Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Ha kitalálnék egy történetet,...

Ha kitalálnék egy történetet, ami nem tucat, viszont varázsvilága van, amit Rowling úgymond már meghódított, viszont újszerűnek lehetne mondani. (részetek lent)? 16/l

Figyelt kérdés

Nagy álmom, hogy író lehessek. Kicsi koromban, amikor utáltam olvasni, írni meg nem szerettem, a saját kis történeteimet, vagyis lényegében a történetet elejétől, vagy elejétől a végéig leírtam tömören, aztán a főbb karaktereket is megrajzoltam, a többit meg lejátszottam a fejemben.


Van egy történetem, amihez mindig, fokozatosan írok hozzá, mint például a szereplőket. Varázsvilágban játszódik, amit Rowling úgymond már meghódított. Véleményem szerint a történet jó, a fejemben elképzeltem, lejátszottam, ezt-azt javítottam. A probléma az, hogy még nem olyan jó a fogalmazásom, illetve a szókincsem. Nem rossz, hacsak a kortársaimhoz, vagy igazából az osztálytársaimhoz hasonlítom, akkor jó vagyok, viszont... Nincs meg úgymond az a szint, amit a történethez akarok. Ez most hülyén fog hangzani, de tudom mit akarok papírra, avagy a képernyőre vetni, tisztán látom is a fejemben, mégsem tudom úgy visszaadni, és úgy leírni, hogy azt megfelelőnek érezzem. Egyelőre csak írogatom az ötleteket, eddig összejött 30 oldal, és még sehol a vége. Szakközépben tanulok jelenleg, amit el is fogok végezni, szakközép után le fogom tenni az érettségit, azután pedig OKJ-ra megyek. Viszont én írással szeretnék foglalkozni. A fejemben lévő ötleteket és történeteket imádom, ahogy leírni is, és látni a fejemben az elképzelt jelenetet, ahogy azt is, amikor valaki egy történetemet olvassa, és tetszik neki. Viszont az írást nem lehet tanulni. Ahogy gondolom mindenki, én is szeretnék valamit elérni, és saját erőmből, és amire büszke vagyok, a fantáziámból szeretném ezt elérni. Elhatározással szerintetek lehetséges megvalósítanom, hogy jó, és ismert író legyek?



2018. máj. 5. 17:12
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
100%

Lehetséges, de az íráshoz türelem meg idő kell. Senki sem lesz fiatalon jó író. Rowling sem 16-20 évesen futott be.

Az igazán jó könyveket szerintem 30 felett írják, amikor már van elég tapasztalatuk és gyakorlatuk az írásban.

Szóval nem kell letörni, ha még nem megy szuperül.

2018. máj. 5. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
Olvass sokat.
2018. máj. 5. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
35%

"mégsem tudom úgy visszaadni, és úgy leírni, hogy azt megfelelőnek érezzem"


hmm, talán mert nem vagy tehetséges.



"Nagy álmom, hogy író lehessek."


igen, ez rengeteg tehetségtelen, de megfelelő önismerettel nem rendelkező ember nagy álma.



"Kicsi koromban, amikor utáltam olvasni, írni meg nem szerettem..."


a tehetséges, híres írókra az volt jellemző gyerekkorukban, hogy a könyv számukra menedék volt; megszállottan olvastak!


"Viszont az írást nem lehet tanulni."


dehogynem!


kell hozzá tehetség, ami valóban nem tanulható.


de van egy egzakt része is, amit bölcslszkarokon tanítanak a műfajismerettől kezdve a stilisztikán át a helyesírásig.


"Elhatározással szerintetek lehetséges megvalósítanom, hogy jó, és ismert író legyek?"


szerintem el vagy tévedve!


illetve nagy hatással van rád a HP-könyvek írója, aki jelenleg gazdagabb, mint az angol kiránynő.


valójában szerintem ezt irigyled tőle, meg ez a része tetszik neked, hogy hírnév, csillogás, saját kötet.


ez egyben azt is mutatja, mennyire nincs rálátásod a magyar könyvszakmára, meg a magyar írok helyzetére.


bocs, de nem hiszem, hogy OKJ-s végzettséggel, Rowlingot majmolva szupersztár magyar író lesz belőled.


itt most mindenki bátorít, de gondoljatok bele, ennek mennyi a reális esélye?


még ha erős gimibe járnál, egyetemre mennél, nyelveket beszélnél, hetente 2 vagy 3 könyvet elolvasnál, és rengeteget dolgoznál, csiszolnád a stílusod és valóban tehetséges lennél, akkor lenne esélyed.


én sokkal inkább azt érzem, hogy él egy irreális álomkép a fejedben, aminek köze nincs a valósághoz.

2018. máj. 5. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
38%
javítom: bölcsészkaron...
2018. máj. 5. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 A kérdező kommentje:

Már bocsi utolsó, de Rowlingot nem majmolom. Csak az első kötetét olvastam a HP-nek, ellenben minden filmet láttam, és bár a filmek annyira azért nem tetszettek, hogy 2 hónap múlva is akár unalmamban újranézzem, azt a világot akkor is egy ember készítette, egy ember fejéből pattant ki minden egyes apró részlet. A hírnév és a csillogás pedig taszít. Én azt szeretném, ha megfogná a könyvem az embereket, illetve ha ebből tudnék megélni. Pont letojom magasról, hogy Rowling gazdagabb mint a királynő. Sosem akartam milliomos lenni. Ezen kívül amíg egyik történetemet, konkrétan semmit nem olvastál tőlem, tehetségtelennek ne nevezz.

És igen, hosszú éveken keresztül nálam nagyobb olvasás utálót nem lehetett találni, a kötelezők általánosban pedig csak még inkább elvették a kedvemet, és ez még a mai napig így van. Egyetlen kötelezőt borzalmat sem olvastam el soha, ellenben egy 500 oldalas könyvet simán elolvasok 2 nap alatt, ha élvezem, és nem kötelezik, hogy ezt már pedig el KELL olvasni.


Ha adsz fölösleges pénz és időt, hogy hetente 2-3 könyvet elolvashassak, szívesen megtenném! Teljesen reális képen tényleg nincsen viszont engem csak az a része érdekel, hogy olyat tudjak írni, ami másnap is, és azután is megragadja az embereket. Sosem leszek bölcsész, sosem fogok több nyelvet beszélni, viszont amit biztosan tudok, és ezt szakemberek is alátámasztják nekem kiskorom óta, hogy fantáziám és képzelőerőm az van. Nem biztos, hogy író leszek, sőt, az esély rá a kicsinél is kevesebb. De! Az elhatározás tény, hogy nem minden, főleg ha valaki nem tud egyáltalán írni. Velem viszont nem ez a helyzet. Nem azt írtam, hogy teljesen béna vagyok, nem értek hozzá, csak azt, hogy nincs még meg az, amit szeretnék.

Egyébként van egy nő, aki válaszolva a kérdésemre, amit facen tettem fel neki, aki egy átkozottul jó könyvet írt, azt mondta, hogy 10 évig gyakorolta, közel 10 könyvet írt előtte, míg végül azt amit én is megvettem elkészült.


Az OKJ végzettséget pedig csak azért írtam oda, mint terv, mert az esélyeimről tudok, de ha esetleg sikerülne is igazi íróvá válnom, akkor is elvégzeném az OKJ-t, mert amellett, hogy el akarom azt végezni érettségi után, nagyrészt mert ezzel apám fájdalmát tudnám enyhíteni, másrészt sosem árt, ha a szoc. gondozó és ápoló mellett, ami valljuk be, rohadt nehéz, van még valamim, amit ha úgy nézünk, óvoda óta csinálok.


Az első kommentelőnek, és a privát válaszolóknak köszönöm, hogy írtak!

2018. máj. 6. 01:42
 6/30 anonim ***** válasza:

", illetve ha ebből tudnék megélni."


Akkor angolul kell írnod, s 1-2 évente új kötettel előállni.

2018. máj. 6. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
Az írás mesélés. Írj magadnak, majd alakul. De arra ne számíts hogy ebből megélsz. Ha mégis, az bónusz
2018. máj. 6. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
0%

"Sosem leszek bölcsész, sosem fogok több nyelvet beszélni..."


Oké, de akkor írói babérokra se pályázz. Mert mire föl?


Ki akarna olvasni egy műveletlen, nem kellően képzett embertől bármit is?


Te elhiszed, hogy ha nem tanulsz, nem képzed magad, képes lehetsz kiugró teljesítményre? Ne verd át ennyire saját magadat!



"viszont amit biztosan tudok, és ezt szakemberek is alátámasztják nekem kiskorom óta, hogy fantáziám és képzelőerőm az van."


Lehet fantáziád, sok embernek van, az még jelenti azt, hoggy művészi tehetséged is van megvalósítani.


"Nem biztos, hogy író leszek, sőt, az esély rá a kicsinél is kevesebb."


Ebben legalább egyetértünk!


Megjegyzem: hemzseg a helyesírási hibáktól, amiket írtál ide a fórumra. Talán a fényes írói karrieredet érdemes lenne azzal kezdeni, hogy megtanulsz helyesen írni. Szakmai minimum.


Erre mondom, sok az önjelölt írópalánta, de nem tudtok 10 sort úgy leírni, hogy ne legyen benne egyetlen hiba sem.


Önkritika - azt kéne gyakorolnod!

2018. máj. 6. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:

"Akkor angolul kell írnod, s 1-2 évente új kötettel előállni."


Itt van, más is leírja az őszintét!


Tanulj meg perfekt angolul! De előtte magyarul!

2018. máj. 6. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
45%

"Ha adsz fölösleges pénz és időt, hogy hetente 2-3 könyvet elolvashassak, szívesen megtenném!"


Szóval nem olvasol rendszeresen 2 vagy 3 könyvet hetente.


Szerintem havonta sem.


Akkor mit akarsz?


Minden valamirevaló író kihangsúlyozza, hogy íróvá válásuk azzal kezdődött, hogy szenvedélyes olvasók voltak.

Ne fogd a pénzre!


16 évesen nem egy vagyon beiratkozni egy könyvtárba, és kikölcsönözni a könyveket.


Én is úgy csinálom, és munka mellett, család mellett, tanulás mellett.

2018. máj. 6. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!