Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Most, ezzel mit tudok kezdeni?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most, ezzel mit tudok kezdeni?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Az lenne a problémám, hogy az elmúlt pár napban nem voltam otthon, egy 3 napos diákrendezvényen voltam a barátnőimmel. A barátomnak azt mondtam két nappal előtte, hogy nem tervezek inni, azonban ott, este mégis volt kedvem és ittam egy keveset. Semmi sok, csak épph jókedvem lett tőle. A barátommal pedig nagyon összevesztünk, mert ő kiakadt, hogy miért ittam, ha azt mondtam, hogy nem fogok és hogy én átbasztam őt. Végül félbemaradt a vita, mert közöltem, hogy mennem kell. Második éjszaka a barátnőim megint vettek piát, de most többet. Ittunk is, de nem vészesen sokat, csak jókedvünk lett tőle, meg kicsit szédültünk,tehát ez az épphogy részeg kategória volt. Ma a barátom megtudta ezt, hogy ittam, eleinte nem is volt vele semmi baja, de nem tudom miért, most este kiakadt,hogy én hazudtam neki, azzal kapcsolatban, hogy részeg voltam, mert ezt így szó szerint nem rágtam a szájába, csak néhány vicces videót látott.

Most pedig azt mondogatja, hogy akkor ő is elmegy és KO-ra issza magát, mert csak úgy és nekem nem lesz beleszólásom.

Azt hozzá kell tenni, hogy nem iszik szinte soha, néhány alkalommal ivott csak sört, de fogalma sincs ezen felül ezekről a dolgokról.

Tehát konkrétan azon akadt ki, hogy részeg voltam kicsit, de mégcsak nem is durván. És emiatt veszekszik velem.

Szerintetek, ezzel mit lehet kezdeni? Most soha többé nem menjek a barátnőimmel szórakozni?

Segítsetek, volt valakinek ilyen tapasztalata? Szerintetek, miért csinálhatja ezt?



2018. ápr. 22. 21:31
 1/4 anonim ***** válasza:

Szerintem mehetsz bulizni a barátnőiddel, de csak mértékkel igyál.

Az a baj hogy nem tudtad hogy hol a határ és az elején azt mondtad hogy nem iszol mert nem akartál, aztán meggondoltad magad és ittál is egy keveset, másnap meg már kicsit részeg voltál, ha lett volna harmadik nap akkor meg lehet bajod eshetett volna...

Ha legközelebb ilyen van inkább hívd el a barátodat is és beszéljétek meg, ezen nem kell vitatkozni.

2018. ápr. 22. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Soha nem iszok annyit, hogy azt se tudjam, hol vagyok, egy bizonyos határt soha nem lépek át. A barátommal meg beszéltem aznap éjszaka, miután ittam és ő maga közölte, hogy egyáltalán nem lehetett érzékelni, hogy ittam, mégis kiakadt. Azt még tudni kell, hogy ő soha nem megy szórakozni se, nemhogy inni.
2018. ápr. 22. 21:48
 3/4 anonim ***** válasza:
Félt téged, aggódik miattad, mert szeret! Ez ritka manapság! Becsüld meg!
2018. ápr. 22. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Lehet,hogy tulsagosan aggodik,de erdemes ra hallgatni.
2018. ápr. 23. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!