Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Újrakezdés az exel, valamikor...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Újrakezdés az exel, valamikor a jövőben?

Figyelt kérdés
Szóval, elég zavaros történet lesz, de megpróbálom, röviden és érthetően. Most szükségem van, mindenki véleményére. A lány 16 éves a fiú 20 , tavaly nyáron ismerkedtünk meg és elég hamar összejöttünk, nekem az első kapcsolatom, a lánynak sokadik (kb. 7-8). Eggyütt voltunk kb. 2 hónapot, majd szakítottunk, rá kb. 2-3 hétre összejött valaki mással én végig mellette maradtam és szerettem végig, vele is 2 hónapig volt kb.. Az első hónap után végig velem csalta, majd mikor szakítottak újra összejöttünk, aztán 1 hónap után, a lány megkérdezte, hogy nekem szoktak e megtetszeni csak úgy emberek? Megtetszett neki egy másik fiú, szakítottam vele. Azóta nyár végéig kavartunk. Most ezzel a fiúval, (aki másodszorra megtetszett neki) lett szorosabb kapcsolata, értem úgy, hogy kavarnak. Ezt hallván végleg befejeztem a vele való kapcsolattartást, mert a "kavarás" előtt egy héttel egy találkozás alkalmával elmondta, hogy még mindíg vonzódik hozzám. Szexuálisan elsők voltunk egymásnak és elmondása szerint senkivel nem képes ilyenekre csak velem. A kérdés, hogy miért reménykedek még mindíg abban, hogy majd egyszer újra eggyütt leszünk? Még mindíg vágyom rá, hiányzik és azt akarom, hogy újra az enyém legyen. Tudom, hogy hülyeség, mert sose fog megváltozni. De belegondolok abba mi van, ha a mostani lesz az igazi akivel, majd összejön és örökre eggyütt marad és szexuális úton is képes lesz továbblépni? Aztán, ha majd hosszabb idő után felkeresem, majd meséli, hogy vele milyen jó és még mindíg eggyütt vannak és minden jobb, mint velem. Állítása szerint, ha én nem vagyok, akkor télen összejön ezzel a fiúval és még mindíg eggyütt lenénnek. Valaki segítsen fejtse ki a véleméynét, vagy csak mondja el, hogy normális e, hogy még mindíg egyszer a jövőben idő múlva újra eggyütt akarok e vele lenni, pedig tudom belül, hogy ha vele lefeküdne, nem tudnék rá már úgy nézni, mint előtte.

2018. okt. 18. 18:49
 1/9 anonim ***** válasza:
Mit akarsz te egy ilyen r---atol ?
2018. okt. 18. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
Amikor csókolod nem zavar hogy előtte való nap az exe faszát szopta és nyelte le, te meg úgy smárolsz vele?
2018. okt. 18. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
A második azért elég drasztikus.
2018. okt. 18. 19:47
 4/9 A kérdező kommentje:
De értem... Néha sajnos el is gondolkodok rajta, hogy miért pont ő lett az első. Talán jobbat találtam volna, de nemtudtam, hogy ennyire elvakult vagyok...
2018. okt. 18. 19:51
 5/9 anonim ***** válasza:

de elrettentő példának jó a 2. válasza is.. :D na:)


hidd el, idővel könnyebb lesz. te lehet, hogy szereted ezt a lányt, de ő nem szeret, és nem is szeretett téged szerintem. vagyis szerethetett, de nem szerelemből. akkor nem csinál ilyet az ember, hogy szeretlek, de mással akarok lenni... ugyanmár. másrészről én mindig azt mondom: honnan tudod, hogy amíg együtt voltatok, nem csalt meg napi szinten? mivel ugyebár ezt megcsinálta, miközben mással volt, veled csalta. nem hiányzik egy ilyen ember az életedből. próbálj továbblépni, ismerkedni. ennél a lánynál jobbat érdemelsz.


már az is sokat jelent, hogy 16 évesen ennyi pasija volt. 16 évesen nekem tudod hány pasim volt? egysem. hánnyal csókolóztam? egyel sem. oké, nem voltam az a topmodel, tiptop mindenkit akarok csaj. ellenben a barátnőm az volt. 16 évesen 2 pasija volt. és sírt utánuk mikor szakítottak, pedig nem voltak éveket, féléveket együtt. 2-3 hónap és cső. dobták őt. 17 évesen meglett a 3. pasija is. tehát ezzel a te "lányoddal" bajok vannak.


Tudod mi lesz a következő lépése? tudja jól, hogy te oda meg vissza vagy érte. amint ezt a jelenlegi pasit dobja (vagy épp a pasi dobja őt), rohan majd vissza hozzád. hogy miért? mert megteheti. tudja, hogy ugyis ott leszel neki, mert szereted. ezért legyél erős, és ne hagyd magad kihasználni. téged ez érzelmileg megterhel, de ő ezt fel sem fogja hogy az érzéseiddel játszik. egy önző kis csitri.


24N

2018. okt. 18. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Úhh, na igen ez elég erős és igazad van, elég sok mindenben, mondta már pár barát, mikor elmeséltem nekik az egészet, hogy hagyjam, de valahogy soha nem ment... De ezt én is észre vettem, hogy bármikor amikor én rosszul voltam egyáltalán, mintha nem érdekelte volna és volt/van pár furcsa fiús ügye, de lehet eléggé elvakult voltam. Valamiért, elég gyorsan kiismerted így ismeretlenül, csak ott van a fejembe, hogy mi van ha, hagyok pár hónapot, esetleg 1-2 évet amíg megérik fejben és akkor próbálkozok és akkor hátha képes lesz értékelni, de ha eddig nem akkor majd pont akkor? Ráadásul lehet, a fentiek miatta nem is tudnám szeretni... Mindenesetre köszönöm a kimerítő választ, tényleg, mintha leírtad volna azt amit legeslegbelül érzek... Abban pedig 100%-ig biztos vagyok, hogy nem égeti magát azzal, hogy ismeretleneket kérdezget az interneten, szerintem még a barátainak sem mesél ezekről, sőt szerintem teljesn hidegen hagyja...
2018. okt. 18. 20:12
 7/9 A kérdező kommentje:
Az pedig lemaradt, hogy tisztában vagyok vele, hogy én sem vagyok tökéletes és én is hibáztam a kapcsolatban, nem is keveset, merthát mégis csak az első volt. De kétlem, hogy valaha is talál ilyen palimadarat, aki ilyenek után is mellete marad és szereti... Csak olyan nehéz elengedni.
2018. okt. 18. 20:14
 8/9 dzsines válasza:
Én is most lábalok ki egy hasonló szakításból, mert borzasztóan belefáradtam a barátnőm hülyeségeibe.. :/
2018. okt. 29. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

5ös vagyok.

bocsi, akartam már akkor válaszolni, amikor írtál. csak rögtön nem értem rá, aztán elfelejtettem. bocsi! :))


szóval haladjunk sorban.


"Talán jobbat találtam volna, de nemtudtam, hogy ennyire elvakult vagyok..."

nem talán, hanem 100% hogy találtál volna/találsz jobbat, mint ez a lány. ne izgulj, ez normális, csak saját hibájából tanul az ember, és később jön rá csak, hogy vannak mások is a világon, akik jobban megérdemelnek, és fordítva is. én is a saját bőrömön tapasztaltam meg. inkább maradtam egy olyan kapcsolatban, amiben nem éreztem jól magamat, minthogy szakítottam volna. mert féltem, hogy egyedül maradok, senki másnak nem kellek. nos, ez akkora baromság volt, hogy ihaj...:)) tehát, fél év helyett közel 1,5 évig voltam egy olyan emberrel, aki nem építette a kapcsolatunkat. magyarul időpocsékolás volt részemről. fél évig minden oké volt, aztán annyi. de még ugye a felismerés, a lelki terror, stb. nos, nem is ez a lényeg. ha érdekel, privátban elmesélem, de tényleg nem ez a lényeg itt:) szóval ne ragadj le ennél a lánynál. 10000x jobbat érdemelsz, még így ismeretlenül is.


"...de lehet eléggé elvakult voltam."

nem lehet, biztos. mondhatni szerelemmel jár. nem akartad hogy úgy legyen, még ha gyanús is volt valami, ezért bemagyaráztad magadnak, hogy nincs semmi gond, ez így normális.


"Valamiért, elég gyorsan kiismerted így ismeretlenül, csak ott van a fejembe, hogy mi van ha, hagyok pár hónapot, esetleg 1-2 évet amíg megérik fejben és akkor próbálkozok és akkor hátha képes lesz értékelni, de ha eddig nem akkor majd pont akkor?"

sajnos nem nehéz kiismerni az ilyen lányokat. tapasztalataim szerint nem is változik aki ilyen. ugyan miért tenné? neki így jó. azzal van akivel akar, nincsenek kötöttségek, az ujja köré csavar akit akar. addig amíg szerelmes nem lesz. nos, ha nem is volt beléd szerelmes (amit már kifejtettem, esélyes hogy nem) nagyon kevés esély van arra, hogy a jövőben másképp bánjon veled, máshogy tekintsen rád. azaz: felejtsd el. meg nehogymár erre a csitrire várj éveket... közben meg halaszd el a lehetőségeket, mert kitudja, lehet megváltozik... ugyanmár. kedves, szeretett kolléganőm szokta mondani, hogy az ember alaptermészete nem változik. lehet, hogy a kedvedért a zoknit nem a földön hagyja szanaszét, hanem bedobja a szennyesbe, de ennyi. :) jusson eszedbe ez, ha eszedbe jut, hogy meg kéne várnod őt.


"Abban pedig 100%-ig biztos vagyok, hogy nem égeti magát azzal, hogy ismeretleneket kérdezget az interneten, szerintem még a barátainak sem mesél ezekről, sőt szerintem teljesn hidegen hagyja..."

ne hülyéskedj, nem égeted magad. legalábbis én nem így tekintek erre az egészre. van az úgy, hogy a barátok nem merik megmondani annyira nyíltan, egyenesen a dolgokat, mint pl. én azt leírtam. mert féltenek téged, szeretnek, nem akarnak mégjobban a lelkedbe tiporni. valószínű, hogy ezeket egy barátnőmnek nem mondtam volna meg, legalábbis nem így. esetleg köntörfalazva, kicsit takarva a lényeget, de utalva rá.

abban szerintem igazad van, hogy nem meséli el ezeket a dolgokat másoknak. én sem mesélném, cikinek tartanám magamra nézve, hogy ilyen vagyok. bár ezek az emberek ezt nem is igazán fogják fel talán... és dicsekednek vele... kitudja:) örülj neki hogy megszabadultál tőle!! csak ne fogadd vissza kérlek:)


"Az pedig lemaradt, hogy tisztában vagyok vele, hogy én sem vagyok tökéletes és én is hibáztam a kapcsolatban, nem is keveset, merthát mégis csak az első volt. De kétlem, hogy valaha is talál ilyen palimadarat, aki ilyenek után is mellete marad és szereti... Csak olyan nehéz elengedni."

egyértelmű, hogy senki sem tökéletes. mindenki hibázik, téved, emberek vagyunk. még az orvos is. mindenki. egy kapcsolatban meg főleg, még ha a sokadik, akkor is. évek múltán is. ez van:) neki nem való komoly kapcsolat, de még csak kapcsolat sem. lehet hogy nehéz, de a javadra válik. úgyhogy tarts ki, tiltsd le őt ahol csak lehet, a telefont meg ne vedd fel neki, ne reagálj semmi üzijére. :)



egyébként azóta történt valami? hogy vagy?:)

2018. okt. 30. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!