Nagyon szeretem, de nem értem mi van velem... Történt már veletek is hasonló? Hogy ilyeneket gondoltatok? Hogy űzhetem ezt ki a fejemből?

Nem tud az ember valakit folyamatosan szeretni, nem lehet folyamatosan lángolni. Azt mondják, a szerelem nagyjából 2 év alatt alakul át szeretetté. El kell fogadni, hogy nem lesz mindig jelen az a torokszorító, lángoló szerelem, hanem valami tartósabb, nyugodtabb valamivé alakul át.

Úgy érzem, kicsit görcsös vagy, egyfolytában azonos hévvel akarod szeretni. Nem kell. Nem kötelező, és nem kell folyton rajonganod érte, és nem kell folyton együtt lennetek, és szánhatsz egy kis időt Magadra is. Lehet, hogy még évek múlva is együtt lesztek, lehet, hogy összeházasodtok majd egy szép napon, de ezt ne érezd kényszernek. Ebből bármikor kiléphetsz. Ha megérted és érezni fogod, hogy a döntés szabadsága folyamatosan a Tiéd, kevésbé leszel befeszülve, és kevésbé érzed majd fullasztónak a kapcsolatotokat.

Egy igen öreg házaspár jut az eszembe. Nyugdíjasként váltásban dolgoztak az egyetemen ruhatárosként. Egyikük délelőtt, másikuk délután. Kérdeztem őket (külön-külön persze), hogy nem megy-e tönkre a több évtizedes házasságuk amiatt, hogy ennyi időt töltenek külön. Mindketten ugyanazt válaszolták, egymástól függetlenül: azért vannak még mindig együtt, mert elegendő időt töltenek külön.

Szerintem is jó választ adott az első.

Te pedig ne akarj mindenben eminens lenni. Alkudj meg azzal a helyzettel, hogy náladnál lehet más valaki jobb. Ne akarj mindig tökéletes lenni. Sokkal felszabadultabban érzed majd magad.

" Néha olyan érzésem van hogy majd megfulladok és azon gondolkozom lehet jobb lenne nélküle, "

Nyugodj meg, teljesen természetes amit érzel. Fogadd el ezeket magadban.

Amikor van valakid, akkor könnyen látod az egyedüllétben azokat a részeket, amelyek vonzóak. Ha egyedül lennél egyébként őt akarnád, de pihenőre van szükséged olykor, és ez jó. Amikor nélküle vagy, pihensz, rájössz, mennyire szeretnéd őt, és még jobban vissza bújsz hozzá.