Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Miért kell úgy "szakítani",...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért kell úgy "szakítani", hogy ignorálod a másikat? Van, aki csinálja ezt, és meg tudná magyarázni, miért jó?

Figyelt kérdés

Már a második kapcsolatom ért véget ezzel, mindkettő komoly(nak nevezhető) volt.

Az egyik egy évig tartott, utána úgy döntött, nem keres, a helyzet meg majd valahogy megoldja magát. Nem tudtam, miért, aztán fel volt háborodva, hogy én írogatok neki. Bocs, elvileg együtt vagyunk, vagy mi. Itt ráfogtam arra, hogy amúgy is voltak fura dolgai, meg eléggé gyerekes, kicsit antiszociális, oké. Biztos idegen volt neki a helyzet meg nem tudom. Azóta sem tudom egyébként, hogy miért nem akart már velem lenni, mert azt nem mondta el.

De a második kapcsolatom (fél év után) ugyanígy ért véget. Az benne az érdekes, hogy ez a második párom sokkal érettebb minden téren, mint az első volt, sőt, még amikor elmeséltem, hogy hogy mentünk szét az elsővel, akkor ő is ugyanúgy bunkónak tartotta és nem értette. Erre tessék. Alapból ismerkedésnél is bunkóságnak tartom ezt, de a szerelmeddel eljátszani így tök hirtelen a semmiből az még inkább. Szerintem mindenki megérdemelne annyit, hogy akármilyen módon de kimondják neki, hogy vége.


2020. okt. 25. 15:55
 1/4 anonim ***** válasza:
0%
Tudod egy szakítás senkinek sem esik jól, a legkönnyebb és a legfájdalommentesebb ha hagyjátok egymást és nem beszéltek többet, így mindenki tovább tud lépni. Általában jobb elhallgatni a szakítás okát, mert így nem tiporsz bele a másik lelkébe. Ez persze igazságtalannak tűnhet, de ha lesz olyan kapcsolatod ami csúnyán ér véget, akkor rájössz, hogy sokkal jobb ha csak lezárjátok és úgy csináltok mint ha soha nem lett volna semmi közötök egymáshoz.
2020. okt. 25. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
De pont ez az, hogy még csak le sem zártuk... Egyik nap még szeret, másik nap meg már azt se tudom, mi van vele, és megszakad a kapcsolat
2020. okt. 25. 17:41
 3/4 anonim ***** válasza:
0%
Egy kapcsolat kezdete és egy kapcsolat vége csak a filmekben történik úgy hogy konkrét eleje és vége van. Egy kapcsolat kezdődhet úgy is hogy sosem mondtátok ki nyíltan, hogy mostantól járunk és ugyan így véget is érhet. Az hogy jársz valakivel az nem házasság, hogy aláírástól aláírásig tart.
2020. okt. 25. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 Thispain ***** válasza:
Lehet, hogy a vége felé már csak mondták, hogy szeretnek.
2020. okt. 25. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!