Hogyan írjak szép tájleírást a készülő fanficemhez?

A tehetség mindig jó kezdőlöket, de a szorgalom többet ér. Az írás pedig tanulható.

Ha tájleírás, akkor ajánlott klasszikus szépirodalmat olvasni, és közben gyakorolni. Érdemes kritikus szemmel olvasni: mi az, ami tisztán láttat, és el tudsz merengeni benne, és mi az ami már pátoszos, erőltetett, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen (ami nem feltétlenül az író hozzá nem értése, egyszerűen a mai ember viszonyulása más).

Ha egyszer publikálni is szeretnéd az írásodat, figyelembe kell venni, hogy a tájleírás ma már korántsem akkora jelentőségű, mint régen. A modern korban a média (képes könyv, újság, tévé, internet) annyi audiovizuális információt közöl, hogy az irodalomból kikopott a tájleírás, éppen csak annyira maradt meg, hogy néhány szóval elmagyarázza a környezetet, ahol a történet játszódik (hogy mégse üres térben mozogjanak a szereplők). Ma már minden potenciális olvasó tudja, hogyan képzeljen el egy nagyvárost, egy falut; tajgát, sivatagot, gleccsert, idegen bolygót – hacsak nem nagyon egyedi fantázia, ahol újra fontossá válik elbeszélni, milyen is az. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a tájleírást teljesen száműzni kellene. Egyrészt a kép-hang mellett van szag, íz, tapintás (akár metafizikai érzékek is), amelyet a film sem tud visszaadni, legfeljebb szimbólumok segítségével. Emellett érdekes lehet a tájleírást a szereplők bemutatásához felhasználni: milyennek látja a környezetet az egyik, milyennek a másik, mik a benyomásaik róla, egyáltalán ki mit vesz észre, és milyen sorrendben (mind lényeges információ lehet a karakterről). Vagyis kilépni a narrátor szerepéből. A környezet egy, de a szereplők absztrakciói mások, ezzel akár drámai helyzeteket is ki lehet fejezni (persze vigyázva, hogy ne konkrét összehasonlítása legyen ugyanazoknak a dolgoknak, mert az túl direkt).

Gyakorláshoz lehet írni klasszikus tájleírást is, fejleszti a fogalmazást. Az olvasás viszont elengedhetetlenül fontos a fejlődéshez.