Kezdőoldal » Szórakozás » Tévék, tévéműsorok » Csak szerintem nem lett rossz...

Csak szerintem nem lett rossz a Dexter befejezése?

Figyelt kérdés

Amikor elkezdtem folyamatosan azt hallgattam, hogy a vége már mennyire vontatott volt, mennyire borzasztó bénán, nevetségesen fejezték be, kiborító stb., sőt még olyanokat is hallottam, hogy az utolsó néhány évad már tényleg full lapos, vontatott... Amikor néztem ezért a 3. évad elején egy pár hónapra abba is hagytam (sok más tennivalóm volt és ez egy viszonylag unalmas időszak volt, gondoltam akkor innentől már úgyis sz*r lesz, nincs kedvem vesződni a sokszor közel 1 órás részekkel). Aztán most újra kezdtem, de már a 3. évad is nagyon tetszett, és utána egyre jobban beszippnatott, tök hamar a végére is értem, de folyamatosan fel voltam rá készülve, hogy na, majd innen lehet gyengébb lesz... de nem. Kezdeném azzal, hogy a 6. évad végén is egy érdekes fordulatot vett a sorozat azzal, hogy ugye kiderült Deb számára Dex ténykedése, így a 7. évad megint egy új, érdekes irányt vett Dexter személye szempontjából és ezt eddig minden évadnál éreztem. Persze voltak h*lyeségek már ebbe az évadba, helyenként összecsapott volt, de teljesen hatásos volt az összkép. A 8.-nál már féltem, hogy végig gyenge lesz, ehhez képest szintén elég jó évad volt, megint egy teljesen más irányt vett Dex karaktere, kapcsolatai, érezlmi élete, itt már nem is igazán a gyilkolásról volt szó, nem is tudom hány embert ölt meg egyáltalán ebbe az évadba, de sokkal kevesebbet. Aztán az utolsó egy-két epizód is eljött, tényleg ezek után felkészültem mindenre, ilyen h*lyeségekre is, hogy majd biztos Deb öli meg Dextert, ha már lúd akkor legyen kövér alapon, mert tönkretette az életét és nem tud ezzel már megbékélni (el is képzeltem ahogy odakötözi a saját módszerével :D), vagy azokon is törtem a fejem, hogy ilyen idióta módon, majd a rendőrbíró, vagy Evelyn porontya, vagy akárki megöli, letartóztatja, rajta kapja, és akkor ilyen lényegtelen marginális dolgokon elbukik a Dexter karaktere fél lépcsővel a cél előtt. De nem! Szerintem az utolsó rész, meglepődtök de kifejezetten még jól is sikerült, tényleg! Ami engem idegesített, az-az utolsó előtti rész vége volt, de viszont ez, hogy ilyen valószerútlen véletlen egybeeséseken csúsznak el a dolgok VÉGIG jelen volt a sorozatban, az istenített 4. évad végén lévő katarzishoz vezető út is ugyanilyen baromságokkal volt kövezve, azért, hogy legyen egy letargikus, letaglozó végkifejlet. Ezt rónám fel az egész sorozat során az írók hibájának, hogy néha lehetnének kicsit kreatívabbak, oké, az élet képes nagyot alkotni, kis figyelmetlenségek, egybeesések nagy zűrt tudnak kelteni, de nem ennyiszer! Folyamatosan ezekhez a h*lyeségekhez nyúlnak, hogy elérjék a céljukat, ez az egyetlen idegesítő a sorozatban, és most amikor néztem az utolsó epizódokat, egyedül az utolsó előtti vége nem tetszett. Ez az utolsó epizód kimondottan jól lett kihozva, tényleg nem a kis h*lye dolgok okozták a végkifejletet, hanem végigvittek egy konzekvens, érzelmileg betljesedett zárást, pedig féltem a Elway-ék magánakciójába is, de tök korrektül Hannaék elérték a céljukat, féltem az Oliver szálát is, de nem, teljesen jól lett kihozva, hogy Batista elkapta, majd Dex megbosszúlta, és zseniálisan kijött, így, hogy ő neki már milyen volt ez az utolsó (?) ölése Oliverrel, mik vezérelték, mik voltak a dinamikák. Jól is zárták le az Oliver-es szálat, ez tök jól jött ki. Debra halála sztem azért lett jó, mert így ténylegesen felemésztette a szörnyeteg, ami Dexterben lakozik, mivel eddig is eléggé megbélyegezte az életét, hiába mondta a végén Deb, hogy nincs így, de ezeken túllendülni, vagy ezekből a sztorikból épen kijönni nem igazán lehet. Így az eddigi lelki sérülései, fizikai formát öltöttek, Debet élete végéig kellett volna ápolni, mert egy emberi roncs lett volna, Dexter megnyomorította, ahogyan eddig is tette, mert ez nem volt normális amit vele csinált, és ez végül is egy happy-end is lehet, hogy felismerte és így következetes a karakterével. Dexter ezt a sorsot nem szerette volna neki, így egy méltóságteljesebb halált választott neki. Tulajdonképpen itt Deb volt végig a szenvedő alany, kicsit olyan pozíciót töltött be, mint a BB-ben Jesse, persze megszívja mindenki, de Deb az aki totálisan kikészül az átéltektől, mint az érző, értő emberi lény megtestesítője. Itt egyedül az fáj megint az embernek, hogy ilyen lényegtelen kis mozzanaton jutott Deb ide, nem valami tényleg odaillő kulcsmomentumon - itt pont Dexter először volt nem az-az elvetemült pszichopata, és tényleg ebből issza meg Dex, mert az a h*lye nyomozó követte (amit ebbe a sorozatba soha senki nem vesz észre? xD - Hannan kívül, aki a reptéren kiszúrta Elwayt). Annyi tűzhelyzetben volt Dexter miatt, sokkal szimbólikusabb lett volna, ha ténylg valami ilyet nem tud épen megúszni, nem ez a h*lye fél momentum vágja el. Azt is rengetegen síratták, hogy volt az a kemény 1 perces jelenet a végén, ahol bemutatják Dex sorsát, és az mennyire befolyásolta... hát sztem egyáltalán nem. Ne egy ilyen egy perces, szinte pluszjeleneten vesszünk már össze... és szerintem lényegtelen h meghalt vagy nem, nem vallana a jellemére az öngyilkosság, az mindig kicsit a megfutamodás, a gyengeség - a pszichopata pont nem ez. Abba is bele lehetne kötni, viszont abba is lehetne jó dolgokat látni, hogy nem bírta elviselni Deb halálát, nem tudna már tükörbe nézni, így hogy elkezdett emberien érezni, végképp nem bírja ezt a terhet, vagy, hogy racionálisan eldöntötte, hogy magát is ugyanúgy ki kell nyírnia, mint minden más gyilkost, nélküle, jobb a világ, viszont ebbe is bele lehet látni okos megfontolásokat, nekem ez jobban tetszett, sztem jó(jobb) jelenet volt. Azt sajnálom abba, hogy nem lett folytatva, hogy tovább lehetne boncolgatni érzésem szerint a karakterét, a Hannával való kapcsolata, az argentín életük, a megöregedése, a fia felnövése, esetleg további család, a mentorált ötlete is remek volt, azt is ki lehetett volna jobban bontani, de hangsúlyozom, szerintem így is jól le lett zárva és kerek egész, logikus lett a történet, egy pszichopata, az élet bármely területén még az ilyen szabályozott fajtából is, nem az a megöregedő típus, valahol úgy is megbukik egy idő után. Most így végiggondolva még a Dexnek pont ezen fejlődésének a fényében zárták le rosszul a sorozatot, mert feldobták a labdát, hogy Olivert már nem úgy ölte meg, és elsődleges vágya lehet a család lesz, és akár nem lesz szüksége a gyilkolásra, aztán pont azért nem ment Hannahékkal, mert meg akarja őket óvni. De ha már ilyen, akkor mitől, felmerülhet... és, hogy akkor ebbe a záróképsorba, hogy folytatódik az ő sorsa, valaha még akar e életjelet adni magáról (lehet azért sem ölte meg magát), bírja-e itt a pszichopata énje eluralkodása nélkül, öldököl-e egyáltalán stb. De még ez se problémás szerintem, mert így azt sugallja, hogy ha neki a szeretteiről van szó, már nem esetlegesen teszi a dolgokat, biztosra akart menni, hogy nem sodorja őket veszélybe a saját egója miatt. Esetleg egy folytatás kiálltana, hogy miként kűzd meg ezzel az énjével, hogy valaha még hozzátudjon rakni a fia életéhez, és láthassa őt, miként kűzd meg a Deb halála utáni bűntudattal, és mondjuk az évad végén eljutna oda, hogy tényleg elmegy Hannahékhoz, megmagyarázza, hogy miért tette, tisztázza a helyetét, majd vége esetleg még egy-két évad, amikor már a fia is kicsit belép a képbe.


Esetleg még az engem kicsit érdekelne, hogy a mellékszereplőknek ez, hogy zárul, Quinnek, aki még azért kűzdött volna Debért, vagy Batistanak. És, hogy végülis mit mondanak nekik Debről, hogy zárják le a Deb ügyet (Dexter végzett vele, vagy elkavarodott - engem ez kicsit foglalkoztatna, úgy érzem ez nem lett lezárva, hogy a Miami többi idevágó lakosának majd hogy megy tovább az élete ezek után, ja és Harrsionnak mi lesz előadva.)


2016. dec. 31. 16:52
 1/2 A kérdező kommentje:

Ja, és szerintem az agyonistenített Breaking Bad finálénál nem is sokkal rosszabb ez a finálé, hogy ha csak magát a finálét nézzük, nem azt, hogy milyen pontokon jutottunk idáig, mert akkor a Breaking Bad gondosabban, aprólékosabban lett felépítve, nyílván. De ez is ugyanúgy érzelemgazdag, szép lezárás volt. Ja, és számomra a 4. évad végi katarzisnál se sokkal gyengébb, elég jól le lett zárva ez az évad, igazából a 4, 7, 8 lettek a legkatartikusabb évadzárók, talán még a 2 (nem azt mondom, hogy ezek a legjobb évadok, csak az évadzárók katartikussága, letaglózása). Talán a 4. a legerősebb, de a 8 lehet a fő kihívója e tekintetben. Ebből is látszik, hogy semmivel sem gyengébbek az újabb, utcsó évadok.


* és tényleg ebből issza meg Dex, mert az a h*lye nyomozó követte


javítok: Deb issza meg a levét, nem Dexter.

2016. dec. 31. 17:09
 2/2 A kérdező kommentje:
Nem mondom, hogy semmivel sem gyengébbek az új évadok, rosszul fogalmaztam, ink. hogy nem hoznak szégyent a sorozatra, nem zuhan le hatalmasat a mélybe a színvonal. Nem tudom melyik a kedvenc évadom, nekem inkább momentumok voltak mindig, amik nagyon elvarázsoltak, a 7-8 talán tényleg kicsit gyengébb évadok voltak, nekem egyébként nagyon tetszett amikor Rita még jelen volt, a 3.-4. évad szerintem nagyszerű volt... nem tudom. Kicsit lettek max. gyengébbek ezek az évadok, de számomra elég konzekvens volt a színvonal, már csak azért is, mert az íróknak ezek a negatív ismertetőjegyei végig rányomták a bélyegét a sorozatra... Mondjuk én a végén már azt is sajnáltam, hogy már annyira meghalt mindenki, hogy lassan üres volt a vászon, azért Laguertaval, Doakessal, Ritával kicsit teljesebb volt a stáb, mert főleg ilyen Jaime, Harrison, de még Quinn, Masuka is kis túlzással sokszor csak díszletek.
2016. dec. 31. 17:15

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!