Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan tudnék nyitni egy...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnék nyitni egy látszólag nagyon zárkózott, másoktól elszigetelődött fiú felé?

Figyelt kérdés
Már negyedik éve vagyok gimnazista és őszintén szólva, már kilencedikesként felfigyeltem egy egyel feljebbi évfolyamba járó fiúra. Emlékszem, mikor először megláttam, már akkor is hihetetlenül magával ragadott az egész lénye, annak ellenére, hogy nem tudtam rólam semmit, sőt konkrétan még most sem tudok mást, csak a nevét. Az évek során próbáltam elterelni a figyelmemet róla, némiképpen sikerült is, de most pár hónapja megint elkezdett iszonyatosan érdekelni és azóta szinte csak ő jár a fejemben. Talán ez annak is betudható, hogy ő már végzős, ami azt jelenti, hogy alig fogom már látni... Még életemben nem beszéltem vele egy szót sem, mégis, ha meglátom, akár csak egy pillanatra is, égni kezd a gyomrom, lever a víz, az agyamat elöntik a róla alkotott gondolatok. Nem is értem, hogy tud belőlem ilyesmit kiváltani valaki, aki tulajdonképpen egy vadidegen a számomra. Mindig eszembe jut, hogy talán csak egy idealizált képbe vagyok szerelmes, egy nem létező személyiségbe. Ki tudja, lehet, hogy egyáltalán nem kedves, bunkó vagy akármilyen, bár ránézésre egyáltalán nem úgy tűnik. Mégis, úgy érzem meg akarom ismerni, szörnyen kíváncsi vagyok rá... Én ilyet elég ritkán jelentek ki, mert alapvetően szeretek egyedül lenni, olyan kis magamnak való vagyok. Egyébként a srácról azt érdemes tudni, hogy eddig akárhányszor láttam, mindig egyedül volt. Szerintem sosem láttam senkihez beszélni, bár tény, hogy minden lépését nyilván nem követhettem nyomon, az órákon nem lehettem szemtanúja a viselkedésének. A kisugárzása arról árulkodik, hogy önbizalomhiányos. Megfigyeltem a testartását, soha nem megy egyenes háttal, mindig kicsit előre hajol, folyton maga elé bámul vagy valamilyen pontra, de kerüli a másokkal való szemkontaktust. Ma reggel pont láttam mikor sétált a suli felé, most is olyan szomorúnak tűnt... Valószínűleg nem szeret ide járni vagy nem szereti a közösséget, egyedül és kirekesztetten érezheti magát. Én nagyon is átérzem ezt a dolgot és tudok azonosulni a helyzetével, mert nekem sincs egy barátom sem a suliban és azon kívül sincs. Rengeteget agyalok azon, hogy ő egyáltalán igényelne-e bármiféle társaságot vagy ő így érzi jól magát egymagában. Sajnos ismerem magamat és úgy érzem bármennyire is kedvező lenne az alkalom arra, hogy kezdeményezzek nála, nem merném megtenni. Túlságosan félek, hogy hatalmasat égnék előtte, esetleg egyáltalán nem olyan, mint képzelem és annak óriási csalódás lenne a vége... De egyszerűen nem bírom őt kiverni a fejemből, ráadásul tudom, hogy mindjárt itt a ballagás és utána valószínűleg soha többé nem látom. Szerintetek nagyon bolond vagyok? Ne csináljak semmit, aztán majdcsak elfelejtem, ha jövőre már nem fogom látni?

2019. ápr. 12. 21:02
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Ohh,ugyan miért lennél bolond? Valóban most valószínűleg csaj az idealizált képbe vagy "szerelmes",de mit árthatna egy kicsit jobban megismerni vagy legalább megpróbálni. Ha meg többnyire egyedül van akkor pláne. Éppen az,hogy jövőre nem lesz ott motiváljon,hiszen ha végzős,akkor már csak pár hete van a suliból. Legrosszabb esetben is beszélsz vele és csak pár napot kell kínosan átélned(ha nem jön össze). Próbáld meg az összes lehetőséget átlátni,hogy hogyan tudnád megközelíteni. Megy-e mondjuk valahova ahova te (pl. bolt vagy ebédlő vagy netalántán egy pad valahol) vagy van-e olyan hely,ahol nem lenne feltűnő/furcsa megszólítani. Szerintem suli után kéne próbálkoznod,hogy esetleg mások ne gátoljanak/vonják el a figyelmed.
2019. ápr. 12. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Én is a suli utáni megszólításon gondolkodtam, mint talán az egyetlen lehetséges opció, de egyszerűen nem tudom elképzelni a szituációt... Mit lehet ilyenkor mondani valakinek? "Szia! Merre mész haza?" "Mit csinálsz ma délután?" Ezeket így elsőre én elég tolakodásnak érzem, de jobbat nem hiszem, hogy ki tudnék találni.
2019. ápr. 12. 22:34
 3/11 anonim válasza:

Legyél közvetlen, szerintem abból semmi baj nem lehet, de tényleg ne ilyen kérdésekkel kezdj...

Kérdezd azt ami tényleg érdekel, mondjuk valami ruhadarabra kérdezz rá, Szia! Láttam ma a cipőd/ pulcsid/ valamid. Meg tudod mondani honnan van? Hasonlót szeretnék venni valakinek... ( azért ne mondj túl nagy baromságot mert ha összekavarodsz az gáz lesz:) )

Lehet furcsa lesz szóval tartani folyamatosan és kicsit kellemetlen is, de ha tényleg nem szokott beszélgetni senkivel sem akkor lehet még örülni is fog annak hogy beszél vele valaki

2019. ápr. 13. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm az ötleteket, majd meglátom mi sül ki belőle! :D
2019. ápr. 13. 11:01
 5/11 anonim ***** válasza:

Már hogy lennél bolond :D

Egyébként én azt gondolom, hogy jobb csalódni, mint megbánni. Ha csalódsz, akkor könnyebben elfelejted és adhatsz másnak lehetőséget, hogy a partnered lehessen, de ha még a távozása után is csak vágyakozol utána, azzal észre sem veszed, de minden jelentkezőt eltaszítasz magadtól és társ nélkül maradsz. Azt javaslom, hogy beszélj vele. Szerintem úgy kellene letámadni, hogy leszólítod, bemutatkozol, majd mondod, hogy úgy hallottad, hogy jó arc (ha visszakérdez, hogy honnan hallottad, akkor csak tereld a témát)és te ilyen ismerősöknek jelenleg híján vagy, úgy hogy ha van kedve ismerkedni, akkor elmehetnétek suli után valahova, vagy legalább azt érd el, hogy nap végén írjon.

Remélem mondtam valami hasznosat, hajrá!

2019. ápr. 13. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
#5-ös köszönöm a tanácsodat! Valahogy majd összeszedem magam még a ballagásig. :D
2019. ápr. 13. 17:12
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Valóban szedd össze magad. Boccaccio azt mondta, és ez az élet minden területére igaz; "jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettük meg".
2019. ápr. 13. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
#7: Nagy igazság! Úgy érzem képes leszek rá így, hogy ha nagyon rosszul alakul is, hamarosan már nem fogom látni.
2019. ápr. 13. 19:58
 9/11 anonim ***** válasza:
Na mi tortent?:)
2019. máj. 2. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
#9: Tudom, kicsit gáz, de csak ma mertem bejelölni a fiút. Még nem igazolt vissza, de van egy olyan érzésem, hogy nem is fog, mivel nem ismer.
2019. máj. 2. 18:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!