Volt már olyan veletek, hogy tetszett nektek valaki, de úgy gondoltátok hogy nem akartok vele járni, hanem jó érzés úgy hogy tetszik nektek és ezzel beéritek?

Ó de mennyiszer volt velem ilyen. Példának okáért van egy srác akit időszakosan már 1,5-2 éve crusholtam, mert külsőre nagyon bejön és amennyit megismertem belőle az is. Aztán persze annyit képzelegtem róla hogy az agyam kitalált neki egy "tökéletes" személyiséget, így megjobban beleéltem magam. Ennek ellenére sosem akartam vele járni. Bejön, de hogy vele legyek kapcsolatban? Kizárt.

Ellentétben van most egy másik fiú akire eddig nem is néztem úgy, pedig már ismerem egy ideje, csak az utóbbi egy hétben, vele mégis el tudnám magam képzelni.

Úgyhogy igen, volt olyan hogy beértem azzal hogy tetszik (arról sajnos nem tudok hogy a vonzalom kölcsönös volt-e, szerintem nem).

17/L

Bárcsak így tettem volna. Olyan jó érzés volt ,,csak" szerelmesnek lenni:(

De nem én többet akartam és mindent elszúrtam. És most minden olyan rossz

Fontos ilyenkor megérteni magatokat hogy miért van ez így.

El tudod fogadni a boldogságot, vagy úgy gondolod, hogy nem érdemled meg, vagy valamiért félsz boldognak lenni?

Nem bízol a másikban? Magadban nem bízol.

Vagy fehér lovas királyfira vársz, a szimpla királyfi nem elég jó?