Szakítsak, vagy ne? Bővebben lent. Kicsit hosszú.

Az egész úgy indult hogy egy jó ideje sok vita volt köztünk. Több mint kéne. nagyon szeret focizni. Afféle szenvedélye, ahogy ő mondta. És ezzel nem volt semmi bajom. Örülök ha van hobbija. De sokszor volt olyan hogy megbeszéltük hogy találkozunk és lemondta mert vagy ment focizni vagy meccset nézni a tévében. Tehát akármikor választania kellett mindig a focit választotta helyettem. És nem csak ennyi volt. Sokszor bántott meg és mondott olyan dolgokat amikkel megsértett. 10 hónapig voltunk együtt. Az fájt a legjobban hogy az elején olyan édes, törődő, kedves és figyelmes volt. De ahogy teltek a hónapok nem ismertem rá. Teljesen megváltozott. Egy idő után abban sem voltam biztos hogy szeret. Mindig megígérte hogy megváltozik, tartotta magát ehhez vagy másfél hétig, azután előről kezdődőtt az egész. Tegnap szakítottam vele. Azt mondta boldog volt azelőtti nap mert volt egy kis szabadsága nélkülem. Úgy csinált, mintha annyira ráakaszkodtam volna. És ezért szakítottam vele. Hogy legyen szabadsága. És még szokott írni, meg mondja hogy szeret. Nem tudom minek ha tudja jól hogy vége van. Tegnap azt mondta hogy nem akarja még megbeszélni mert tud nyugodtan focizni. Tehát még csak nem is tűnik úgy hogy bánja. Azt mondta legyen ez most egy szünet csak. És a legszarabb hogy az összes bántása ellenére képes lennék megbocsátani neki. Mert szeretem. És ma is haverokkal lóg. Egyáltalán nem tűnik úgy mintha bánná. De hiányzik. Borzasztóan. És azt hiszem félek a magánytól. De ha arra gondolok hogy hogy viselkedett velem, és tudom hogy nem fog változni afelé hajlok hogy nem lenne értelme miért kibékülnünk. Csak azután eszembe jut hogy szeretem és ez elnyom mindent. És olyan sok emlékünk van... Próbálok arra gondolni hogy ha most megbocsátok neki nem lesz jobb később. Nem fog változni. És megint ilyen szituba kerülünk. És megint szakítás lesz. És és nem akarom másodjára is átélni ezt. Igazából az jó volt benne hogy nem voltak ilyen ivó cimborái meg nem beszélt lányokkal. Egyszerűen csak a focinak és. És gyakran hanyagol és elhidegült tőlem. És nem ez az eslő alakalom hogy szakítás szélén állunk. De mind a két alkalommal megbocsátottam neki, mert megígérte hogy változik. Nyilván nem tette meg. Ezért nem akarom folytatni. De azután eszebme jut hogy mennyi emlékünk van. És ő az első komoly barátom. Eszembe jut hogy mit éreztem mikor vele voltam, a karjaiba zárt, megcsókolt... Hétfőn fogjuk jobban megbeszélni, személyesen. Azt nem tudom hogy ő mit szeretne. Ha folytatni akarja akkor választanom kell. És nem tudom melyik lenne a helyes döntés.