Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ilyenkor most mi van?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyenkor most mi van?

Figyelt kérdés

Lehet hosszú lesz bocsi.

Na, hát egy srácról van szó..

Nekem tavaly óta tetszik, ebben az évben pedig kezdtünk közelebb kerülni egymáshoz. Már a legelején látszott rajta hogy bejövök neki. Közeledett is, mintha ismerkedni akart volna és át is ment az egész abba hogy már tök ismerkedésflash volt. Rám is írt, azt megemlítette a barátnőjét.. Off😅😅🤦‍♀️

Pedig én már úgy vettem hogy alakulgat a helyzet azt közbe barátnője van. Ez nagyon elrontotta a kedvem. De ugyanúgy viselkedett velem ahogy előtte, már az ölelésig is eljutottunk. Folyton azt nézte mit csinálok hol vagyok (egy ilyen infós foglalkozáson), kereste a társaságom, mindig közel volt hozzám.

De ez megszűnt egyik napról a másikra, amikor kiszívott nyakkal jött suliba, szóval fuu. Gondolom a barátnőjével erősebbre fűzték a kapcsolatot vagy ilyesmi.

Aztán azóta még csak nem is köszönünk, észre sem vesz. Ez egyébként rosszul tud esni de hát már nem érdekel igazából ő maga sem, csak arra vagyok kíváncsi szerintetek ilyenkor vele mi lehet.

Viszont az egyik osztálytársamnak meg mindig köszön, akivel a foglalkozásra jártam. Meg beszélgetnek is kicsit, az osztálytársam aki a barátnőm is, azt mondja csak barátok, meg nem is kellenének egymásnak. De ő is furcsállja azt hogy neki köszön a srác nekem meg pont nem.

De ez tuti azért van mert furcsán érzi magát biztos a fiú, hogy velem mik voltak és már semmi. És kellemetlen lenne hogyha köszönnénk mikor már semmi nem olyan lenne mint azelőtt. Az osztálytársammal meg laza az egész, tényleg csak barátok vagy még annyi se, kb stabil köszönőviszony.

Aztán most a napokba mintha nyitottabb lenne egy picit rám. Észrevesz meg minden csak nem mutatja ki. Egyik osztálytársnőm mondta a folyosón a szünetbe, mikor eljött szembe az a fiú, hogy engem nézett. De amúgy nem érdekelt.

És most már megint kezdi megnézni a napom, eddig ezt sem tette, tudomást se vett rólam. És tudom hogy miért. De ez gáz ránézve. Ezt ő is tudja biztos.

Amúgy, a fiú csak 15 éves😅(hiába többnek néz ki). Én meg 17 vagyok. Erre is gondoltam, hogy egy 15 éves nem lehet anmyira érett hogy egyáltalán tudja mit akar.



2019. dec. 2. 09:07
 1/3 anonim válasza:
Na szóval, igazából nem nagyon értek az ilyen párkapcsolatokhoz. Deee szerintem ha érezted hogy közeledik feléd meg ilyesmi úgy hogy van barátnője szerintem engedd el. Mivel lehet hogyha te is összejönnél vele a jövőben, akkor lehetne egy másik xy lány akivel azt csinálná mint most veled........
2019. dec. 2. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Engedd el. Az a srác aki teszi a szépet miközben barátnője van megbízhatatlan. Egyszer így viselkedik egyszer úgy, ha nem érdekel valóban téged ahogyan mondtad is, akkor meg hagyd a francba. Szerintem maga sem tudja eldönteni mit akar.
2019. dec. 2. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:
Én megduglak szívesen, ha magányos vagy.
2019. dec. 4. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!