nem az számít, hogy összejönnek-e a végén, hanem, hogy mit tanít egy kapcsolat. Az, hogy hova vezet, ha két ember mérgezi egymást. Hogy hova vezet ha két sérült ember nem tudja egymást jól szeretni. A rossz kommunikáció, félreértések, egymás nem tisztelése. Hogy mi történik, amikor szint alatt választasz, ha az egyik fél még nem érett egy kapcsolatra.

Eszembe jutott egy történet, amit megírnék a kapcsolatomról mintázva, de tennék bele plusz szálakat is. Összesen 3 rosszul működő kapcsolatot mutatnék be, közülük a legtöbb szereplő önismereti problémával vagy az önszeretet hiányával is szenved.

Nem vagyok a szavak embere, és amikor szöveget kell írnom, mint most, nem tudom olyan jól kifejezni magam, mint egy teljes, történetre épülő könyvvel párbeszédekkel és leírásokkal.

Még nem kezdtem bele, csak hagytam magamban érni a gondolatát a könyvnek.

Azt mondják olyankor lehet igazán jót alkotni, amikor érzelmileg mélyen vagy.

Igaz ez? Lehet itt az idő, hogy visszatérjek? Ti hisztek abban, hogy az ilyen okkal történik?