A fantasy történetekben (regény) hogyan szokták a képességeket leírni?

Ilyenre gondolsz, hogy például:

John csettintett egyet az ujjaival, mire a kezéből áradó kékszínű energianyaláb leterítette támadóját.

"Amint a köpenyes alak belépett a sikátorba, Claire úgy érezte, mintha a levegő megfagyott volna körülötte. Szaporán lélegzett, a hirtelen jött hidegben felszálló lehelete apró füstgomolyként bontakozott ki előtte. Az alak a zsebébe nyúlt, és előrántott egy vékony, botszerű dolgot. Zöldes fény villant, amely egy pillanatra teljesen elvakította a lányt. A háta mögül keserves nyüszítést hallott, de a farkas tetemét már csak akkor pillanthatta meg, amikor a fényes hályog lehámlott a szeméről. Döbbenten meredt a mocsokban heverő dögre. Rettenetesen közel volt, ha az alak nem teríti le, a következő pillanatban már a hátulról a torkának ugrott volna. A gondolatra a gyomra émelyegni kezdett, rosszulléttel küszködve, zavarodottan nézett fel a titokzatos megmentőjére:

- Ki maga? - bukott ki belőle a kérdés."

Kis spontán rögtönzés, de azért talán kicsit szemléletesebb. (Legalábbis úgy sejtem valami ilyesmire gondoltál.)

Szia! Az én sztorim angol, most schnellben lefordítottam magyarra ezt a részt, de a választékosságáért, ilyen módon, nem vállalok felelősséget. :D

"Vettem egy mély levegőt, és éreztem, ahogy a jól ismert bizsergés felerősödött a tenyeremben. Elhajítottam a nehéz fegyvereket, és az energiám az ujjaim hegyébe fókuszáltam. Az ork pengék csupán centikre voltak tőlem, mikor kezeim az ég felé emeltem, és a fagyos energia elhagyta a testem. Kék fénye utat tört magának a támadókhoz, akik egy másodperccel később, megdermedtek. Mindannyian.

Végül, megkönnyebbültem sóhajtottam, és lehunytam a szemem. Az erőm működött. Most, pontosan egy percem volt, hogy tényleg megmentsem magam, vagy, ha nem sikerül, legalább tudjam, hogy mindent megpróbáltam.

Koncentráltam, még egyszer, utoljára, és igyekeztem összegyűjteni a megmaradt energiákat. Az lassan elhagyta a kezem, a karom, és a mellkasomban összpontosult. Mostanra világossá vált, hogy sokkal gyengébb voltam, mint bármikor ezelőtt, de mégis, egyre erősebben és erősebben próbáltam kihasználni a mágiám utolsó cseppjeit.

Lehet, hogy nemsoká meghalok, de istenemre mondom, egész biztos, hogy nem leszek senki vacsorája! Különösen nem az övék.

A bordáim között egyre nőtt a nyomás, és lassan, de biztosan, a levegőben kavargó atomnyi részecskékből, egy jégpáncél vette fel alakját, teljesen eltakarva engem a szörnyetegek elől. Az orkok kezdtek újból öntudatukra ébredni, és abban a pillanatban támadtak. Szemük elkerekedett, amint súlyos baltáikat egytől-egyig megállította a vékony fal.

Egy esélyem maradt. Tudtam, hogy a következő támadásom le fogja rombolni a pajzsom, tehát, ha nem pusztítja el a hordát, a játszma hamar véget ér.

A következő percben sokat segített volna egy kis nyugalom, belső béke, de ennek most még a gondolata is mosolyt csalt az arcomra. Az égre emeltem a tekintetem, és fojtott hangon, ismételni kezdtem a jól ismert frázisokat. Karjaimat szorosan a felsőtestem köré fontam, úgy éreztem, a nyomás már elviselhetetlen, és szét akarja feszíteni a csontjaimat. Jeges fuvallat emelte fel tincseimet, és tisztította meg bőröm a sötét vértől. Olyan fény áradt belőlem, akár a csillagokból a sötét égbolton.

Az erő szétáradt az egész testemben, és üvöltöttem, ahogy a pusztító téli vihar a pórusaimon át távozott, egy tömör gömböt formálva, millió kis jégszilánkra zúzta a pajzsom, és megsemmisített mindent, ami az útjába került."