Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Az ifjú író nagy munkája?

Az ifjú író nagy munkája?

Figyelt kérdés

Útban lefele a hegyről találkoztam egy medvével. Megakart támadni és adott egy pofont hatalmas mancsával. Ez egy nagy barna medve volt. Nem volt meg a jobb szeme. Gondoltam kipróbálom az új kardomat. Elkezdett fényleni a penge és belevágtam a medvébe egy nagyot. A medve szervei csak, úgy repkedtek szanaszét. A szíve éppen maradt, s gondoltam megsütöm. Mikor elindultam felvenni, hirtelen beájultam.

Mikor felébredtem egy szekéren voltam. 1 öreg paraszt és a lánya volt. Legaláb is ezt hittem. Azt hitték még eszméletlen vagyok, szóval a kiscsaj kielégítette szájjal az öreget. Felpattantam és ők észrevettek. Megkínáltak egy kis borral, amit elfogadtam. 2 üveg bor eléggé kiütött. A faluban keltem fel megint. Kimentem szétnézni. A falusiak kedvesen fogadtak, s vacsorával kínáltak. Vacsora közben szóba került, hogy ne maradjak sokáig, mivel a faluban éjjelente emberevő szörnyek szedik áldozataikat. Kis gondolkozás után mondtam az öregnek, hogy nyugodjanak meg, majd én elintézem a szörnyeket. Kimentem hugyozni az udvarra, mikor is egy lányt láttam meg. Ő is látott engem és a farkamat is. Kicsit elpirult. Mondtam neki, hogy semmi baj és felhúztam a sliccem. Odamentem beszélgetni hozzá. Elvonultunk az erdőbe, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Már vagy 1 órája beszéltünk. A neve Liana volt. A lánynak sötétlila vállig érő haja volt. Arca aranyos volt. Szép lila szemei voltak. Karcsú testalkata volt. Hirtelen hangokat hallotunk az erdőből. Én azthittem, hogy valami vaddisznó vagy ilyesmi volt, de lány nagyon nyugtalan lett.

Megjelent előttünk a szörnyeteg. Egészen embernek nézett ki, de hátából valami fegyvernek tűnő izé állt ki. Én csak harmadik kéznek nvezetem el. Megtámadott, de én kitértem. A lányt is megtámadta, de kiderült, hogy a lánynak is van ilyen része. Elkezdtek harcolni. Nagyon nagy csata volt. Tisztavér volt minden. A szörnyeteg átszúra Lia tüdejét és letépte a bal karját. Ezt már nem nézhettem tétlenül. Megtámadtam a szörnyet olyan gyorsan, hogy még a kardom erejét se volt időm előhívni. A bőre olyan kemény volt, hogy nem bírtam seholsem megvágni. Közben én is kaptam tőle csapásokat. Elakartam csalni Lia közeléből. Futottam az erdőn keresztül, ahol találtam egy borosüveget, amit beleszúrtam a szemébe. Erre csak még idegesebb lett. Amugy ő is lány volt. Egy szurdokban sikerült beérni engem.

Azthittem, hogy megfogok halni, de ekkor a szurdok tetejéről sziklazápor zuhant a szörnyre. Szerencsére engem nem talált el közvetlen csak a lábamra esett egy közepes szikla. A szurdok tetején egy alakot megpillantottam. Gondolom ő segített nekem vagy csak a szörnytől akart megszabadulni. Nem volt időm ezen gondolkodni, mert visszakellett sietnem Liához. Nagyon szarul nézett ki. Rengeteg seb volt rajta és nagyon vérzett. A bal karját is alih bírta regenerálni. Megkérdeztem, hogy segíthetek rajta. Azt mondta, hogy nekik csak az emberhús és a vörösbor fogyasztható táplálékként és ennie kellene, hogy ezt a sebet túlélje. Nem volt mitt tenni. Mondtam, hogy harapjon ki belőlem egy darabot. Ezt persze nem akarta elfogadni, de erősködtem. Kiharapott egy darabot a bal vállamból. A kardom miatt úgyis befog nőni. Mikor rendbe jött, elvitt engem a rejtekhelyükre. Egy kis borozó volt a falu közepétől kocsit délre. A kocsma neve Fateknő volt. Itt megismerkedtem a többiekkel. Az öreg kocsmáros, azaz a szervezetük vezetője elmesélte, hogy kik és mik ők. Hogy az ő bandájuk próbál beilleszkedni az emberek közé, ezért csak a hullákat szokták begyűjteni és megenni.

Mesélt róla, hogy van egy ellenséges szervezet amit az öreg lánya vezet, s megakarja semmisíteni őket. Aztán még vannak a szörnyvadászok is akiknek különleges fegyvereik vannak. 30 napon belül nagy ütközet lesz mondta az öreg. Ekkor egy nagyon fa sza kis ötlet fogalmazódott meg bennem. Ezeknek egy cél kell. Ami összehozza őket. A tervem értelmében elmegyek megölni a másik banda főnökét és magam mellé fogom állítani őket a Fateknővel együtt. Ők lesznek az elitkatonáim a Démonúr ellen. Az elkövetkezendő 2 hetet Liával és a többiekkel töltöttem. Az öreg Moe azaz a kocsmáros meg is dolgozatott felszolgálóként kezdtem őket családomnak érezni. Liával kicsit közelebbi kapcsolatba is kerültem. Elmesélte, hogy a bátyja ott van a másik bandába és nem akarja, hogy meghaljon. Eltelt a 2 hét és én elindultam a másik bandához. 2 nap múlva oda is értem. Már vártak. Mondtam, hogy vezessenek el a főnökükhöz. A főnük egy kb 148cm-es csak volt. Egész testét fásli borította, és csak sötétzöld szeme látszódott ki. Egész formás kicsit átlag alatti mell mérete volt, de határozottan nem volt loli. Elmeséltem neki a terveimet. Ő összeesett a nagy nevetésben. Gondoltam, hogy akkor itt nem lesz kulturált lerendezés, szóval elővettem a kardom, de most az erejével együtt. Szép sárgán világított. A lány emberei megakart támadni, de ő visszaparancsolta őket. Lekerült róla a fásli. Olyan jól nézett ki, hogy kicsit sajnáltam megölni. Mondjuk ez gyorsan tovaszállt, mikor felvette az eredeti alakját. Legalább 3,6 méter volt. Elindult a küzdelem. Majdnem egy egész napig harcoltunk. Csapások tízezrei csattantak el. Az ő harmadik keze eszméletlen erős és nagy volt, de ezzel egyetemben gyönyörü is. Sikerült felfágnia a hasam, de a kardom gyógyító ereje megmentett, elkor volt egy esélyem bevinni egy találatot, amivel átszúrtam a szívét. Láthatóan mem igazán hatotta meg. Utolsó powerup segítségével felkészültem az utolsó támadásra. A szörny megpróbálta kivédeni, de a szentkardom ereje ellen esélye sem volt. A bandája többi tagja nagyot nézett. Nem akarták elhinni. Mikor a kezdeti sokkból feleszméltek térdet hajtottak előttem, mint új királyuk előtt. Ekkor hirtelen megjelent egy hírnök, aki láthatóan Lia bátyja volt, s azt mondta, hogy a Szörnyirtó brigád megtámadta a Fateknőt.

A vér megfagyott az ereimben, az arcom elsápadt. Összeszedtem az új seregemet és erőltetett menetben elindultunk vissza a faluba. 15 óra menetelés után megálltunk kicsit pihenni. Az egy főparancsnokom Gai hozott nekem egy őzet, amit gyorsan megsütöttünk és megettem. Ők elkaptak pár arra járó kereskedő karavánt. Mindenki jóllakott ledőltem aludni pár órát. Reggel ismét elindultunk. A hegyekből már látni lehetett a falut, vagyis ami maradt belőle. A Fateknő lakóinak sikerült rendezni soraikat és biztonságos távolba húzódnia, de az csak a főnökük Moe önfeláldozásával sikerült. Egyedül állt ki az ellenség elit osztagával. Felvette a valódi alakját, noha nem volt olyan hatalmas, mint a gyereke, akkor sem volt oka szégyenkeznie. Az ellenség teljes erejével támadta, de az elején úgy tűnt, hogy hiába. Az előörsöt teljesen lemészárolta. Ekkor megjelentek a veteránok, akik az ő levadászására tették fel életüket. Ezek ellen már védekezőre kellet vennie. Folyamatosan vagdosták a végtagjait, de szerencsére gyorsan visszanőttek. Az ellenség is súlyos sérüléseket szerzett. 2-őt sikerült leszednie és a vezér több bordájai is eltört. Már csak ő és az elég lányos megjelenésű kaszás beosztottja maradt. Láthatóan nem sok kellett volna a kiütésükhöz, viszont az utolsó pillanatban megjelent a legerősebb vadász AK, ismertebb nevén Arima Kousei. Ő ellene már szegény Moe nem tudott mit tenni. Lassan összerogyott és meghalt. Szemeimbe könny szökött. Önfeláldozásával megmentette a barátait. Nem hagyhattam, hogy áldozata hiába való legyen. Felkészültem a legerősebb technikámra a KIN SURASSHU-ra. Ezzel a csapással elpusztíttotam az egész szörnyvadász brigádot. A csata után megpillantottam, ahogy hordágyon hozzák a sebesült Lianná-t. Gyorsan odarohantam. Látszott rajta, hogy halálos sebet kapott és az sem segít, ha eszik belőlem. Megfogtam a kezét és mondtam, hogy nem lesz semmi baj. Elküldtem a többieket, hogy kettesben maradjunk. Még kicsit beszélgettünk. Mintha az a pár perc óráknak tűnt volna. Utoljára még megcsókoltam, majd lehunyta a szemét, s nem nyitotta ki többé. Másnap eltemettünk a halottakat. Sírjuk a hegyoldalban volt. Sírjunk a híres spártai sírfelirat állt:"Megtettük amit megkövetelt a haza". Lianna sírjára tettem egy szál lila rózsát is. Pár nap pihenés után összehívtam a "szörnyeket" és beszédet tartottam. Megígértem neki, hogy megfogom oldani a problémájukat, ha követnek és segítenek felszabadítani Aincardot. Mindenki szívére tette a kezét és hűséget esküdött nekem. 1 hét múlva elindultunk vissza a társaimhoz.



2019. jan. 16. 18:19
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Bocsesz, de ez olyan tagolatlan hogy ránézésre kifolyik a szemem tőle... nem hogy elolvassam.
2019. jan. 16. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Amint meglátták szemeim a loli szót, máris tudtam ki e sorok írója.

Sajnos a történet pusztító és a fogalmazás pocsék de látok némi fejlődést.

2019. jan. 16. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Jesszus, beleolvastam. Ez még a wattpadon is ócska lenne.
2019. jan. 16. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Lassan igazi híresség leszek itt gyakorin.
2019. jan. 16. 20:12

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!